4 variáció misszionárius pózra: klasszikus, de cseppet sem unalmas
Dobjátok fel a jól ismert kedvencet pár apró változtatással!
A misszionárius póz az egyik legnépszerűbb szexpóz, és egyúttal a legideálisabb a baba megfoganására.
Ugyanakkor az a kritika is érheti, hogy túl unalmas. Pedig többféleképpen is variálhatjátok: ezekből a lehetőségekből mutatunk be négyet!
Misszionárius póz zárt lábbal
Egy egészen kis változtatás, mégis teljesen más élményt hozhat, ha a misszionárius póz közben szinte zárt lábbal helyezkedsz el. Ezzel ugyanis a pároddal szorosabb testi kontaktust tudtok létesíteni, hiszen a mozgástér leszűkül.
Láb becsúsztatása a lábai közé
A behatolás közben férkőzz az egyik lábaddal a lábai közé, és érintsd hozzá a férfiasságához, amennyiben szükséges, a lábaidat is emeld meg hozzá. Így mélyebb behatolásban lehet részed, miközben a párod heréit is ingerled.
Felhúzott lábakkal
A klasszikus misszionárius pózon csavarhattok úgy is, hogy a lábaidat felhúzod, mialatt a talpad lent marad. A csípőd alá helyezhetsz egy párnát is, ezáltal a kedvesed szintén mélyebbre tud hatolni. Ebben a helyzetben még intenzívebb orgazmusra számíthatsz.
Gyertya pózban
Ehhez a pózhoz a gyertyához hasonló testtartásban feküdj le, nem szükséges, hogy nagyon magasan megemeld a csípőd. A párod pedig térdeljen le terpeszben veled szemben, és tartsa meg a lábaidat, vagy ha úgy kényelmesebb nektek, akkor megpihenhetnek a vállain is.
Különös orgazmus
Különösnek tűnhet a kijelentés, mégis az orgazmust akár az olyan teljesen aszexuális, hétköznapi dolgok is előidézhetik, mint a tüsszentés vagy az ásítás. Íme, nyolc meglepő példa!

Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.