Csak tekergetni kell a fonalat: így készülhet látványos csillagdísz az ajtóra, karácsonyfára
Minimális kézügyesség is elég, csak egy csillagot kell felrajzolni a hungarocellre.

A karácsony egyik legszebb szimbóluma a csillag, mely nem véletlenül kerül fel a fenyő csúcsára is, a vezérlő fényt megtestesítve a Megváltó születését, az emberiség reményét, az örömhírt jelképezi.
A csúcsdísztől a fényfüzéreken, a porcukros linzereken át a csomagolópapírokig ilyenkor minden telis-tele van hintve csillagokkal. A mézeskalács díszeken és a csillagszórókon kívül szép számmal kerülhet belőlük a karácsonyfára a következő kézműves technikával is.
Karácsonyi csillagdíszek fonálból
Csillagot fonalból horgolni is lehet, a következő módszer azonban nem igényel különösebb kézügyességet, csupán tekergetni kell a fonalat egészen addig, míg a kívánt forma létre nem jön.
Szükség lesz egy hungarocelldarabra, melyre csillagformát kell rajzolni, majd annak szögeibe gombostűt vagy hurkapálcikát szúrni, hogy azokból is kirajzolódjon a minta. Ugyanezt meg lehet tenni fával és szögekkel is, mégis talán a hurkapálcás megoldás a legjobb, ebben az esetben ugyanis nem akadályozza a kész mű lehúzását a gombostű vagy szög feje.
Az előbbiek szerint elkészült segédeszközre kell feltekergetni a fonalat, akár átlósan, akár középen is mintákat rajzolva. Ahhoz, hogy a csillag maradandó és merev legyen, előzetesen ragasztóanyagba kell mártani, ami lehet csiriz, tapétaragasztó és dekupázslakk vagy dekupázsragasztó is. Ha a kész csillag már összeállt annyira, hogy ne essen szét, le kell húzni a szögekről vagy pálcikákról és akár függesztve megszárítani. A művelethez szinte bármilyen fonal használható, a ragasztóba pedig akár egy kis csillámport is bele lehet keverni.
Varázslatos kék-arany dekorációk az ünnepekre: megelevenedik a Csendes éj az otthonodban
A hűvösebb színárnyalatok kedvelőinek ajánljuk a kék-arany párost.
ElolvasomCímlapkép: Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!

- karácsony
- karácsonyfa
Így tedd el a díszeket, hogy ne törjenek össze - A következő karácsonyt is megérik

- karácsonyi dekoráció
- csináld magad