
Még soha nem volt orgazmusod?
A szakértő szerint ezek a dolgok állhatnak a háttérben, ha nem tudsz a csúcsra jutni.

Mennyire tudsz jelen időben élni - nem a múltat kutatni, és aggódni a jövőd miatt -, azaz élvezni, ami itt és most történik meg veled?
Bizony ezen is múlhat, képes vagy-e korlátozó önkontroll nélkül, szabadon létezni. Ez talán a legfontosabb összetevője annak, hogyan viszonyulsz a szexhez.
Napi rutinból éjjeli frász
Ha túl sokat vállalsz magadra, és folyamatosan megfelelni vágysz - legtöbbször nem is mások elvárásainak, hanem egy magad szabta ideának -, akkor tényleg nehéz lazítanod. A lelked folyamatosan dolgozik, mintha egy mókuskereket tekernél, nem csoda, hogy a testi kielégülést sem engedélyezed magadnak.
Az orgazmus lénye pedig éppen az a tökéletes szabadság, feloldódás, mindennel eggyé válás, amit végre nem te irányítasz. Változtass a hétköznapokat megreformálva. Minél nagyobb rajtad a stressz, annál inkább lassíts egy kicsit. Mindennap iktass be valami olyasmi haszontalanságot az életedbe, amire eddig biztosan nem jutott időd. Délutáni alvás, sportolás, buli, séta bevásárlás helyett, és olvasás a mosogatást másnapra elhalasztva. Tanuld meg a saját komfortérzetedet előtérbe helyezni. Hidd el, nem kell sok idő ahhoz, hogy elengedd magad akkor is, amikor a partnereddel vagy együtt.
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
Tudattan fogadalmak, apáca üzemmód
Eddig egy olyan lelki tényezőről esett szó, amely rajtad múlik, te generálod, és viszonylag könnyen változtathatsz rajta. De mi van akkor, ha a lelked legmélyén dolgozik valami, esetleg egy mély, zsigeri félelem, olyan tapasztalás, amely nem is a tiéd, hanem valamelyik női felmenődé? Ez a különös családi örökség szintén befolyásolhatja, hogyan állsz a testiséghez.
Lehet, hogy nem is tudod, az egyik női családtagod nemi erőszak áldozata volt, esetleg a vallási nézetei miatt elutasította a szexualitás örömét, netán eredetileg zárdába szeretet volna bevonulni, és csak egy nagy szerelem miatt változtatta meg a döntését. Mindez például családi hitmondatok - generációról generációra szálló tanítások - formájában hathat rád. Már a nagymamád is azt mondogatta édesanyádnak: vigyázz, lányom, mert a férfierő árthat is. Ő ehhez társította aztán a saját élményeit, és arra hívta fel a figyelmedet: ne bízz meg feltételek nélkül a férfiakban.
Apád, anyád ne jöjjön ide
A családállítás módszere azt ismerte fel, hogy az ilyen tanításokhoz - tudattalanul, lojalitásból - mindenképpen viszonyulunk. Sőt, magunk is előszeretettel gyártunk stratégiákat, például, ha a szüleink házassága boldogtalan, illetve kudarccal végződik. Nagyon gyakran megpróbáljuk lemodellezni ezt a mintát a saját életünkben. Vagy azért, hogy megoldást találjunk, és a szüleinket boldogabbá tehessük, vagy pedig azért, hogy biztosra mehessünk, velünk nem fordulhat elő ugyanez.
Ha netán te is ilyesmire törekszel, ebbe belebukhat a szexuális életed. Gondold el, mennyire tiltakozik a lelked az ellen, ha az apádra nagyon hasonlító férfi fekszik be melléd az ágyba. Ugyanígy csapdában vagy akkor is, amikor anyád bőrébe próbálsz bebújni. Ő azt meséli, hogy szenvedett az ágyban, és csak kötelességszerűen tűrte el az apád közeledését? Ha hozzá viszonyulsz, szinte kizárt, hogy te élvezni mernéd a szexet.
Az orgazmusproblémákról
Egy másik szakértő véleményét is kikértük a témában. Nézd meg videónkat, amelyből megismerhetsz egy újabb megközelítést.
Ki vagy te, amikor hozzád ér a férfi?
Olykor a szexualitás a halállal kapcsolódik össze. A nők többségének ugyanis az élet továbbadásának lehetőségét is jelenti minden egyes aktus. Ha pedig az illető fél a szüléstől, a gyerekvesztéstől, görcsösen védekezni kezd - csak nehogy teherbe essen -, előbb nem éli át az orgazmust, majd erre hivatkozva lemond a testiségről, és elutasítja partnere közeledését. Nagyon gyakori az is, hogy aki a lelkében megmaradt kislánynak, mert nagyon hiányzik neki gyerekkorából a tökéletes biztonságot nyújtó apai szeretet, megijed a szexualitástól. Hiszen végre megtalálni véli a hiányolt férfienergiát, ám neki elég lenne egy ölelés, éppen attól a férfitól nem vágyik többre.
Ezeken kívül is számtalan oka lehet még annak, hogy miért nem tudja átélni valaki az orgazmust. Személyre szabottan érdemes felderíteni a lelki háttérfolyamatokat, olykor ugyanis apró, láthatatlan nüánszokon múlik a boldog szexuális élet.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!

- szex
- házasság
Tényleg nem a méret a lényeg? 4 szexpóz, ami bizonyítja

- szex
- szerelem
Ezekre a dolgokra panaszkodnak a pasik a szexben

- szex
- felmérés