Ciki, ha már 30 alatt aggódsz a korod miatt, vagy természetes? - Németh Lilla írása

A nőket szerintem előbb vagy utóbb aggasztani kezdi az öregedés, akár bevallja valaki magának, akár nem. Persze egy bizonyos kor alatt, gyerekként vagy kamaszként valószínűleg még egyáltalán nem foglalkoztatja a kérdés, de aztán egyszer, egy kósza gondolatként egyszer csak mégis felmerül benne. Innentől pedig elindul a lavina, és szépen lassan, minden egyes szülinappal egyre központibb kérdéssé válhat az idő múlása.

Egészen addig engem sem hatott meg a dolog, amíg a közelmúltban közelebb nem kerültem a 30-hoz, mint a 20-hoz. Az eddigi életem során már az is furcsának számított, ha egy társaságban nem én számítottam a legfiatalabbak egyikének, hiszen éppen még a tavasz vége felé születtem, így hatévesen kezdtem az iskolát.

Persze tisztában vagyok vele, hogy vannak a világon sokkal idősebbek, mint én, nem is tartom magam öregnek. Inkább arról van szó, hogy elgondolkoztatott, mikortól is ciki vagy nem ciki aggódni az évek számának gyarapodása miatt, egyáltalán valóban érdemes-e, vagy teljesen felesleges? Mi az a keret, amin belül még egészséges, és mi az, ami már egyszerűen túlzás?

Egyelőre még legyintek a ráncokra, és szerencsére káros szenvedélyeim sincsenek, amik rontanának a helyzeten, de már kezd tudatosulni bennem, hogy a külsőm változik, és nem lesz mindig úgy, ahogy most van. Jelenleg tehát cseppet sem mondanám magam megszállottnak, de már én is érzem, hogy az idő kíméletlenül halad előre. Görcsölni nem szeretnék rajta a jövőben, de valószínűleg az sem jó, ha tudomást sem vesz róla az ember. Remélem, sikerül majd megtalálnom a sokat emlegetett középutat.

• öregedés
• Lélekprojekt