Őrök vigyázták a 6 éves kislány épségét, amíg bejutott az iskolába - Csak egy tanára nem tagadta meg tőle az oktatást

Ruby Bridges mindössze hatéves volt, amikor elképesztő igazságtalanságokat kellett kiállnia a faji megkülönböztetés miatt. Ő volt az első afroamerikai gyerek, aki integrált iskolába ment 1960. november 14-én, a New Orleans-i iskolai deszegregációs krízis alatt.

A louisianai William Frantz Általános Iskola tanulói és szüleik, valamint egyetlen személy kivételével tanárai is tiltakoztak jelenléte ellen. Voltak szülők, akik életveszélyesen megfenyegették, tanárai megtagadták tőle az oktatást. Sokszor egyedül vett részt órákon, mert a diákok nem akartak vele egy teremben lenni.

Az emberi jogi mozgalmak közepette született

Ruby Bridges az amerikai polgárjogi mozgalmak közepén született 1954. szeptember 8-án. Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága akkor négy hónapja jelentette ki, hogy az államok törvényei által fenntartott, faji alapon szegregált iskolarendszer fenntartása alkotmányellenes cselekedet, még akkor is, ha az intézményekben azonos minőségű oktatás folyik. Habár a Brown v. Board of Education 1954-ben véglegesítette határozatát, egyes déli államok még évekig próbáltak ellenállni annak, hogy az elkövetkezendő hat évben integrálniuk kelljen a fekete gyerekeket.

Sokan szerették volna megtartani a szegregált iskolákat, és mivel szövetségi határozatról volt szó, az államok nem feltétlenül vélték kötelezőnek. A föderációs törvény nyomásának ellenállva a louisianai és New Orleans-i iskolákat összefogó közoktatási hivatal felvételi vizsgákat írt ki, hogy lehetőséget teremtsen az iskolák szegregált jellegének megtartására. 

Ruby Bridges korai élete

Ruby Bridges Abon és Lucille Bridges legidősebb gyermekeként sokat gondoskodott négy kisebb testvéréről, de mint minden gyerek, ő is szeretett sokat játszani: ugrókötelezni, softballozni, fára mászni. Amikor négyéves volt, családjával a mississippi Tylertownból a louisianai New Orleansbe költöztek. 

Ruby 1959-ben még szegregált óvodába járt, 1960 elején már aközött a hat színes bőrű gyermek között volt, akik átmentek a William Frantz Általános Iskola felvételi tesztjén. A hat gyerekből ketten a régi iskoláikban maradtak, hárman viszont a McDonogh 19 Általános Iskolába kerültek McDonogh városába. Ruby volt az egyetlen, aki a William Frantzban kezdte meg a tanulást. A kislányt és édesanyját, Lucille Bridgest négy föderációs marsall kísérte első napján az iskolába. Az ezt követő napokon anyja már nem tartott vele, hanem otthon maradt, hogy másik négy gyermekéről gondoskodjon.

Édesapja, Abon Bridges alapvetően vonakodott, félt attól, hogy lánya deszegregált iskolába járjon, de Lucille ragaszkodott hozzá, hogy gyermeke jobb oktatást kapjon, mint ő, és hogy „megtegye ezt a lépést [...] az összes afroamerikai gyermek érdekében." Az iskolák kötelező integrálásáról szóló föderációs határozat és Ruby első iskolanapja előtt Norman Rockwell híres amerikai festő, The Problem We All Live With, magyarul: "A probléma, amivel mind együtt élünk" című festményével emlékezett meg, amit a Look Magazin publikált 1964. január 14-én.

Ruby Bridges így emlékszik arra napra: „Ahogy lassan megérkeztünk, láttam a tömeget, de New Orleans-iként igazából azt hittem, hogy húshagyó keddet ünnepelnek. Hatalmas embertömeg volt az iskola előtt. Dobáltak, üvöltöztek, ez pedig általában így szokott lenni húshagyó kedd alatt." Ahogy Charles Burks, a néhai marsallhelyettes visszaemlékezett ugyanarra a napra, így írta le Ruby viselkedését: „Rendkívül bátor volt. Nem sírt. Nem nyafogott. Csak masírozott, mint egy kis katona, és mi nagyon-nagyon büszkék voltunk rá."

Amint Ruby belépett az iskolába, a szülők szinte kiráncigálták gyerekeiket onnan. Első napját az igazgatói irodában töltötte édesanyjával. Az iskolában keletkezett káosz egész másnapig megakadályozta, hogy eljussanak az osztályteremig. A következő nap Lloyd Anderson Foreman metodista lelkész törte meg a bojkottot, amikor ötéves kislányát, Pamet bekísérte az iskolába.

