Csak ágyba akar vinni? 5 jel, amit jobb, ha nagyon hamar meglátsz
A jelek tálcán kínálják magukat, ha rá tudod venni magad, hogy kidugd az orrod a rózsaszín ködből.
A nagy baj az, hogy egy zsivány mosoly, egy szép szempár és néhány bók hatására a női térd bizony meg tud remegni - még nagyobb baj viszont, ha az ilyenkor rohamosan képződő sűrű, rózsaszín ködből valaki nemhogy nem lát ki, de nem is akar.
Pedig a magát hercegnek álcázó varangyos béka csúnya csalódást tud okozni. Míg gyanútlan áldozata azt gondolja, talán az igazival áll szemben, ő addig dolgos pók módjára hálózza be őt, kábítja, csábítja, hogy végül egy skalppal többet tudhasson magáénak.
Végül a részegítő rózsaszín köd elillan, de már késő - a nő kérdően néz maga elé: miért nem vette észre, hogy csak szexre hajt?
Ez az a sztori, amit senki nem szeretne emlékei közt tudni. Ha te sem, akkor válj képessé meglátni, hogyha a férfi nem akar mást, csak vízszintesben látni. Íme, öt árulkodó jel.
Az aurádban áll
A szexre hajtó férfi egyik legszembetűnőbb ismertetőjegye, hogy nem ismeri, vagy legalábbis fittyet hány az intim szféra fogalmára. Szinte rád simulva áll, folyton megérinti a derekad, próbál átkarolni, és hasonlók. Ezek nem keverendők össze az egyszerű szimpátiára utaló testbeszéddel, amelyekről itt olvashatsz.
Mesébe illő egymásra találás
A szexre hajtó férfi rendszerint az álompasi szerepében szeretne feltűnni. Szándéka, hogy azt érezd, azt a férfit ismerted meg épp, akire mindig vártál. Ennek gyakori eszköze a hazugság: túl sok közös pontra derülhet fény túl rövid idő alatt, ami gyanússá kell, hogy váljon.
Nyugodtabb körülmények közt
A szexre hajtó férfi felveti opcióként, hogy a beszélgetés máshol folytatódjon, ne mondjuk a szórakozóhely bárpultjánál.
Nyugodtabb körülmények alatt azonban két dolgot érthet csupán: nálad, illetve nála, vagy negyed óra időtartamra egy kellemes box a szórakozóhelyen, majd nálad vagy nála. Ott viszont már valószínűleg nem csak beszélgetni akar majd.
Pohár poharat követ
A szexre hajtó férfi egyik legkörmönfontabb praktikája, hogy itatja áldozatát. Ezzel burkolt szándéka megszabadítani őt az erkölcseitől. Vigyázat, ha nem bírod az alkoholt, könnyen besétálhatsz a csapdába!
Fogalma sincs, hogy hívnak vagy mit mesélsz
Végül a varangyosbéka-teszt: úgy buktatható le egy szempillantás alatt a szexre hajtó férfi, hogy kap két egyszerű kérdést. Az egyik a hogy hívnak engem, a másik, hogy miről beszéltem az előbb.
Az a férfi ugyanis, aki azon mesterkedik, hogyan vigye ágyba a frissen megismert nőt, nem arra koncentrál, hogy mit hall, és nem fogja tudni ezeket a kérdéseket megválaszolni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- válás
- szerelem
Elvált férfival randizol?
- randi
- párkeresés
3 kérdés, amit minden pasi hallani szeretne az első randin
- randi
- párkeresés