A bicikli nem befőtt, ne rakd el télire!

Az első kerékpárom egy tömör kerekű, piros kis gyerekbicikli volt: azt hajtottam először két pótkerékkel, majd azon tanultam meg nemcsak rendesen biciklizni, de azt is, hogyan vigyázzak rá. Apukám időnként megolajozta a láncát, én pedig letisztogattam. Ősszel jött a nagy suvickolás, aztán ment a garázsba a pokróc alá, ahonnan tavasszal került elő. Mert hát "csúnya" időben nem szokás biciklizni. Erről aztán a húszas éveim közepén, Németországban szoktam le.

Évekig éltem Észak-Rajna-Vesztfáliának egy kisebb, majd egy kicsit nagyobb falujában - utóbbi esetében a német-holland határnál, egy természetvédelmi terület csücskén. Augusztus elején érkeztem, és a nyári ruháimat kapásból pakolhattam a szekrény legfelső polcára. Nemcsak a meleg nem volt sehol, de az első ott töltött évemből több olyan napra emlékszem, amikor esett az eső, mint amikor nem.

Az első szerzeményem egy bicikli volt, mert akinek nincs autója, az ott két keréken közlekedik. Tetszett, hogy a településeket kerékpárutak kötik össze, és még választhatok is, hogy az út mellett vezető rövidebb vagy az erdőt, mezőt és szántóföldeket átszelő hosszabb szakaszon tekerek. Így még a bevásárlás is öröm volt a tíz kilométerre található kisvárosban, egészen addig, amíg sorozatosan el nem kapott egy-egy kiadós eső útközben.

A második szerzeményem egy esőkabát lett, ami mindig velem volt: rajtam vagy a táskában. Nem mondom, hogy viharos szélben szívesen pattantam nyeregbe két megpakolt biciklistáskával, de az eső már egyáltalán nem tartott vissza. Sem a hideg. A hó meg pláne nem, sőt, sokkal jobban szerettem a hófehér úton biciklizni, mint a csúszós faleveleken.

Rájöttem, hogy télen sem kell hónapokra elpakolni a biciklit, csak rétegesen és melegen kell felöltözni a bringázáshoz. A legszebb élményeim közé tartozik, amikor az erdei utakon a hósipkás fasorok között én hagytam először kerékpárnyomot a frissen hullott hóban, vagy amikor egy kisebb csapattal túráztunk két keréken a behavazott erdő alig ismert kis csapásain. Gurultam le olyan lejtős szakaszon is, amin az autók kerekei tükörpáncéllá lapították a havat: nem felejtem el, ahogy két lábon állva csúsztam, mert a fékek használhatatlanok voltak.

A biciklit hajtva tavasszal arcon csap a zöldellő természet friss illata és jókedvre derítenek a csivitelő madarak, nyáron élvezem, ahogy felváltva hevíti a nap és hűsíti a szellő a bőrömet, ősszel örülök, hogy már nem folyik rólam a víz ötszáz méter után, télen pedig élvezem a csendet és a hó ropogását a kerekek alatt. Az évszakok előnyeinek a kerékpáron is megvan a maga körforgása - annak, aki keresi, megtalálja.

• bicikli
• eső
• hó
• Lélekprojekt