Te szorongó vagy biztonságos kötődő vagy? Így hat a párkapcsolatodra a kötődési stílus
Komoly hatással lehet a párkapcsolatra, mégis keveset beszélünk róla.
„Új szerelem, rózsaszín köd, minden rendben. Vagyis majdnem minden. Ő folyton velem akarna lenni, nem hagy nekem semmi teret, szerinte viszont én vagyok magányos farkas. Pedig én jól érzem magam egyedül, akkor is szeretem őt, ha épp külön vagyunk. Ő viszont folyamatos testi-lelki kapcsolódásra vágyik." Ismerős gondolatok ezek? Vagy nálatok pont fordítva van?
Akármelyik táborba is tartozol, a kötődési stílusod predesztinálhatja párkapcsolati viszonyaidat. Ahhoz, hogy a kapcsolataid ne fussanak zátonyra, érdemes önvizsgálatot tartani. Hogyan viselkedsz, mikor szerelmes vagy, mit tudsz adni a másiknak, és mire vágysz tőle?
Így hat a párkapcsolatodra a kötődési stílus
Az anya-gyerek viszony fontosságával már Sigmund Freud is foglalkozott, ám ő úgy gondolta, hogy ez a fajta kötődés csupán az éhség csillapítása miatt szükséges. John Bowbly tovább vitte a gondolatot, és a pszichoanalitikus a saját példáján vette észre, mennyire fontos a kisgyermekkorban kialakított, biztonságos kötődés. Bowblyt édesanyja helyett dadusa nevelte, majd bentlakásos iskolába került. Felnőttként visszatekintett, és rájött, miért lehet az, hogy sokkal komfortosabban érzi magát egyedül. Ezt követően Mary Ainsworthszel megalkották a modern kötődéselméletet.
Később, a nyolcvanas évek végén Cindy Hazan és Phillip Shaver alkalmazták a gyermekkorban kialakult kötődéselméletet a felnőttkori párkapcsolatokra. Bowbly szakaszokra osztotta a csecsemőkori kötődést, és megállapította, hogy az anya hiánya visszafordíthatatlan pszichés károkat okozhat. Mary Ainsworth ezt a teóriát annyiban árnyalta, hogy különböző típusú anyai válaszok a kisbabák szükségleteire adott minőségű kötődést eredményeznek anya és gyereke között. Három kategóriába sorolta a kötődési mintázatokat.
Az elkerülő kötődők
John Bowbly bizonyára elkerülő kötődő volt. Ha nehezen esel szerelembe - vagy talán még sosem voltál igazán szerelmes -, nem zavar az egyedüllét, a párkapcsolataidban pedig inkább magányos farkas vagy, akkor valószínűleg te az elkerülő kötődő kategóriába tartozol. Rájuk jellemző, hogy nehezen nyílnak meg, és bíznak a másikban, nem szeretnek a partnerüktől függeni, és azt is nehezen viselik, ha a másik függ tőlük. Az elkerülő kötődők kevesebb intimitásra vágynak partnerükkel, akiket gyakran kevésbé pozitívan látnak, mint magukat. Éppen ezért kritikusak a másikkal szemben, nehezükre esik lecövekelni egy ember mellett. Az ebbe a típusba tartozó emberek hajlamosabbak az egyéjszakás kalandokra, alkalmi, érzelemmentes szexre épülő kapcsolatokra.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az elkerülő kötődőknél gyerekként az édesanya nem volt nyitott és elérhető, nem reagált a gyermek lelki, fizikai szükségleteire, ezért bizalmatlansággal fordul a világ felé.
Ha te vagy elkerülő kötődő
Figyelj magadra és a reakcióidra, vedd észre őket! Gondolj bele, mi elől menekülsz, és hogy valóban élvezed-e ezt. Ha azt veszed észre, hogy megint ghostingolsz, vagy a könnyebb és érzelemmentesebb utat választod, kérdezd meg magadtól, hogy valóban erre van-e szükséged.
