Ijesztő a másiknak, ha túl sokat kérdez valaki az első randin - 6 gyakori szokás, ami a pszichológusok szerint tilos

Kellemetlen helyzetbe hoznak, megrémítik a másikat, vagy éppen kínos szituációt eredményeznek ezek a szokások.

Ami az első randin tilos
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az első randevúk általában kisebb-nagyobb izgalommal töltik el a férfit és a nőt is, hiszen, bár sok múlik rajtuk, sosem tudhatja az ember, mi sül ki belőlük. Ráadásul még akkor sem feltétlenül biztos a folytatás, ha egyébként szimpatikusak egymásnak a felek. Az idegesség, a kínos helyzet ugyanis szülhet olyan kellemetlenségeket, melyek miatt biztos, hogy nem lesz folytatás.

A szakértők szerint van pár olyan gyakori szokás, viselkedés, mely sokakra jellemző az ismerkedés során, pedig a másik számára zavaróak, antipatikusak. A következőket mindenképp érdemes kerülni a második randi és a kialakulóban lévő kapcsolat érdekében.

Ijesztő a túl sok kérdés

Jo Hemmings párkapcsolati coach szerint normális, hogy az első randevún a felek igyekeznek minél jobban megismerni egymást, de a beszélgetésnek inkább kötetlennek, természetesnek kellene lennie, nem pedig egy kihallgatásra, állásinterjúra hajazó faggatásnak. Nem ajánlott túl sok kérdést ledarálni egymás után, mert ez ijesztő a másiknak. Érdemes inkább a minőségre, nem a mennyiségre koncentrálni. Így van esély a gördülékeny, kínos helyzetektől mentes kommunikációra, melynek során a partner sem érzi majd magát kellemetlenül.

Szintén nem javasolt túl intim dolgokról faggatózni, de azokat a témákat sem ajánlott felhozni, melyekről a korábbi beszélgetések során nem volt szó, hanem az illető profiljából nyomozta ki valaki. Bár sokan alaposan utánajárnak a randipartnerüknek a neten, ezt nem érdemes hangoztatni, hiszen szintén rémisztő lehet a másik számára.

Játszmák és kritizálás

Madeline Mason Roantree pszichológus szerint sosem szabad játszmázni az első randin, mert ez számos kínos szituációt, kellemetlenséget és félreértést szülhet. Nem beszélve arról, hogy meg kell ismernetek egymás igazi énjének egy szeletét legalább ahhoz, hogy eldöntsétek, valóban szeretnétek-e következő találkozót, esetleg később kapcsolatot.

Emellett pedig nem ajánlott megjegyzéseket tenni a másik véleményére, mondataira, tilos őt kritizálni. Ez a fajta viselkedés ugyanis mindenkit rossz színben tüntet fel, és borzasztóan zavaró is lehet. Nem szabad győzködni, nyaggatni sem, mert ez szintén negatív érzéseket, ellenszenvet ébreszt az akkor még nagyjából teljesen ismeretlen ember szemében.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Mértéktelen panaszkodás

Bármilyen nehéz helyzetben vagy jelenleg, legyen szó akár munkáról vagy magánéletről, nem javasolt egész este erre koncentrálnod. Ha szóba kerül, elég röviden, tömören említeni, ha tényleg muszáj, de nem szabad, hogy az egész randevú a problémák körül forogjon. Bár a panaszkodás sokszor megkönnyebbülést hoz, és jólesik, inkább egy hozzád közel állónak öntsd ki a lelked. Egyrészt ugyanis egy randevú során, mivel akkor nem ismer a másik, önzőnek, túlságosan énközpontúnak is titulálhat, másrészt pedig túl soknak, unalmasnak és indokolatlannak fogja érezni a részletes, hosszú panaszáradatot.

Szívességet kérni sem jó ötlet

Ha kiderül, hogy pont olyan területen dolgozik, ami számodra valahogy hasznos lenne, vagy ismer valakit, aki tudna segíteni egy ügyben, akkor se kérj tőle az első találkozás alkalmával szívességet. Madeline Mason Roantree szerint ezt könnyen kihasználásnak tekintheti a másik, és úgy érezheti, hogy csak ezért mész bele a következő randiba. Akármilyen fontos vagy jó ötletről van is szó, várd meg vele, amíg komolyabbra fordul a dolog, mert különben rossz fényt vethet rád, és összezavarhatja a szálakat a kérésed.

A távoli jövő tabutéma

Bár jó, ha a feleknek hasonlóak az elképzeléseik az elkövetkezendő évekre, a szakértő azt tanácsolja, hogy a részletekbe inkább ne menjenek bele az első találkozás alkalmával. Azt még meg lehet vitatni, hogy akar-e gyermeket a partner, vagy nem, hiszen a válasz gyakran egyértelműen kizárja a folytatást, más, mélyebb témákba viszont nem kell belemenni ilyenkor. Ez ugyanis egyszerre túl sok lehet a partnernek. Meg kell inkább próbálni lazára venni a szituációt, a jelenre koncentrálni, arra, hogy mik az érzések a másikkal kapcsolatban, és élvezni az ismerkedés örömeit.

Fontos illemszabályok férfi és nő között

Vannak olyan viselkedési szabályok, melyeket kötelező lenne ismerni, mégis annyiféle verziójuk él a köztudatban, hogy nehéz eldönteni, melyik is a helyes. Viszont rossz benyomást kelthet egy randevún, ha a férfi nem tudja, mit hogyan csináljon, vagy éppen, ha a nő vár el olyan dolgokat is a partnerétől, melyeket valójában nem is kellene megtennie. A legfontosabb illemszabályokat gyűjtöttük össze, melyeket férfinak és nőnek be kell tartania egymás között.

A 11 legfontosabb illemszabály férfi és nő között - Tudod, ki száll be először a liftbe?

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük