Meddig normális a féltékenység? Ezt gondolják a nők és ezt a férfiak

Két férfit és két nőt kérdeztünk meg, hol az egészséges határ.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Háromféle ember biztosan létezik. Az egyik az, aki féltékeny, és be is vallja. A másik az, aki féltékeny, de a világ minden pénzéért sem vallaná be. A harmadik pedig, aki azon ritka esetek táborát erősíti, akik nem féltékenyek.

Az utóbbiak szerencsések, bár felmerül a kérdés, vajon mennyire ragaszkodik az a párjához, aki nem fél, hogy elveszíti? A válasz persze legalább ilyen kézenfekvő: ha valakit el lehet csábítani, nincs is mit sajnálni már a dolgon, így aztán, minek túlaggódni a dolgokat? 

Az ember persze nem tud magára parancsolni, hogy márpedig mától nem leszek féltékeny. Ez nem döntés kérdése, igaz, lehet rajta némiképp alakítani tudatosan, például, nem mindent szóvá tenni, megpróbálni bízni a másikban, nem gyártani elméleteket.

Lehet és kell is rajta tudatosan dolgozni, hogy az ember ne legyen mindenkire féltékeny, aki él és mozog, hisz a beteges féltékenység éppen úgy tönkreteheti a kapcsolatot, mintha valóban egy harmadik jönne a képbe.

De vajon hol a határ egészséges és beteges féltékenység közt? Erről kérdeztük meg mindkét oldalt, a férfiakat és a nőket is. Íme, a válaszok.

Nándi, 26

- Egészséges féltékenység: szerinted van helye a kapcsolatban bizonyos fokú féltékenységnek?

- Persze, senki sem tudja elkerülni, mert gondolom ez egy emberi ösztön.

- Rosszat jelent, ha valaki nem féltékeny?

- Azért az elég fura szerintem, ha valaki szeret valakit, akkor legalább titokban az bizonyos helyzetekben.

12 jel, hogy hosszú távon számíthatsz a pasira

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Te féltékeny típus vagy? Ha igen, mit teszel szóvá?

- Nem vagyok az, de a kapcsolat elején inkább jellemző volt rám. De nem tettem szóvá, mert a józan ész szerint nem voltak olyan szituációk, amik miatt jogosan reklamáltam volna. Ma sem teszem szóvá, de azért vannak helyzetek, amik zavarnak, persze, de azokról nem a barátnőm tehet.

- Hol van a határ egészséges és beteges féltékenység közt? Mit nem tűrnél már el?

- Amikor mindenért magyarázkodni kell, és folyamatosan téma, hogy kivel milyen viszonyban állsz. Meg amikor már nonszensz dolgokat is jelnek vesz valaki, az már talán nem egészséges.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Zoli

- Egészséges féltékenység: szerinted van helye a kapcsolatban bizonyos fokú féltékenységnek?

- Inkább a bizalomnak van helye a kapcsolatban, de ez nem változtat azon, hogy a legtöbb ember érez némi féltést. Ez olykor még jól is eshet a másiknak, persze épelméjű kereteken belül.

- Rosszat jelent, ha valaki nem féltékeny?

- Nem hiszem. A féltékenység általában abból fakad, hogy az ember nem bízik magában, így ha valaki olyannal van, aki szereti önmagát, és nem érzi magát kevésnek, akkor az jó. Ez nem jelenti azt, hogy ne szeretné a másikat.

- Te féltékeny típus vagy? Ha igen, mit teszel szóvá?

- Féltékeny típusnak nem mondanám magam, de mint mindenkinél, nálam is előfordult már, hogy volt, ami nem tetszett. Szerencsére jórészt olyan barátnőim voltak, akik nem adtak rá okot. Szánalmasnak tartom, amikor egy nő azért flörtöl másokkal, hogy féltékennyé tegye a párját.

- Hol van a határ egészséges és beteges féltékenység közt? Mit nem tűrnél már el?

- Nem zavar, ha megkérdezik, hol voltam vagy kivel, de azt már nehezen viselném, ha belenéznének a telefonomba. Nem mondom, hogy válóok, de komoly probléma. Tudok olyan párról, ahol kölcsönösen ellenőrzik egymást, szerintem ez nem jó. Én sem kutakodom.

Ebből tudhatod, bejössz-e a pasinak

Nézegess képeket!

Elolvasom

Zsani, 24

- Egészséges féltékenység: szerinted van helye a kapcsolatban bizonyos fokú féltékenységnek?

- Mivel sajnos nagyon ritka a sírig tartó szerelem, ezért szerintem teljesen természetes, hogy ami már megadatott, azt nagyon féltjük. Ez szerintem jó dolog, mert azt jelenti, hogy megbecsüljük a párkapcsolatunkat, még akkor is, ha vannak olyan pillanatok, mikor elégedetlenek vagyunk vele. Mondhatnám azt is, hogy egy kis féltékenység színesebbé teszi az amúgy időnként szürke hétköznapokat egy párkapcsolatban.

- Rosszat jelent, ha valaki nem féltékeny?

- Nem állítanám, hogy a féltékenység hiánya baj lenne, inkább azt gondolom, hogy aki nem féltékeny, az vagy nagyon jó emberismerő, és tudja, hogy megbízhat a párjában, vagy egyszerűen csak hisz a kapcsolat jövőjében, és nem gondolja, hogy egy harmadik fél fenyegethetné azt.

- Te féltékeny típus vagy? Ha igen, mit teszel szóvá?

- Nálam a szituációtól függ, hogy az adott helyzetben féltékenységet érzek-e, vagy sem, illetve az is befolyásolja az érzéseimet, hogy a párommal éppen milyen a viszonyunk. Ritkán teszek bármit is szóvá, még akkor is, ha mardos a féltékenység, mert tudom, hogy akkor csak indulatból támadnék a józan ész helyett, és ez az, amit fordított esetben sem szeretek megtapasztalni.

- Hol van a határ egészséges és beteges féltékenység közt? Mit nem tűrnél már el?

- Az állandó számonkérés, hogy hová mész, kivel mész, illetve a gyanúsítgatás az, ami számomra egy lélektani határt jelent a féltékenység tekintetében, mert ebből egyértelműen kiderül, hogy a párom nem bízik bennem. Márpedig ha bizonytalan bennem, akkor én is az leszek vele szemben, ez pedig szerintem nem túl stabil alap egy kapcsolatnak.

Anna, 28

- Egészséges féltékenység: szerinted van helye a kapcsolatban bizonyos fokú féltékenységnek?

- Szerintem van, sőt! Aki nem féltékeny, az nem is ragaszkodik igazán a párjához.

- Rosszat jelent, ha valaki nem féltékeny?

- Igen, én úgy gondolom, ez az egyik mutatója annak, hogy valaki mennyire szerelmes, mennyire ragaszkodik. Én például igénylem is, hogy aki a párom, az legyen rám valamilyen szinten féltékeny.

- Te féltékeny típus vagy? Ha igen, mit teszel szóvá?

- Én nagyon! Igyekszem azért kordában tartani a dolgot, tehát nem szóvá tenni mindent, de ez nem mindig sikerül, sajnos. Még azon is fenn tudok akadni, ha a párom ránéz egy csinosabb nőre.

- Hol van a határ egészséges és beteges féltékenység közt? Mit nem tűrnél már el?

- Szerintem, ha valaki állandóan elszámoltatja a párját, egyedül nem is engedi sehová, például barátokkal találkozni, és mindenkire féltékeny, aki él és mozog.

Ezt is szeretjük