Csoda vagy tömeges hallucináció? Több mint 30 ezer ember volt tanúja a fatimai jelenésnek

Bár karácsonykor a világ Jézus születését ünnepli, a Megváltó édesanyja, Mária is főszereplője a történetnek, nem véletlenül övezi különleges tisztelet a hívők részéről, akik amellett, hogy közvetítő, közbenjáró szerepet tulajdonítanak neki, talán azonosulási pontnak is tekintik, hisz úgy tartják, az, hogy szabad akaratával mondott igent a megváltás misztériumára, a teremtett világ legszebb válaszát jelenti az isteni hívásra.

Mária bibliai szerepe szerint is élő hidat jelentett ég és föld, ember és Isten között, mint ahogy jelent sokak szerint jelenéseinek formájában is, melyek az egyház legtitokzatosabb csodái közé tartoznak. 

A Mária-jelenések kutatói szerint előbbiek nem csupán vallási eseményeket jelentenek, de bennük az emberiség kollektív lelkiismerete mutatkozik meg, hisz mindig a történelem egy-egy olyan szakaszában került sor rájuk, mikor a hit megrendült, és szükség volt egy olyan alakra, iránymutatóra, aki szelídségével az együttérzés és a remény hangján, anyai gondoskodással szólította meg a világot. 

Míg a személyes hit mibenlétéről talán kevesebbet, a jelenések valódiságával kapcsolatban lehet vitatkozni, és bár több olyan is akad, amit még az egyház sem ismert el hivatalosan, a fatimai napcsoda nem ezek közé tartozik.

A fatimai Mária-jelenések

A fatimai Mária-jelenések - köztük a napcsodának nevezett, tömegek által tanúsított jelenség - az egyik legismertebb modern katolikus csodajelenségnek számítanak. A történet szerint 1917-ben három kis pásztorgyerek, Lúcia dos Santos, Francisco Marto és Jacinta Marto a portugál kisváros, Fatima közelében vigyáztak a rájuk bízott állatokra, mikor is hirtelen sugárzó fényt pillantottak meg, és egy hölgyet, akinek alakja fénylőbben tündöklött, mint a nap. A kezében rózsafüzért tartott, és arra kérte a gyerekekeket, imádkozzanak, és jöjjenek el hozzá öt egymást követő hónap 13. napján.

A jelenések során a Szűzanya három titkot tárt fel a gyerekek előtt, az első egy látomás volt a pokolról, a harmadik egy, a keresztények vértanúságáról szóló jelenet, míg a második az első világháború végét jósolta meg, felhívva a figyelmet egy második, még szörnyűbb háború fenyegetésére is, ha az emberek nem hagynak fel a gyűlölettel és Isten megbántásával.

Ahogy híre ment a csodáknak, a gyerekeket egyre többen követték, azonban nem láttak semmi mást azon kívül, hogy valakivel beszélgetnek. Legalábbis 1917. október 13-áig, amikorra Mária megígérte a kis pásztoroknak, hogy aznap mindenkinek jelet mutat, hogy higgyenek. Ez a jel lett a híressé vált fatimai napcsoda, melynek tömegek, a különböző korabeli becslésektől függően több tízezer, de akár harminc-, hetvenezer ember is tanúja lehetett.

Rengetegen látták a fatimai napcsodát

Az október 13-i események hírére sok tízezer ember gyűlt össze Cova da Iria mezején. Az idő esős volt, sokan fáztak, és lettek vizesek, jó darabig pedig semmi nem történt a leírások szerint. Egyszer csak azonban a feloszló felhők között megjelent a nap, ami fénylő, egyesek szerint ezüst-, mások szerint mindennél tündöklőbb, gyémántszerű koronggá változott, és saját tengelye körül forgott, majd megrázkódott, táncolt, és olyan mozgást végzett, mintha meglódult volna, és a földre akarna zuhanni. A zuhanás közben érezhető hőt bocsátott ki magából, sokan tapasztalták meg, hogy vizes ruhájuk hirtelen megszáradt.

Dr. Gonçalo de Almeida Garrett, a Coimbrai Egyetem természettudós professzora, aki később hosszú leírásban osztotta meg a történteket, beszámolt arról, hogy kezdetben igen szkeptikusan állt a megjósolt csodához, a tapasztalatai azonban mélyen meggyőzték, holott tudós embernek vallja magát, nem állt tömegpszichózis hatása alatt, elméje pedig ép.

