18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

A vérforraló 69-es pozíció titka (18+)

Így élvezd!

A 69-es nem egy egyszerű szám, hiszen az orális szex mellett egyben a végső közös gyönyört is jelképezi. Te is átélheted, próbáld ki!

Valószínűleg kevés ember akad, akinek a különleges számpáros láttán ne ötlenének fel a fejében huncut gondolatok. De vajon a valóságban is ilyen mindennapos a párok körében a kölcsönös orális szex?

Valójában sokkal többen vannak azok, akik a többszöri próbálkozás után inkább nem erőltetik az egyszerre történő szájmágiát, ugyanis amilyen egyszerűnek tűnik, olyan nehéz úgy csinálni, hogy mindkét fél eljusson a végső gyönyörig. Segítségünkkel azonban nektek sikerülhet: tudd meg, hogyan élheted át a kéjt!

Küzdd le a zavarodat!

Ahhoz, hogy élvezhesd ezt a fajta együttlétet, az első dolog, amin túl kell lenned, az a zavar. Nem azt mondjuk, hogy mindezt félresöpörve vágj a közepébe a dolognak, hiszen nyilvánvalóan azt is érdemes fontolóra venned, hogy milyen jellegűek az aggályaid.

Ha csupán az frusztrál, hogy a klasszikus 69-es pozíció szerint a párod felé kell tartanod a popsidat, és számodra sem jut belőle egyéb látnivaló, mint a pénisze és a két lába, egy kis leleményességgel ennél csábítóbb helyzetet is találhattok. Az oldalt fekvő vagy akár más egymásba fonódási módszer is lehetséges, ha csak ennyin múlik, hogy el tudj lazulni.

Amennyiben azonban a probléma gyökere az, hogy egyébként sem kedveled kimondottan az orális szexet, ha te részesülsz benne, és ez az adok-kapok szituáció csak még kiszolgáltatottabb érzetet nyújt, lehet, hogy érdemes elhalasztani az egészet. Ha nem érzed magadban a kíváncsiságot, akkor a legjobb egy közös megbeszélés után más módszert választanotok az örömszerzésre. Amennyiben azonban a kalandvágy megvan benned, és a kezdeti nehézségeket elrendeztétek, biztosan megtaláljátok a módját, hogy vicces helyett gyönyörteljes élmény legyen.

Problémák a vággyal

Azzal ellentétben, amikor csak egy ember áll a figyelem középpontjában, a kölcsönös orális szex nem cserélhető le az előjátékra. Mivel ugyanis úgy kell örömet okoznotok egymásnak, hogy közben azt is kiélvezhessétek, ami törődést ti kaptok, a 69-es pozíciót csak akkor érdemes felvenni, ha a vágy már elég intenzív hozzá. Felvezethetitek a dolgot külön-külön nyújtott szájmágiával vagy simogatással, kézi izgatással, melyet csak a legvégső szakaszban, közvetlenül az orgazmus előtt változtattok a közismert pozícióvá.

15 szexi hancúrkellék, amivel tűzbe hozhatod a pasid

Nézegess képeket!

Elolvasom

Persze bármilyen más izgató módszer megfelel a ráhangolódás alatt, a lényeg, hogy ne siettessétek a dolgot, hiszen, ha nem elég intenzív a vágy, a különleges pozíció során nemhogy a végső gyönyör maradhat el, de még ez is elszállhat. Ha tehát párod egyébként sietősebb, add a tudtára, hogy ebben az esetben a két perc előjáték nem működik, hiszen ki kell várnia azt, amíg jelzed számára, hogy mindennél jobban kívánod - ekkor jöhet ugyanis a 69.

A leggyakoribb szexkérdések

Ha nem csak a kölcsönös orális szex, de egyéb különös szexhelyzetek is érdekelnek, minden bizonnyal számos kérdésed van. Ezek közül néhányra megkaphatod a választ videónkból: szakértőnk a leggyakoribbakra felel.

Koncentrálj és élvezz?

A kölcsönös orális szex nagyfokú koncentrációt igényel mindkét fél részéről, és éppen ez az, ami gyakran útját szabja az élvezetnek. Ha azonban nem sietősen kezditek a dolgot, talán könnyebb lesz a gyönyört is érzékelni. Amennyiben azonban mégsem menne, és úgy érzed, hogy inkább kínossá kezd válni, hogy a párod odalent tevékenykedik, miközben te arra próbálsz koncentrálni, hogy milyen ügyes ajakmozdulatokkal kerüld el, hogy a szerszáma érdeklődését veszítse, létezik más módszer is.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A közös izgatást nem kell szó szerint egyszerre történő kényeztetésként érteni: megtehetitek azt is, hogy a klasszikus pózba helyezkedtek, de felváltva foglalkoztok egymással. Tehát te a párod fölé hajolsz térdelőhelyzetből, úgy, hogy a popsid a feje felé mutat, és a legjobb tudásod szerint kényezteted. Majd, amikor érzed, hogy kezd teljesen elmerülni az élvezetben, egy kis kegyetlenséggel abbahagyod, és átadod neki az aktív szerepet, hogy ezúttal ő kényeztessen. Ha ez a módszer eredményes, már csak azt kell eltalálnotok, hogy mikor kapcsolódjatok be mindketten, hogy a végső gyönyör egyszerre történhessen meg.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük