Szerinted menő, de ha anyukád csinálja, rögtön kiderül, hogy nem az - Szülők vs Instagram
Néhány szülő hihetetlenül kreatívan reagált a gyermekei fotóira, aminek viszont a fiatalok egyáltalán nem örültek.
Általában a gyerekek már annak sem örülnek, ha a szüleik regisztrálnak a közösségi oldalakra, ha pedig még követni is kezdik őket az Instagramon, még nagyobb kétségbeesés fogja el őket. Az ott posztolt pózolós, néha túl szexire sikerült képeket ugyanis egyikük sem szeretné, ha látnák.
De ez még a kisebbik gond, a nagyobb számukra akkor kezdődik, ha a szülő elkezdi lájkolni, kommentelni vagy megosztani a fotóikat, de, mint kiderült, nem ez a legrosszabb, ami bekövetkezhet egy tini online életében.
Kifigurázták a szülők a gyerekek képeit
Néhány anyuka és apuka ugyanis fergeteges ötlettel állt elő, látva a gyerekeik menőnek és szexinek számító fotóit: úgy döntöttek, teljes egészében lekoppintják a képeket, hogy megvicceljék a fiatalokat, és megmutassák nekik, a pózolás nem is olyan jó ötlet, a kihívó ruhák pedig főleg nem. Ezért fogták magukat, felöltöztek ugyanúgy, felvették ugyanazt a helyzetet, lőttek egy fotót, és persze fel is töltötték az internetre. Az eredmény pedig a tinik számára lehet, hogy kicsit égő, mindenki más számára viszont elképesztően aranyos és vicces lett. A következő apukák és anyukák képein lehetetlen nem mosolyogni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!