Kiemelte, hogy mindenki képes volt hosszan a jelenség felé nézni, holott a napba nézés már rövid idő alatt is retinakárosodást okozna, emellett arról számolt be, előbb bíbor-, majd sárga fényben úszott minden az égen és a földön is, még az árnyékok színe is megváltozott.

A jelenség több percig tartott, egyesek szerint akár több mint tíz percig is, és bár nem mindenki látta ugyanazt, és volt, aki semmit, rengetegen számoltak be egymástól függetlenül is hasonló tapasztalatokról. Bár az optikai jelenségek intenzívek voltak, azokat a legtöbben nyugodt, békés állapotban élték meg, nem féltek, az esemény után pedig sokan számoltak be komoly lelki megrendülésről, megtérésről. A történésekről számos lap írt, és világi tudósítások is megjelentek, a helyszínen ugyanis a hívők mellett sok újságíró, természettudós, szkeptikus és ateista polgár is jelen volt.

Máig nem sikerült egyértelmű magyarázatot találni

A jelenséget az azt követő időszakban és azóta is számos tudós próbálta magyarázni, köztük fizikusok, meteorológusok, csillagászok és pszichológusok is. A legismertebb magyarázat szerint a táncoló nap optikai illúzió lehetett, retinális utókép vagy légköri diffrakció, melynek során a fényt a párarétegen való áthaladás színekké és mozgássá alakíthatta, esetleg naposzlop-, illetve napkutya-jelenség, amit a jégkristályokon megtörő fény okoz.

Egy másik magyarázatnak tartják a tömeges pszichológiai jelenségnek számító tömegpszichózist vagy kollektív szuggesztiót, vagyis azt, hogy az emberek annyira vártak és elvártak valamit, hogy ebben a felfokozott állapotban a kognitív torzítás vagy más hatások miatt túlzottan reagáltak természetes jelenségekre is.

Mindezt azok, akik hisznek a jelenség csoda mivoltában, azzal cáfolják, hogy sokan kifejezetten nem hívőként, szkeptikusként és a csalás leleplezéséért érkeztek oda, míg az optikai illúzió elmélete nem képes egészében magyarázni az eseményt, csupán annak egy-egy különálló részletét, nem beszélve arról, hogy csak ott, a mezőn látszott, még az odafelé vezető úton sem. Mindemellett egyetlen olyan híradás sem született, hogy bárki szemkárosodást szenvedett volna az esemény résztvevői közül. 

Az UFO-jelenségek, illetve a csillagászati eredetű okok is szóba kerültek, azonban ezek esetében is igaz, hogy ha erről lenne szó, az máshonnan is látható lett volna, emellett a megfigyelőállomások sem észleltek semmiféle szokatlan jelet aznap.

És persze, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, ahogy arra Jáki Szaniszló bencés tudós, a New Jersey-i Seton Hall University professzora is felhívja a figyemet, hogy bármi is volt az adott jelenség, már önmagában az különleges, és lehet csodának nevezni, ahogy azt néhány gyermek képes volt előre jelezni.

Az egyház hivatalosan is csodának minősítette

Bár sokan elsőre talán azt gondolnák, az egyház hajlamos szinte mindent rögtön csodává nyilvánítani, ez egyáltalán nincs így, sőt, nagyon is óvatosak a témában, és minden kijelentést komoly vizsgálat és nyomozás előz meg. Ez így történt a fatimai napcsoda esetében is, már 1917-ben megkezdték a vizsgálódást, majd részben a számtalan tanúvallomásnak köszönhetően, csak 1930. október 13-án nyilvánították hivatalosan is csodának a Fatimában történteket.

A pásztorgyermekek közül Francisco és Jacinta az 1918-as spanyolnátha-járványban hunytak el - 2000-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta őket -, míg Lúcia apáca lett, és 97 évesen, 2005-ben hunyt el. A Fatima-kultusz azóta világjelenséggé vált, Szűz Mária tisztelete is új erőre kapott, a várost pedig több millióan keresik fel minden évben.

Képek: Getty Images Hungary, Wikipedia.org.

• vallás
• kereszténység
• csoda
• szűz mária
• portugália
• fatima
• egyház
• Karácsony