Ezt inkább nem kellett volna lefotózni - Képek párokról, amiket jobb lett volna, ha nem mutatnak meg senkinek
Eredetileg romantikus fotóknak készültek, de hihetetlenül kínos és vicces lett az eredmény.
A párok általában igyekeznek minél cukibb, minél szerelmesebb és egyedibb képet készíteni magukról, hogy aztán büszkén mutogathassák őket az ismerősöknek, vagy tölthessék fel őket a Facebookra és az Instagramra, minél több lájkot begyűjtve.
A hagyományos fotók ugyanis sokaknak túl átlagosnak számítanak, ezért egyre többen állnak elő kreatív ötletekkel. A baj csak az, hogy az eredmény nem mindig sül úgy el, ahogyan azt ők szerették volna.
Viccesen kínos fotók párokról, amiket rejtegetniük kéne
Előfordul, hogy a koncepció rossz, vagy, hogy csak nem a megfelelő időpontban nyomták meg azt a gombot, de az is biztos, hogy néhány képpel maga a pár teljesen elégedett – csak mások találják kicsit vagy nagyon cikinek. De persze nemcsak mostanában készülnek furcsa fotók, hanem kicsit régebben is bőven voltak olyan képek, amiket jobb lett volna inkább a fiók mélyére rejteni, mint kitenni a falra, vagy megmutatni másoknak. Ennek ellenére egy részük mégis felkerült a netre, és az biztos, hogy nem bírod majd végignézni őket mosolygás nélkül.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!