Honnan tudható a szakítás előtt, hogy vége a kapcsolatnak? A 7 legfőbb jel a terapeuta szerint
A szakértő elárulta, milyen jelek utalnak arra, hogy valójában már vége a kapcsolatnak, és nincs értelme a folytatásnak.
Egy hosszú távú kapcsolat sem tökéletes, mindegyik sok idő- és energiabefektetést igényel a felek részéről, és mindegyikben akadnak kisebb-nagyobb veszekedések és problémák. Általában minél hamarabb észreveszik és orvosolják a felmerülő gondokat, annál könnyebben hozható helyre a viszony.
Van azonban az a szituáció, amikor már annyira súlyossá válnak a nehézségek, és annyira eltávolodnak egymástól a pár tagjai, hogy nincs értelme küzdeni. Párterapeuta árulta el, honnan tudható már a szakítás előtt, hogy vége a kapcsolatnak. Ha a következő jeleket tapasztalják a partnerek, nagy valószínűséggel menthetetlen a viszony.
A kapcsolat végére utaló jelek a terapeuta szerint
Mindent elmondtak őszintén, még sincs eredmény
Jordan Dann pszichoanalitikus és párterapeuta elárulta, gyakran találkozik olyan páciensekkel, akik boldogtalanok a kapcsolatukban, de amikor megvizsgálja a partnerükkel való viszonyukat, kiderül, hogy nem voltak őszinték az érzéseiket illetően. Szerinte fontos, hogy először mindenki őszinte legyen önmagához, letisztázza, hogy mit akar, majd megadja a lehetőséget a párjának arra, hogy tudhasson ezekről, reagálhasson rájuk.
Amit a másik tesz, ahogy ezután a dolog alakul, az eldöntheti azt is, van-e értelme a folytatásnak, segít meghatározni, hogy életképes-e a kapcsolat, vagy sem. Ha mindent megbeszéltek, elmondtak őszintén a felek, mégsem történik változás, vagy mégsem lesz jobb a helyzet, valószínűleg nincs jövője a viszonynak.
Nincs érzelmi kapcsolat
Az erős kapcsolat alapja, hogy a felek biztonságban érezzék magukat egymással, gondoskodjanak egymásról, nyitottak legyenek, és ne féljenek kiszolgáltatottnak, sebezhetőnek mutatkozni a másik előtt. Utóbbi azt is takarja, hogy megosztják egymással a leggyengédebb érzéseiket, ám ha valamelyik fél ezeket titkolja, esetleg kifogásokat keres, hogy elkerülhesse a kettesben töltött perceket, akkor ez szakítást jelez előre. Ahogyan az is, ha megváltozik a viszonyuk, és nem nevetnek, nem viccelődnek úgy, mint régen, és meggyengül köztük az érzelmi kapcsolat.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Eltűnt a fizikai intimitás és a vonzalom
A szexuális életet sok tényező befolyásolhatja a szakértő szerint, ezek közé tartozik például az életkor, a stressz, a gyereknevelés vagy például a libidó változásai. De ha csak a szeretkezések mennyisége csökken, közben viszont a felek továbbra is vágynak egymás közelségére, érintésére, szeretik egymás testét, illatát, akkor azt jelenti, hogy van értelme dolgozni a kapcsolaton. Ha viszont már ezek sincsenek meg, és a pár tagjai egyáltalán nem vágynak egymásra, vagy taszítja őket a másik, akkor ideje elengedni a viszonyt.
Alig értenek egyet bármiben
Szintén a szakítás előjele, ha a partnerek állandó konfliktusokkal küzdenek, állandóan megbántottnak érzik magukat, sosem értenek egyet semmiben, és úgy gondolják, párjuk semmiben sem érti meg őket. Ez a helyzet egy idő után minden pozitív érzelmet, köteléket felemészt. A konfliktus minden egészséges szerelem velejárója, de az állandó harc, az állandó sértettség és az, hogy a felek nézetei mindenben eltérnek, egyértelműen a szakítás előjele.
Már nincs meg a bizalom
A bizalom elengedhetetlen a kapcsolathoz és a biztonságos kötődéshez. Ha azonban valaki hűtlenséget, titkolózást vagy a határok megsértését tapasztalta a viszonyban, akkor nehéz ezt visszaépíteni. Ha pedig az egyik fél úgy érzi, már nem képes megbízni a másikban, és a problémák gyökerét feltárva sem tapasztal változást, akkor ideje elengedni a partnert.
Eltérő célok
A kompromisszum szintén az egészséges kapcsolatok nélkülözhetetlen része, de a szakértő szerint a feleknek őszintének kell lenniük a másikkal az alapvető, fontos céljaikat illetően. És ha ezek nagyon eltérőek, vagy egyáltalán nem illeszthetőek össze a másikéval, akkor érdemes megfontolni a szakítást.
Egy másik kapcsolat gondolata foglalkoztatja őket
Normális, ha a hosszú távú viszonyban a felek vonzónak tartanak másokat is, nemcsak partnerüket, sőt a szakértő szerint még a harmadik félről való fantáziálás is belefér, de ha az ember nem nyitott kapcsolatban él, és túl sok hasonló gondolata van, az utalhat arra is, hogy nem elégedett a mostani párkapcsolatával. Ha a fantáziák és a vágyak elveszik az időt, a figyelmet a partnertől, túlzottan sok energiát vonnak el a viszonyból, az súlyos problémát jelez, és utalhat arra is, hogy az illető fél lábbal már kint van a kapcsolatból.
Így változik a testbeszéd, ha elmúlt a szerelem
A testbeszédszakértők szerint érdemes odafigyelni arra, ha a partner gesztusai, mozdulatai mások, mint korábban. Nem mindegy, hogyan beszél a párjához, hogyan ér hozzá, vagy éppen milyen testtartást vesz fel a közelében. Ezek ugyanis mind megmutathatják azt, ha már nem szereti a másikat. A következők általában az érzelmek gyengülésére, a szerelem elmúlására és a közelgő szakításra figyelmeztetnek - ám ha időben észreveszi őket az ember, lehet, hogy visszafordítható lesz a folyamat.
Így változik meg a testbeszéd, ha elmúlt a szerelem - 9 mozdulat, ami a szakítást jelzi előre
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Getty Images.)
OLVASD EL EZT IS!
- szexuális élet
- párkapcsolati probléma
- Szeretem, de már nem kívánom a páromat, mit tegyek? A pszichológus válaszol
- szerelem
- pszichológia