Miért tűnik el a szerelem összeköltözés után?

4 gyakori ok

Lehet, hogy egyikőtök többet áldozott be a másiknál? Vagy nem hajlandó alkalmazkodni?

Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Megszületett a döntés, hogy összeköltöztök? Biztos, hogy jól döntöttetek? Lehet, hogy egyikőtök többet áldozott be a másiknál?

Megakadályozhatja egy apa az együttélés örömét? Nézd meg, mit mond minderről a családállítás.

Tigris a törölközőn

Gabi régóta várt Istvánra, azaz az igazinak tetsző szerelemre. Nem csoda, hogy az első szóra repült, amikor a fiú arra kérte, legyen az ő lakása a közös otthonuk.

Az első estén azért pityergett a lány, mert István törölközői túl ridegnek tűntek a számára, a saját kedvence pedig, a Micimackó meséből jól ismert Tigrissel díszítve, otthon, a saját lakásában maradt. Jó lenne átrendezni a nappalit is. - Vetette fel aztán másnap reggel Gabi, - no meg a konyhába sem ártana beszerezni egyet és mást.

A 31 éves lány először csak húzta az időt, hogy hazaérjen Istvánhoz, aztán kibicsaklott bokája, és emiatt persze a saját lakásába hamarabb eljutott, mint Istvánhoz. Végül kimondta: nem szeret a fiúnál lakni. Mi lenne, ha… István azonban nem engedte befejezni ezt a mondatát. Így most Gabi is, István is, a saját lakásában él.

Nem közös alapok

A családállítás módszerének van egy nagyon izgalmas törvényszerűsége, amely, természetesen nem szó szerint, így szól: az a legjobb megoldás, ha a nő költözik a férfihoz, a férfi pedig biztosítja számára mindazt - érzelmileg legalábbis, de olykor anyagilag is -, amire szüksége van.

A nőnek viszont meg kell tudnia fogalmazni, hogy mit szeretne. Viszont az sem ideális, ha a nő egy olyan új lakásban kényszerül élni, amely a férfi múltját konzerválja. A férfiak pedig általában nem viselik jól, ha be kell költözniük egy kész női otthonba. A legjobb megoldás tehát az, ha a közös otthon alapjait valahogy együtt rakjátok le.

Beolvadás?

Amit mindenképpen be kell tartanotok, ha összeköltöztetek: ez nem beolvadás, hanem valami új alapjainak a lerakása. Bárki költözzön bárkihez, akié a lakás, onnantól közös területnek kell tekintenie. Nem csupán fiókokat szabadít fel, hiszen nem átmenti látogatót fogad. Azaz: kinek-kinek bizonyos emléktárgyai dobozban maradnak, illetve dobozba kényszerülnek. A biztos közös jövő alapja ugyanis az együtt szón fordulhat meg. A valódi közös emlékek, tárgyak előteremése, megtalálása, megélése pedig idő kérdése.

Viszont nem változtathatsz önkényesen azon, amihez a párod nagyon is ragaszkodik. Amennyiben pedig folyamatosan kritizálod az otthonát, az válóok.
Lehet, hogy neked más az ízlésed, a szükségleted, de mindezt vágyként illik megfogalmaznod. Fontos, mással nem igen összetéveszthető jel, ha valamelyikőtök képtelen alkalmazkodni. Amennyiben a párod saját otthona vagy a maga elképzelései kikezdhetetlenek, nem sok keresnivalód van mellette. Ha pedig te nem tudsz beilleszkedni máshová, vedd fel a nyúlcipőt, és igyekezz mielőbb tisztázni, mi tart vissza a boldogságtól.

Családi háttér

Gabi és István például egy családállítási csoportban keresett megoldást. Ahol rögtön kiderült, hogy István az édesapja mintájának foglya: a szülei korán elváltak, a fiú pedig az édesanyjával maradt az apa szüleinek egykori otthonában. István édesapja tehát mindent elveszített - akkor is, ha önként mondott le róla - a volt felesége és fia miatt. István ennek egyrészt haszonélvezője volt a gyerekkorában, másrészt már akkor fogadalmat tett, hogy szolidáris lehessen az apjával: - Én nem járhatok így, nekem a biztos saját otthon fontosabb minden érzelemnél.

Ehhez választott aztán társat maga mellé. Gabi ugyanis szintén ragaszkodik a maga függetlenségéhez. Őt a női felmenői példáját tanulmányozva az vezeti a lelke legmélyén: - Csak akkor vagyok szabad, ha van saját életem, saját lakásom. Minden más esetben kihasználhatnak a férfiak. Így találhat egymásra két családi minta megoldást, feloldást remélve.

A módszerről

Kíváncsi vagy, hogy működik a családállítás? Videónkból megtudhatod.

Alárendelődés

Összeköltözés előtt tehát mindenképpen tisztázd, képes vagy-e, szeretnél-e alkalmazkodni a másikhoz. Megér-e neked ennyit éppen ő? Amennyiben alárendelődésről lenne szó, mondj nemet.

Ezt ugyanis rövid távon tudod bevállalni, előbb vagy utóbb meg kell majd fizetned az árát. Viszont egy szép kompromisszum erős alapokat teremthet a közös jövőtöknek. Az én könyveimnek meg a te könyveidnek el kell férniük ugyanis egy polcon.

OLVASD EL EZT IS!

szoke no kicsi
  • házasság
  • párkapcsolati probléma

- Nem akarok összeköltözni a férjemmel!

koltozes2
  • szerelem
  • családállítás

Nálad vagy nálam?

Ezt is szeretjük