110 éves csoda mellett sétálsz el nap mint nap Budapesten - Nézd meg végre alaposan!

Lakóházak, szállodák, színházak és áruházak mesélnek a múltról.

Gyerekkorom óta azokat a településeket tartom érdekesnek, ahol régi, patinás épületek találhatók. Az sem zavar, ha sok közülük leromlott állapotban áll, én akkor is gyönyörködöm bennük, ha a fénykorukat már messze maguk mögött hagyták. Nemcsak a falakat látom, de arra is kíváncsi vagyok, kik és hogyan éltek bennük - vagy ha erről nem tudni semmit, elképzelem, milyenek lehettek a mindennapok az ódon falak között.

Nagykörút - Rákóczi út kereszteződés a mai Balha Lujza tér felől nézve

Budapest számomra kész kincsesbánya. A belvárosban nincs olyan utca, ahol ne találnék legalább egy olyan házat, ami előtt elmerenghetek annak múltján és jelenén. Bár már évek óta a fővárosban élek, több autóbusz, troli és villamos vonalán utazva máig rácsodálkozom egy-egy épület homlokzatára vagy lesek be kíváncsian a kapualjba. Nem is értem, azok az utasok, akik unott arccal maguk elé merednek, miért nem ugyanezt teszik. A szépségre mindenki fogékony: tessék csak alaposan megnézni egy üvegboltozatot vagy egy mívesen kovácsolt kaput.

Szerencsére a kíváncsiságommal nem vagyok egyedül, Budapesten számos városvezető túra mutat be az érdekes helyszíneket: a főváros rejtett belső parkjai, helyszínek, ahol filmeket forgattak vagy rejtélyes bűnesetek után nyomoztak. De nem kell sokáig keresgélnünk, elég csak felszállni a 4-es vagy a 6-os villamosra, és 110 évet utazhatunk az időben.

Teréz körút, a Nagykörúti próbavillamos végállomása a Nyugati pályaudvar előtt

110 évvel ezelőtt, 1906-ben fejezték be ugyanis a budapesti Nagykörút építését, amelynek számos épületét április 16-án és 17-én a Budapest 100 elnevezésű program keretében a pincétől a padlásig meg lehet tekinteni: sok lakóház, több színház, szálloda és egy oktatási intézmény is kitárja kapuit, amelyeknek történetéről maguk a lakók vagy önkéntesek mesélnek.

Részt vesz a programban a Nyugati pályaudvar, ahonnan a főváros első villamosa indult, vagy a legendás Corvin áruház is, ahol először mozgólépcsőzhettek a vásárlók. Összesen közel 60 házba és jó néhány üzletbe kukucskálhatunk be. Budapest belvárosának egyik legérdekesebb múzeuma ez négy kilométer hosszan, a szabad ég alatt.

Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/ Klösz Görgy illetve Somlai Tibor felvétele

Ezt is szeretjük