Milyen jövő elé néztek a pároddal? A családja elárulja

Sok mindent megtudhatsz az esetleges jövődről a párod családjának feltérképezésével.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Zsófi 19 éves volt, amikor a mostani párját megismerte. Azóta épp tíz év telt el, öt éve együtt is él Csabával. A kezdeti nagy szerelem lángja már jóval korábban elillant, a kapcsolatuk kellemes barátsággá alakult át, valójában jól megvannak, de mintha valami hiányozna az életükből. Zsófi sokszor panaszkodik nagyokat sóhajtozva erről a barátnőinek, az egyikük aztán ezt a kérdést tette fel neki a minap: - Miért nem házasodtok össze?

Tényleg, fontolgatta a lehetőséget Zsófi, és magának is alig merte bevallani, hogy a kapcsolatuk esetleges törvényesítéséről még soha nem beszélgettek Csabával. Majd eljön biztos annak is az ideje, zárta le aztán magában a témát a lány, ám szabadulni mégsem tudott tőle. Aznap este vacsora után óvatosan vallatóra fogta Csabát. Úgy indított, hogy hosszasan mesélt a kolléganője közelgő esküvőjéről, mellesleg beleszőtte a történetbe azt is, hogy ő milyen ruhában állna szívesen az oltár elé.

- És te milyen lagzit képzelnél el szívesen magadnak? - szúrta oda a kérdést aztán a párjának. - Ezen még soha nem gondolkodtam - felelte rá Csaba, és tovább olvasott valamit az interneten.

Túlzottan szoros kötődés

Mielőtt elkezdenéd tervezgetni azt a bizonyos nagy napot, amikor kimondod majd a holtodiglan esküt életed szerelmének, nem árt, ha felméred, milyen viszonyban van a szüleivel. Vajon becsüli, avagy lebecsüli az apját? Gyereknek tekinti-e őt még az anyja, netán túlzottan is? Milyen a leendő apósodék házassága?

Lehet, hogy a párod az apja mintáját viszi tovább, és az anyja mását keresi maga mellé. Az az ideális helyzet egyébként, ha a pasid nem ragaszkodik túl szorosan a szüleihez, és ők is tudomásul vették, hogy felnőtt.

Illetve nem is elutasító velük, nem hangoztatja például azt, hogy a szülei lúzerek, nem sajnálkozik folyton miattuk, nem akar bizonyítani, mondjuk, az apjának.

12 jel, hogy hosszú távon számíthatsz a pasira

Nézegess képeket!

Elolvasom

Minden ilyen kötődés elválaszthat ugyanis majd benneteket, még az is lehet, hogy épp emiatt - hiszen netán mindent ezeknek a családi szálaknak rendel alá a lelkében - nem fogja soha megkérni a kezedet, nem jut majd ideje rá.

A kitagadott apák hatalma

Mielőbb menekülj, ha azt észleled, hogy a leendő anyósod konkurenciát lát benned, és felcsillan annak a lehetősége, hogy megküzd veled a fiáért. Hiába vesztegeted egy ilyen pasi mellett az idődet, ebből a csatából csakis te kerülhetsz ki vesztesen. Ha elérkezik ugyanis az igazság pillanata, és kénytelen leszel az ő vagy én választás elé állítani a párodat, nagy valószínűséggel nem fogja rád lecserélni az anyját.

Gyanakodj akkor is, amennyiben életed leendő párja nincs beszélőviszonyban az apjával. Ha nem volt kitől átvennie, megtanulnia a férfiságot, tele lehet kételyekkel, gátlásokkal, önbizalomhiánnyal, tehát nem fog sietni, hogy elköteleződjön az igaz férfiszerepre, a családfőjére. Olykor pedig az állhat a pasi habozásának hátterében, hogy tart a gyerekvállalástól.

Ha netán az anyja épp szülés közben halt meg, és az apja magát is hibáztatta emiatt, például egy ilyen fogadalom is dolgozhat a lelkében: én nem sodorhatom ilyen veszélybe a feleségemet. Inkább nem nősülök meg.

Generációk mintája

Zsófiék esete is különleges háttértörténettel bír. A lány addig ette magát Csaba szenvtelensége és egyre egyértelműbbé váló házasságkerülése miatt, hogy egy családállítási csoportban kért segítséget. A módszer technikájával - a tudattalanból hoz felszínre összefüggéseket - az derült ki, hogy a fiút nagy valószínűséggel a szülei házasságának felbomlása nyomasztja, sajnálja az anyját is, szolidáris az apjával is. Sokszor érzi úgy, kettészakad, hogy mindenkinek eleget tegyen, máskor az a kényszer nyomasztja, hogy talán választania kellene a szülei között.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezért nem gondol szívesen a házasságkötésre, attól tart ugyanis, hogy netán hasonlóképpen járhat majd ő is. Viszont nem akar örökre bebetonozódni sem egy olyan párkapcsolatba, amely nem jól működik, csak azért, mert fél a válástól.
A családállító arra figyelmeztette Zsófit, hogy elsősorban azzal nézzen szembe, vajon ő miért Csabát választotta ki maga mellé? A felállításból az derült ki, hogy a szülei szinte tökéletesnek tűnő kapcsolata a követendő példa a lány számára, ám úgy hiszi, képtelenség lemásolni a házasságukat. Olyan, mint az, nem lehet még egy, ezért inkább nem megy férjhez. Bizony, a házasságot halogató férfiaknak a legtöbbször nem véletlenül akad társuk. Aki melléjük szegődik, általában maga is rejteget valamit a lelke mélyén.

OLVASD EL EZT IS!

ferfi munkatars
  • társ
  • családállítás

- Megbántam az eljegyzést

Ezt is szeretjük