Örökbe fogadták a 13 éves menhelyi cicát: azóta nem engedi el gazdája kezét
Idősen, betegen került a menhelyre, és rendkívül hálás, hogy újra szerető gazdira talált.
Sajnos a menhelyek az egész világon tömve vannak elhagyott kis állatokkal, mégis mindig újabb és újabb négylábú kerül be. És, bár sokkal jobb nekik, mint ha az utcán élnének, a dolgozók komoly erőfeszítései ellenére sem kaphatnak annyi szeretetet, amennyit igényelnének. Éppen ezért, ha valaki beléjük szeret, kétszeresen meghálálják a törődést, és viszonozzák a hirtelen jött, nagy mennyiségű szeretetet.
Jamie, a 13 évesen menhelyre került cica az egyik legaranyosabb példa arra, hogy mennyire imádni valóak, kedvesek és ragaszkodóak az örökbe fogadott állatok. Jamie-nek ugyanis olyan különleges szokása van, amivel az egész internetet elvarázsolta.
Így fejezi ki a szeretetét az öreg cica
Jamie-t, a fajtiszta burmai cicát idős gazdája adta be a menhelyre, mert otthonba költözött, és nem tudott már gondoskodni róla. A szőrmók ráadásul súlyos beteg volt: macskanáthával küzdött, teljesen tönkrementek a fogai, és a veséje sem működött megfelelően. Megkapta a szükséges kezelést, de az orvosok aggódtak érte, mert attól féltek, hogy 13 évesen már nem tud majd ennyi problémával megbirkózni. Arra pedig egyáltalán nem számítottak, hogy bárki örökbe akarja majd fogadni a kora miatt.
A cica állapota szerencsére gyorsan javult, már szinte meggyógyult, amikor teljesen váratlanul rámosolygott a szerencse. Egy nap megjelent egy lány a menhelyen, aki azonnal beleszeretett.
- Amikor először megláttam, aludt, úgyhogy lehajoltam hozzá, hogy jobban megnézhessem. Rögtön felébredt, és láttam rajta, hogy simogatásra vágyik, úgyhogy bedugtam a rácsokon keresztül az ujjaimat, és azonnal odadörgölte a fejét, aztán hangosan dorombolni kezdett. Nem sokkal később a dolgozók kiengedték, és annyira szeretetéhes volt, hogy tudtam, egymásnak vagyunk teremtve. Ő megment engem az egyedülléttől, én pedig őt - mesélte Sarah Dempsey a The Dodónak.
Sarah már másnap hazavitte a cicát, és bár mindenki attól tartott, hogy nehezen viseli majd az újabb költözést, tévedtek. Jamie nem is lehetett volna boldogabb, el sem mozdult gazdija mellől, azóta pedig egy különös szokást fejlesztett ki: csak akkor hajlandó nyugodtan aludni, ha Sarah fogja a kezét. A lány elmesélte, hogy annyira ragaszkodik hozzá, hogy csak így igazán nyugodt, és mindig kétségbeesetten keresi őt, ha nincs mellette.
- Ha elengedem, felébred, nyávog, és piszkálni kezdi a kezemet, hogy fogjam meg újra a mancsát - mondta a lány, aki úgy érzi, élete legjobb döntése volt, hogy örökbe fogadta Jamie-t. A cica és új gazdija az örökbefogadás óta imádják egymást, és annyi időt töltenek együtt, amennyit csak lehet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- kutya
- örökbefogadás