Bajban van a házasságod? Ingyenes segítséget kaphatsz vasárnaptól

Tréningen is részt vehettek a Házasság hete alkalmából.

nagykep?cikkid=169612&kep=hazassag-gyuru1-lead
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vasárnap kezdődik a házasság hete, melynek keretében országszerte és a határon túl több mint 250 előadással, kulturális programmal irányítják rá a figyelmet a házasság, a család fontosságára.

Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten elmondta, az idei év központi programjaiban nagyobb figyelmet fordítanak a fiatalabb generációra, emellett idén először ingyenes online párkapcsolati tréninget is szerveznek, melyre a rendezvény honlapján lehet majd jelentkezni.

A tizedik alkalommal megrendezett program idei mottója a Veled kiteljesedve lesz, házaspár arca pedig Madarász Isti filmrendező és felesége, Kerekes Monika.

A házasságnak is szüksége lehet karbantartásra

A házasság hetét 21 országban rendezik meg, és egymillió ember vesz részt rajta. A program igazi jelentősége a szemléletformálás. - Óriási dolog, hogy egyre többen gondolják úgy, hogy a házasság ma is korszerű, a jövőt megalapozó kapcsolati forma - fogalmazott Herjeczki Kornél.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke arról beszélt, hogy a házasság elköteleződés, olyan, mint a kötelékrepülés, oda kell figyelni, vigyázni kell benne a másikra, mert ha nem, abból könnyen zuhanás, tragédia lehet. Hozzátette: mivel a házasság veszélyes üzem, időről időre szükség van a karbantartásra is, többek között ezt célozzák a házasság hete programjai is.

A házasság hete központi programjai református istentisztelettel kezdődnek vasárnap a debreceni református nagytemplomban, a hetet lezáró szentmisét pedig a budapesti belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templomban tartják.

A központi programok sorában konferencián, beszélgető esten, filmvetítésen járják körül mentálhigiénés szakemberek, művészek, közszereplők a házasság, a párkapcsolat témáját. A programok megtalálhatók a rendezvény honlapján, a www.hazassaghete.hu oldalon.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük