Parányi jászol otthonra, amit a kicsivel is elkészíthetsz
Meséld el a gyerkőcnek a karácsony történetét egy meseszép betlehemes dísszel, mellyel aztán játszani is tud!
A gyerkőcök szemében a karácsony nem szól másról, csak az ajándékokról, melyeket a Jézuska hoz. Ha szeretnéd, hogy ennél több jusson eszébe, ha a legszebb ünnepre gondol, meséld el neki a titokzatos ajándékhozó történetét, illetve azt, hogy pontosan mit is ünneplünk ilyenkor.
Hogy el tudja képzelni, építsetek fel közösen mini Betlehemet - rajzoljatok, ragasszatok, barkácsoljatok, majd következhet a történet a három királyról és a Megváltó születéséről.
Betlehem kockapiramisból
A mesét és a játékot könnyedén egybekötheted, ha olyan tárgyakból készítesz Betlehemet, melyekkel a gyerkőc szívesen játszik.
Hobbiboltban vásárolj kilenc darab, nagyjából egyforma, tömör kőkockát, de akár a megunt kirakó darabjait is használhatod.
A kockákra a Betlehem legfontosabb alakjait rajzold fel: Máriát, Józsefet, a kis Jézust, az angyalt, egy istálló körvonalait, egy lovat, egy bárányt, a három királyt és a fényes csillagot, mely vezette őket.
A rajzokat fessétek ki együtt - akár temperával, akár valamilyen kifejezetten kőre használható festékkel, majd hagyjátok megszáradni.
De, ha nem akarsz a festegetéssel bajlódni, akár matricával is készítheted a dekorációt. Ha kész, rendezzétek piramisszerűen sorba a szereplőket, és már mesélheted is a Jézuska születését.
Papírfigurák tengerében
Azt szeretnéd, hogy a gyerkőc is aktívan részt vegyen a Betlehem elkészítésében? A legegyszerűbb, ha együtt alkotjátok meg az egészet.
Rajzold meg a figurákat te magad egy kartonlapra. Vágd ki az istállót, a három királyt, az angyalt,
Máriát a kisbabával a kezében, Józsefet, a pásztort és az istálló állatait - vagyis a bárányokat és a tehenet.Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Színezzétek ki gyerkőcöddel a figurákat, akár filctollal, ceruzával, de vízfestékkel is megfesthetitek, majd, ha megszáradt, vágjátok ki őket.
Kartonra rajzolj egy közepes méretű derékszögű háromszöget, és a rövidebb oldalára hagyj rá egy centi széles téglalapot. Hajtsd be, és ragaszd a papírfigurák hátára úgy, hogy a háromszögnek a derékszögű része nézzen lefelé, hogy stabilan megálljanak a figurák. Már csak a mese van hátra!
OLVASD EL EZT IS!
- ajándék
- ötlet
5 különleges karácsonyi ajándék házilag
- karácsonyfa
- dekoráció
Mit jelképeznek a karácsonyfa díszei?
- ötlet
- dekoráció
Karácsonyfadíszek saját kezűleg
- karácsonyfa
- advent
10 meseszép feldíszített karácsonyfa
- arany
- ezüst