Ha a partnered elkerülő kötődő
Az elkerülő kötődők sok türelmet és óvatosságot igényelnek. Ha lelkiztek, nagy eséllyel terelni és tagadni fog. Ezért aztán a legfontosabb, hogy ne követeld tőle a megnyílást, lassú víz partot mos elven közelítsd meg, és a te példádon keresztül mutasd meg neki, hogy az intimitás közelebb hozhat titeket.
A szorongó-ambivalens kötődők
Ha egy pillanat alatt képes vagy szerelembe esni akár olyan emberbe is, aki ezt nem viszonozza, de közben tele vagy szorongással, rettegéssel, féltékenységgel, akkor te is ambivalensen kötődő típus vagy. Ők azok, akik folyamatosan aggódnak, hogy párjuk nem szereti őket eléggé, nem bíznak meg a másikban. Sokszor pont hogy a túlzott kontroll, az impulzív és lobbanékony viselkedés az, ami végül a párkapcsolat végét eredményezi. A szorongó kötődők gyakran és könnyen esnek szerelembe, kapcsolataik azonban nem tartósak. Gyakran nem tudják megmondani pontosan, kit keresnek, és egyoldalú kapcsolatokban találják magukat.
A szorongó kötődő gyerekként bizonytalan édesanyja szeretetében, mivel annak nem következetes a viselkedése. Hol kielégíti a szükségleteit, hol nem, ami szorongást, bizonytalanságot és dühöt vált ki a gyermekben.
Ha te vagy szorongó kötődő
Fontos, hogy mantrázd magadban, "minden rendben van". A legfontosabb, hogy tudatosítsd azt, hogy a másik magával is akar időt tölteni - ez pedig nem a kapcsolat ellaposodásának a jele. A csend nem mindig jelenti azt, hogy gond van, lehet hogy épp nincs mit mondani!
Ha a partnered szorongó kötődő
A függés és állandó visszaigazolás fárasztó lehet. Fordulj partnered felé gyengédséggel, bánj úgy vele, mint egy szeretetéhes gyerekkel. Gondolj arra, hogy szorongásának gyökere gyerekkori hiányokra nyúlik vissza. Akárhogy támad rád, emlékezz, hogy a düh hátterében bizonytalanság, félelem és szorongás áll.
A biztonságos kötődő
A biztonságos kötődők a lelkileg legstabilabbak. Ha hiszel a romantikus szerelemben, nem félsz a partneredtől - egészséges keretek között - függeni, és az sem zavar, ha tőled függnek, akkor te ebbe a csoportba tartozol. A biztonságosan kötődők bíznak párjukban, tudnak szeretni és szeretve lenni, meg tudják élni az intimitást, de a függetlenségüket is. Igénylik a köteléket, de az együtt töltött időt is, nem éhesek a figyelemre, és ha épp külön vannak a másiktól, akkor is nyugodtak. Szingliként sem reményt vesztettek, hisznek a szerelemben.
A biztonságosan kötődők szükségletei gyerekként maximálisan kielégültek. Biztos hátországgal rendelkeznek, ezért bátran beszélnek gondolataikról, érzéseikről, fel merik fedezni a világot, és adott esetben segítséget kérni.
Kötődés, vagy függőség? Ezek az intő jelek
A párkapcsolatban természetes, hogy a felek erősen kötődnek egymáshoz, és főleg az elején minden percet a másikkal akarnak tölteni. Ahogyan az is, hogy bizonyos fokig függenek egymástól a szerelmesek, ám a normális és a túlzott mértékű függőség között igen vékony a választóvonal, ezért sokan nem veszik észre, melyikről is van valójában szó.
"Kötődési sebeink gyógyítása belülről, önmagunk felől indulhat el" - Könyvajánló
Dr. Lukács Liza: Hogyan szeretsz? - Kötődési sebeink gyógyítása - könyvajánló
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)