101 éve írt levélre bukkant egy férfi a háza kéményében
Ezeket kérte egy kislány a Mikulástól 1911-ben.
Egy dublini férfi kandallója átalakítása közben bukkant rá a levélre, melyet a Mikulásnak címeztek.
Ez önmagában még nem lenne meglepő, csakhogy a levél a 20. század elején íródott, és sem az idő vasfoga, sem a tűz nem kezdte ki. Olvasd el, miről szólt!
Meglepő emlék a múltból
John Byrne 1992-ben döntött úgy, hogy egyedi fűtésrendszerét központi vezérlésűre cseréli. Ekkor talált rá a kéményben az összehajtogatott levélre, melyet a Mikulásnak címeztek. A férfi az elmúlt évtizedekben féltve őrizte a különleges emléket, ám tavaly karácsonykor úgy döntött, ideje a nyilvánosságnak is megmutatni azt.
Az 1911-es keltezésű irományt az Irish Time magazin közölte elsőként, méghozzá szinte teljes egészében, ugyanis néhány kisebb égési foltot leszámítva a levél tökéletes állapotban maradt fent.
Nyomozómunka
A levél szerzője, bizonyos H. vagy A. Howard kilétére már korábban fény derült, hiszen maga John Byrne nézett utána a ház korábbi lakóinak.
A férfi az 1911-es év népszámlálási adatainak segítségével kiderítette, hogy abban az évben három gyerek lakott a házban: Hannah és Alfred Howard, akiknek a monogramjai megegyezhet a papíron szereplővel, illetve Lily nevű nővérük, de a kívánságok alapján csakis Hannah írhatta a levelet.
Az információ birtokában Byrne felkereste Hannah fiát, aki úgy nyilatkozott, hihetetlenül meglepte a levél, és nagyon örül neki, ezzel ugyanis visszakapott valamit 1978-ban elhunyt édesanyjából.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ez állt benne
A levél érdekessége, hogy a felsorolt kívánságok tulajdonképpen nem sokban különböznek a mai gyerekekéitől. A 11 éves kislány játék babára, kapucnis esőkabátra, kesztyűre, cukrozott almára, egy aranypennyre és egy ezüst félschillingesre vágyott, és egy rúd karamelláról is szót ejtett a Mikulásnak. Ám mindezt megelőzően - ahogyan a képen is látszik - először minden jót kívánt a nagyszakállúnak, csak azután tért rá a lényegre.
Azt sajnos nem lehet tudni, hogy a kívánságai teljesültek-e, az azonban biztos, hogy a kis Hannah szép ajándékot adott levelével az utókornak.
Fotó: irishtimes.com
OLVASD EL EZT IS!
- kiállítás
- ünnep
Így néz ki a magyar mézeskalácsfalu
- csokoládé
- ünnep