Ez a 3 leggyakoribb ok, amiért tönkremegy a házasság - Időben tegyetek ellene
Könnyen megelőzhető, ha odafigyeltek a következőkre.
Bár könnyű azt gondolni, hogy a válás hátterében számos probléma áll, valójában három fő ok létezik, amire visszavezethető. A jó hír viszont, hogy ezek abszolút megelőzhetőek, ha mindkét fél dolgozik rajta.
Unalom
Az egyik legnagyobb házassággyilkos nem más, mint maga az unalom. Ez vezet ugyanis ahhoz, hogy a felek elkezdenek kikacsintani a kapcsolatból, és arra gondolnak, ennél csak valami jobb várhat rájuk. Nem árt figyelembe venni, hogy a házasság nem jelenthet mindig ugyanolyan izgalmat, mint az elején, de mindkét fél dolgozhat rajta, hogy életben tartsa a a szikrát, ami a hálószobára is igaz. Ráadásul érdemes lehet új hobbit kipróbálni - egyedül vagy közösen -, ami szintén segíthet elkerülni a szürke hétköznapokat. Egy kis odafigyeléssel tehát könnyen megelőzhető, hogy az egyik vagy akár mindkét fél máshol keresse az izgalmat.
Neheztelés
A kommunikáció hiánya gyakran vezethet haraghoz a házasságban. Sokaknak ismerős lehet, hogy a férfi nem azt csinálja, amit a feleség akar, azonban van, hogy a nő nem is tudatja pontosan, mik az úgynevezett elvárásai. A folyamatos neheztelés viszont rendkívül veszélyes lehet a házasságra nézve, éppen ezért rendkívül fontos a kommunikációs csatornák nyitva hagyása, azaz, hogy a felek mindig képesek legyenek megbeszélni az esetlegesen felmerülő problémákat. Ha úgy érzik, így sem megy, még mindig nem szégyen szakember segítségét igénybe venni, ugyanis néha csak arra van szükség, hogy egy pártatlan harmadik fél által fogalmazza meg az ember az érzelmeit.
Tiszteletlenség
A házasság tönkretételének egyik leggyorsabb módja a tiszteletlenség. Ha a felek nem mutatnak egymás iránt kellő figyelmet, a düh és a harag könnyen megmérgezheti a kapcsolatot. Ilyen esetekben érdemes lehet megpróbálni a másik fél szempontjából nézni a dolgokat, lehetőséget adva arra, hogy elmondja a véleményét, és figyelmesen végighallgatni. Még akkor is, ha nem feltétlenül ért vele egyet a másik. A kapcsolat korai időszakának felidézése, arra gondolni, hogy most is ugyanaz van az ember mellett, mint egykor, szintén segíthet. Nem lehet tehát olyan rossz és megbocsáthatatlan, ha nincs mindenben egyetértés.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
Forrás: www.parentsociety.com
OLVASD EL EZT IS!

- nagyszülő
- párkapcsolat