Hogyan lehet egetrengetően intenzív orgazmusod? (18+)
Élvezed a szexet, de lehetne jobb is? Meríts ihletet mások tapasztalataiból, és próbáld ki a pároddal!
Nem véletlen, hogy a nők számára az egyéjszakás kaland csak a legritkább esetben jár felejthetetlen orgazmussal, míg biztos kapcsolatban többször eljutnak a csúcsra. Az egetrengető végső gyönyörhöz ugyanis némi gyakorlás és bizalom is szükséges. Sokak szerint az orgazmus akkor az igazi, ha van kivel megosztani, míg mások úgy gondolják, senki sem ismerheti olyan jól a testedet, mint te magad.
Egy biztos: a mindent elsöprő orgazmus testileg és lelkileg is felemelő élmény, amit kár lenne kihagynod. Nem kell szégyellned azt sem, ha a saját testeden szeretsz kísérletezni ujjaiddal a magányos percekben, ha azonban szeretnéd, hogy párod juttasson el a csúcsra, neki is adhatsz némi segítséget!
Mindenekelőtt azonban az a fontos, hogy ne légy szégyellős, és ne kezeld görcsösen az orgazmust. Van, hogy a nő számára nem könnyű eljutni a csúcsra, és nemhogy a párjának, de sokszor még magának is szégyelli bevallani, hogy nem kielégítőek számára az együttlétek. Pedig az orgazmus ugyanolyan természetes, mint maga a szex, ha pedig valami nem működik jól, arra megoldást kell találni.
A hasonló jellegű problémáknak sokszor lelki okaik is lehetnek, amit valószínűleg nem tudsz egyedül megoldani: ez esetben a legjobb, ha szakemberhez fordulsz segítségért. Ha azonban nem arról van szó, hogy képtelen vagy élvezni a szexet, egyszerűen csak intenzívebb élményre vágysz, a megoldást a hálószobán belül is megtalálhatod. Fedezd fel a saját tested, és gyűjtögesd a tapasztalatokat az együttlétek alatt is, hogy, ha egyszer valami különösen jó volt, legközelebb tippet adhass párodnak - ha pedig a saját tapasztalataid mellett az is érdekel, másoknak mi vált be, most azt is megtudhatod!
Az első az igazi
Számomra az első volt a legmaradandóbb élmény, talán éppen az újdonság íze miatt. 15 éves voltam, amikor az ujjaimmal elégítettem ki magam, és elképesztő volt, ahogy éreztem odalent a nedvességet és a lüktetést. Azóta is azt szeretem a legjobban, ha ujjaimmal okozhatok magamnak örömet. Kriszta, 24
Az első mindenből feledhetetlen: csókból, orgazmusból és szexből. Tested felfedezésében azonban ne csak örömödet leld, de legalább tapasztalati szinten oszd meg pároddal is, hogyan tud téged a csúcsra juttatni. Nem muszáj az orrára kötnöd, hogy milyen módon kísérletezted ki a legjobb orgazmust, de legyél annyira merész, és kérd meg, hogy, ha ő már elment, de te még nem, amúgy kamaszosan, a kezével kényeztessen. Ha útmutatásod alapján sikerül eltalálnia a legforróbb mozdulatokat, biztosan vele is egetrengető lesz az élmény.
Páros élvezet
Egyszer a párom értem jött a munkába, és amikor hazafelé mentünk, valamiért a kezét mindvégig a combomon tartotta, meglehetősen közel a bugyimhoz. Már ez annyira felizgatott, hogy alig vártam, hogy hazaérjünk. Olyan vad és szexi volt az ágyban is, hogy percek alatt eljutottam a csúcsra, a kéjes érzés pedig az egész testemet elöntötte. Szerencsére később is akadtak hasonlóan meglepő ötletei, melyek mindig különleges élvezetet jelentenek a számomra. Anita, 32
Néha nem kell több az egetrengető gyönyörhöz, mint egy kis újítás. Fontos azonban az előjáték is: különösen hosszú távú kapcsolatban hajlamosak lehetnek a párok elsietni a felvezetőt, így azonban nem biztos, hogy annyira kívánod partneredet a behatolás pillanatában, hogy a szex kielégítő legyen a számodra.
Ha a pasid nem a meglepetések embere, állj elő új ötlettel te, és tedd próbára magatokat egy kis huncut előjátékkal! Érd el, hogy addig maradjon rajtatok a ruha, amíg csak lehet, és ő is így izgasson téged: amikor végre zöld utat adsz a vetkőzésnek, mindkettőtök vágya fékezhetetlen lesz, így biztos lehetsz az orgazmusban.
Extra figyelemmel
Korábban azt hittem, hogy képtelen vagyok elélvezni, ha pasival vagyok az ágyban, és csak magamat tudom a csúcsra juttatni. Egyszer azonban a párom sokkal jobban odafigyelt rám, mint korábban: az aktus során végig simogatott, sokat csókolóztunk, majd olyan pózt kezdeményezett, hogy a csiklómhoz is hozzáférjen. A törődésnek meglett az eredménye: a gyönyör egetrengető volt, és azóta is az a kedvencem, ha a csiklómat is simogatja szex közben. Marietta, 26
Nem csak rajtad múlik, hogy a pároddal vagy magányosan éled-e át a legemlékezetesebb orgazmust. Míg a férfiaknak ez könnyen megy, a nőnek nem elég a meztelen férfitest látványa, de az erős érzelmi kötődés mellett a pasi is hozzájárulhat ahhoz, hogy egetrengető legyen az élmény.
Ha párod sietős fajta, kérd meg, hogy lassítson, és törődjön veled többet, de ehhez neked is tudnod kell, mitől indulsz be igazán. Ha a csiklód izgatása nélkül nem megy, akár simogathatod is magad, vagy hagyd, hogy a párod kényeztessen: ne ess abba a hibába, hogy úgy gondolod, csak a hüvelyi orgazmus lehet az igazi!
Magányosan, ismétléssel
Bár alapvetően nincs problémám azzal, hogy az együttlét alatt eljussak a csúcsra, azt élvezem a legjobban, amikor a vibrátorommal kényeztetem magam. A szerkezettel a hüvelyemet izgatom, a kezemmel pedig a csiklómat, így olyan, mintha dupla orgazmusom lenne. Szerencsére a párommal is sikerült hasonlót átélnem: megkértem, hogy orális szex közben az ujjaival izgassa a hüvelyem, és számára is feledhetetlen volt, mennyire sikerült felizgatnia. Kata, 28
Ha egy játékszerrel sikerült elérned a legemlékezetesebb orgazmust, nem biztos, hogy meg kell próbálnod feldobni vele a közös együttlétet. Mindenki azt szereti a legjobban, ha ő maga okozhat gyönyört a partnerének, lehetőség szerint tehát próbálj csak ihletet meríteni kedvenc kütyüdből.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Amennyiben azonban a párod bevállalós, kellő instrukciók kíséretében akár a játékszert is a kezébe adhatod, de ne az orgazmus biztos eszközének tekintsd a vibrátort, egyszerűen csak érdekességnek, amivel feldobhatjátok a szexet. Párod és a vele átélt élmények pótolhatatlanabbak egy játékszernél - és az teszi igazán élvezetessé az orgazmust is, amit vele élsz át.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- szex
- orgazmus
Íme, a legjobb női önkielégítési technikák! (18+)
- szex
- testiség