Dia
Az Alázatosság barlangja tulajdonképpen csak egy kisebbfajta szentély, amelyet Jézus születésének állítólagos helyén állítottak.
A barlang közepén egy csillag, illetve a belevésett szöveg jelzi, hogy hol született Isten fia.
A barlangot felfüggesztett mécsesek világítják meg, így jól láthatóak az apostolokról készült ikonok is.
A betlehemi templom óriási, az Alázatosság barlangja pedig közvetlenül a főoltár alatt helyezkedik el.
A nyugati oldalhajóban található oltár különlegessége, hogy állítólag a Megváltó bölcsőjének a helyén áll - a freskón is a kis Jézus látható.
Íme, a Születés templomának ajtaja. Az átjáró annyira alacsony, hogy csak lehajolva lehet bemenni rajta.
A Születés templomát 327-ben építették, azóta is számtalan ember látogat el ide évente.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Marsi Anikó így él a Tények után: ezzel foglalkozik
A magyar híresség férjhez ment, miközben mással járt jegyben: „elfelejtettem értesíteni őt, hogy férjhez mentem"
Forsthoffer Ágnes gyönyörű szépségkirálynő volt: 18 évesen így tündökölt az Anna-bálon