Nincs benne sem királylány, sem herceg, mégis ez a legszebb szerelmi történet, amit valaha olvastál

Amikor kicsi voltam, mindig arra vágytam, hogy egyszer rám talál az igazi. Eljön a szőke herceg - fehér paripán természetesen -, a karjaiba vesz, és ellovagolunk a naplementében. Aztán kamaszként már másként írtam volna le a nagy Ő-t: egy fekete hajú rosszfiút akartam, aki a hátán egy elektromos gitárral száguldozik a városban, sok lóerős motorján.

Soha nem egy valóságos pasira vágytam, inkább egy Rómeóra, aki nem tudná nélkülem elképzelni a mindennapokat, egy Jack Dawsonra a Titanicból, aki az élete árán is megment engem, a Büszkeség és balítélet Mr. Darcyjára, aki átázott fehér ingben lép ki a pemberley-i tóból, és minden hibám ellenére csak és kizárólag engem akar.

Hősökbe voltam szerelmes, akik a valóságban sohasem létezhetnének, mert azt egy romantikus történet sem árulja el, hogy mi történik, ha a rózsaszín köd felszáll, és eljutunk a szivárvány végéhez. Hogy a királyfi először tényleg megküzdene érted még a legvérmesebb sárkánnyal is, de pár év elteltével már a zokniját sem hajlandó elvinni a szennyeskosárig, csak unottan ledobja a nappali közepén, mert majd úgyis jön, és összeszedi valaki.

De vannak szerelmek, amik miatt érdemes hinni. Nem mesebeliek, nincsenek bennük hősök, nem jár a lányok kezéhez fele királyság, mégis erőt adnak egy olyan világban, ahol már senki nem hisz a csodákban.

Mindennap miattam mosolyog

Dédnagymamám néhány évvel ezelőtt kórházba került. Minden héten bementem hozzá én is, ugyanazon a napon, ugyanabban az időpontban. Egy idő után mamával megismertük a busz állandó utazóközösségét is, akik szintén a bent fekvő rokonaikat látogatták meg napról napra, hétről hétre. Egy idős bácsival különösen jó viszonyba került, aki, mint kiderült, a feleségéhez jár be minden reggel, aki évek óta fekvőbeteg, az állapota pedig egyre rosszabb - időskori agyérelmeszesedésnek indult, mára azonban már csak vegetál. A bácsi minden alkalommal hatalmas mosollyal az arcán szállt fel a buszra a visszaúton, és nem értettük a miértjét. Aztán egyik alkalommal elmondta:

- Az én Bertám már nem tud beszélni. Csöveken keresztül etetik. Rossz így látni, hogy a családtagjait sem ismeri fel. Egyedül engem. Amikor meglát, mindig elmosolyodik. Emiatt érdemes felkelnem... Itt van egy ráncosan is gyönyörű nő, aki minden egyes nap csak miattam mosolyog. Talán rólam sem tudja, ki vagyok, de mindennap itt vagyok nála, mert én viszont nem felejtettem el, hogy ő ki.

És itt éreztem azt, hogy az összes királyfi sutba vághatja a tudását, mert egyik sem lesz soha akkora férfi, mint ez az összetöpörödött, őszes úriember, aki 60 év után is imádja a feleségét - még akkor is, ha az egy szót se szólt hozzá évek óta.

Te vagy a napom fénypontja

Mindennap ugyanazzal a villamossal utazom hazáig. Nagyjából ugyanazokat a tekinteteket kapom el mindennap, de a szemem újabban egyet fürkész különös kíváncsisággal: egy hatvanas néniét, akinek ugyanaz az úti célja, mint nekem. Már egy megállóval előbb ficeregni kezd az ülésen, és próbálja kideríteni, hogy a férje a leszállás után ott várja-e majd a megállóban. Aki minden egyes nap, ha esik, ha fúj, ha villámlik és mennydörög, akkor is ott áll. Öregesen, a botjára támaszkodva, mégis mosolyogva várja a nénit, és kézcsókkal köszönti. Néha egy-egy beszélgetésfoszlányt is elkaptam tőlük:

- Jaj, Jenő, mondtam már, hogy nem kell kijönnöd elém, egyedül is hazatalálok - mondta zsörtölődve, de mosollyal az arcán a néni.

- Nonszensz, édesem. Ez a napom fénypontja, amikor meglátlak téged leszállni a villamosról. Te vagy a legszebb nő a világon, tudod, miért? Mert még mindig olyan gömbölyű a feneked, mint mikor megismertelek.

Te vagy az igazi, a többi csak futó kaland

Nagypapám és nagymamám 53 éve imádják egymást, soha még csak egy hangos szó nem hangzott el köztük. Mama 16 éves volt, amikor egy esküvőn találkozott Papával, és szerelem volt első látásra. Akkor is kitartottak egymás mellett, amikor nehéz idők voltak, nem máshol, másnál keresték a boldogságot, hanem együtt, közös erővel lendültek túl a mindennapok fekete felhőin, a munkahelyi mókuskerék megpróbáltatásain, és a legnagyobb vitájuk azon tört ki, hogy Papa nem tudta eldönteni, mi legyen az ebéd aznap. Papa még ma is olyan szeretettel néz Mamára, mintha minimum egy égi tünemény lenne, és csak annyit mond élete első és egyetlen szerelmének: "Tudod, anyukám... te vagy igazi, a többi csak futó kaland." Mire Mama odabújik, és ad egy puszit a homlokára. Hát mi ez, ha nem nagy szerelem?

• szerelem
• párkapcsolat
• mese
• Lélekprojekt