Pár nap múlva az ellenállás alábbhagyott, és a gyűlölködő szülők újra engedték a gyerekeiket iskolába járni. Mindezek ellenére Ruby egyedüli gyerekként ült az osztályában. Egyetlen személy, Barbara Henry kivételével minden tanára megtagadta tőle az oktatást. Ezután több mint egy évig egyedül ő tanította a kislányt, de pont úgy, mintha egy egész osztályt oktatott volna.

Minden reggel, ahogy Ruby iskolába ment, veszélynek volt kitéve: volt, aki méreggel fenyegette, és volt, aki sötét bőrű babát mutogatott neki koporsóban. Ezek az incidensek voltak azok, amik miatt a marsallok megengedték Rubynak, hogy csak otthonról hozott ételt egyen.

A gyerekpszichológus Robert Coles önként jelentkezett, hogy tanácsokkal és lelki segéllyel lássa el Rubyt első iskolai évében, hetente egyszer a családi házban találkozott vele. Beszélgetéseikből később gyerekkönyvet szerkesztett Ruby Bridges története címmel, hogy más kicsik is megismerkedhessenek a lány életével. Dr. Robert Coles később minden az eladásokból befolyó összeget a Ruby Bridges Alapítványnak adományozott, hogy a szegényebb New Orleans-i gyerekek is iskolaeszközökhöz juthassanak.

Megsínylette a család

Azt, hogy Rubyt deszegregált iskolába járt, megszenvedte a család. Édesapja elvesztette állását a közeli benzinkúton, a kisbolt, ahol addig vásároltak, bezárta előttük a kapuit. A nagyszülők, akik addig mezőgazdaságból éltek, elvesztették földjüket, és végül a lány szülei is külön folytatták tovább életüket. 

Ám a felnőtt Ruby megjegyezte, hogy a rengeteg nehézség és akadály ellenére sok támogatást is kaptak. Az emberek változatos módokon próbálták a Bridges családot felkarolni. Néhány fehér család a tiltakozó tömeg ellenére is ugyanúgy iskolába járatta gyerekeit, valamit egy szomszéd új munkát ajánlott a lány apjának. Több helyi is önként jelentkezett, hogy vigyáznak a házra vagy a gyerekekre, amikor a szülőknek el kell menniük otthonról, és sokszor gyalogosan követték a szövetségi marsallok autóját, amikor Rubyt iskolába vitték.

Csak felnőttként tudta meg, hogy a ruhát, amiben első napjain megjelent, iskolapszichológusa egyik rokonától kapta. Később elmondta, hogy a családja sosem engedhetett meg magának olyan ruhákat, cipőket, zoknikat, amiket a később híressé vált fotón viselt.

Ruby Bridges későbbi élete

A hölgy már a Ruby Bridges Hall nevet viseli, és még mindig New Orleansban él négy fiával és férjével, Malcolm Hall-lal. Miután leérettségizett egy deszegregált gimnáziumban, 15 évig utazási ügynökként dolgozott, később pedig háztartásbeli anya lett. Most az 1999-ben általa alapított Ruby Bridges Alapítványt igazgatja elnökként. Célkitűzése, hogy támogassa és népszerűsítse „a tolerancia, tisztelet és a különbségek megbecsülésének értékeit". Az alapítvány küldetéséhez csatolt egyik híres gondolata: „A rasszizmus felnőttbetegség, és abba kell hagynunk azt, hogy gyermekeinket használjuk a terjesztésére."

Százezrekkel egyetemben ő is elvesztette otthonát 2005-ben a Katrina hurrikán okozta áradások következtében, valamint a William Frantz Általános Iskola is rommá lett, pedig sokat tett annak megmaradásért. 2010-ben 50. évfordulós összejövetelt is tartott Pam Foreman Testroettel, aki kislányként apjával először megtörte az iskolabojkottot 1960-ban.

2011. július 15-én Ruby Bridges Hall eleget tett Barack Obama meghívásának a Fehér Házba. Miközben a nyugati szárny egyik falán lógó Norman Rockwell-képet nézték, Barack Obama ezt mondta neki: „Azt hiszem, fontos kimondani, hogy ha ezt nem teszitek meg, ma én sem állnék itt, és nem nézhetnénk együtt ezt a festményt."

Botrányképek a múltból

Az alábbi fotók mind olyan női botrányhősöket ábrázolnak az 1900-as évekből, akiket valami olyasmiért ért atrocitás, amiért ma már az emberek szeme sem rebben. Érdekes képeket és meghökkentő történeteket mutatunk.

(Képek: Getty Images, Pinterest, Amazon, The World, The Globe and Mail)

• emberi jog
• inspiráló nők
• életrajz
• ruby bridges
• aktivista
• Lélek&Test