Gyermekkorukban barátok voltak, 46 év múlva nem várt módon folytatódott az életük
Kezdetben csak kötelességből barátkoztak egymással, majd évtizedekig nem is beszéltek. Nem hitték, hogy valaha újra látják egymást.

andrew karen wilson cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Az ember sosem tudhatja, hol és hogyan talál rá az igazi. Vannak, akik sokáig várnak a nagy szerelemre, míg mások szinte már gyermekkorukban megtalálják a párjukat. De olyan is előfordul, hogy csak évtizedekkel később derül ki: a nagy Őt már valójában régen az útjukba sodorta a sors, csak akkor még nem ismerték fel.

Karen és Andrew Wilson fiatalkorukban ismerték meg egymást, ráadásul először csak kötelességből beszélgettek a másikkal. Az azonban eszükbe sem jutott, hogy valaha így folytatódik majd a kapcsolatuk.

46 év elteltével váratlan fordulatot vett az életük

A most 59 éves férfi és nő a gimnázium első évében találkoztak először, méghozzá úgy, hogy egymás mellé ültették őket a tanárok, mivel úgy vélték, mindketten egy kicsit problémásabbak. Akkor egyáltalán nem örültek az ötletnek, és nem is kedvelték egymást, de szép lassan összebarátkoztak, hiszen nem volt igazán más választásuk. Az iskola után azonban elváltak útjaik, és azt hitték, soha többé nem látják majd egymást. Azonban nem így lett.

Képek forrása: Northfoto.

Ezt is szeretjük