A szülés óta nem kíván a párom

A párok szülés utáni elhidegülésének a leggyakrabban az úgynevezett incesz tilalom az oka - a kifejezés a latin eredetű insestus szóból származik, ami vérfertőzést jelent. Ez esetben a férfi a frissen szült nőt fizikálisan is anyának nyilvánítja, és mivel úgy szocializálódott, hogy az édesanya nem képezheti szexuális vágy tárgyát, maga sem tudja, miért, de ódzkodik a vele való intim együttléttől. Az incesz tilalom a szoptatási időszak végével rendszerint magától elmúlik.

Ha azonban hosszabb távon sem javul a helyzet, a családállítás szerint elképzelhető, hogy valójában a nő hárítja tudat alatt párja közeledését. Féderer Ágnes családállítás-szakértő szerint ez a lehetőség merül fel levélírónk esetében is.

Kedves Ágnes!

12 éve vagyok a párommal, négy éve házasodtunk össze. Az első hét év nagyon szép volt, annak ellenére, hogy a párom, mióta ismerem, külföldön dolgozik, így ritkán találkoztunk. Az esküvő után három hónappal teherbe estem, van egy gyönyörű kisfiunk, igazi szerelemgyerek.

A probléma mégis az ő fogantatásával kezdődött - azóta érzem, hogy nincs rendben a házasságunk. Én nagyon akartam ezt a babát, de a férjem mindig azt mondta, előbb a szükséges anyagi hátteret teremtsük meg. Mikor megtudta, hogy terhes vagyok, ennek ellenére örült, csodálkoztam is rajta. Viszont a terhességem alatt nem szeretkeztünk, mert ő bevallása szerint félt attól, hogy árt a babának. Beletörődtem, azt gondolván, hogy majd ha megszületik a kicsi, minden újra a régi lesz.

De nagyot csalódtam - a helyzet ugyanis azóta sem javult. Egyre kértem, hogy legyen olyan, mint régen, de hiába! Aztán tavaly év végén - mialatt ő külföldön volt - a szülői házból átköltöztünk kisfiammal a saját otthonunkba, és már oda vártuk őt haza. Miután megérkezett, csodás két hetet töltöttünk együtt. A nap minden percében éreztette velem, hogy szeret, és hogy valódi nőnek tart - azt hittem, visszakaptam a szerelmemet.

Persze megint elutazott, és márciusban, mikor hazajött, már nyoma sem volt a lángolásának. Most ismét itthon van, de én két napja a másik szobában alszom, mert belebolondulok, hogy csak fekszünk egymás mellett, mint két idegen. Imádom őt, de ezt nem nyilvánítom ki, mert attól félek, nem kellek már neki, csak sírok érte. Kérlek, segíts!

Ikiv

Kedves Ikiv!

Abban ugye egyet tudunk érteni, hogy az ilyen állandó távkapcsolat nem nevezhető ideális házasságnak. Jó lenne, ha kiszámolnád, vajon hány hetet is szoktatok együtt eltölteni évente. Hatot, nyolcat, tízet az 52-ből?

Valójában persze ez az ideális házasság, hiszen az alatt a pár hét alatt mindenki a legjobb formáját futja, félreteszi a bosszúságait, kerüli a vitákat. A párod valószínűleg keveset lát téged csapzottan, betegen, rosszkedvűen.

Nem vele pörölsz, ha gondod akad a munkahelyeden, és nagyon készülsz a fogadására, azaz tiszta lakásban, csinosan felöltözött nő, mosolyogva várja. Minden, mindig tökéletes, mint a filmekben, amikor reggel szépen sminkelve kelnek ki a nők az ágyból.

Vagyis épp azok az apróságok, jó és rossz pillanatok hiányoznak életetekből, amelyek összekovácsolnak két embert.

Egy simogatás, egy kacsintás a reggeli kávé felett, néhány vigasztaló szó, biztatás, és igen, még a veszekedés is, hiszen az is összetartó lehet, ha sikerül kompromisszumra jutni, megoldást találni, együtt kimászni bizonyos helyzetekből.

Ezen a szón van egyébként az igazi hangsúly: együtt.

Mennyit tudsz te erről az emberről? Magadnak válaszolj, úgy nagyon őszintén. Ismered-e őt igazán? Vagy netán csak azt az arcát, amit a ritka együttléteitek alkalmával megmutat neked? Milyennek lát valójában téged a férjed? Mennyire ismeri a szokásaidat, gondolataidat, mennyire fontosak neki az érzéseid?

Tudod, a párkapcsolatok akkor működőképesek, ha fejlődnek, átalakulnak az idő múlásával. Kérdezz meg bárkit, aki évtizedes házasságban él. Már semmi nem olyan, mint az elején, viszont ami felépült a kezdeti lángolásból, az nagyon szép, boldogító, élvezhető.

Kije vagy te valójában ennek a férfinak? A szeretője, akihez be lehet ugrani néha egy kis szerelmeskedésre? Az anyja, akit illik meglátogatni, meg jókat főz, és kimossa a szennyest?

Ami ennél is fontosabb: vajon miért mentél bele egy ilyen helyzetbe? Miért ragaszkodsz a lángolós együttjáráshoz, miért menekülsz az elől, hogy TÁRS legyél, vagyis olyan kapcsolatban élj, amelyben a felek felelősséget vállalnak egymásért?

Szívesen ajánlom a figyelmedbe a családállítást. Ez a módszer nagyon sokat segíthet a miértek megértésében.

Természetesen élhetsz ugyanígy is tovább. Én azt is elfogadom, hogy az a néhány hét boldogság mindent megér neked. Akkor viszont nincs okod panaszkodni. Legfeljebb azon fáradozhatsz, hogy a férjed két felbukkanása közötti időt kellemesen töltsd el.

Az fel sem merült egyébként, hogy összeköltözzetek, úgy igazán, tényleg? Vagy itthon, vagy külföldön?

Nos, ha magány ellen eljönnél esetleg egy csoportomba: federer@rendszerakademia.hu

Féderer Ágnes