A nyaralás tönkreteszi a házasságot?

Az egész évben várt pihenés rosszul is elsülhet, hiszen kikerültök a megszokott keretek közül, és ezt nem biztos, hogy könnyen megoldjátok.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amit egész évben sikerül megúsznod, az elől a pároddal vagy férjeddel és netán a gyerekekkel együtt eltöltött napokban nem menekülhetsz el.

Kis pocak meg kockás has

Ez az a hétszer huszonnégy óra az évben - jó, ha ennek a felét le is vesszük alvásra, és rövidebb külön töltött elfoglaltságokra, mint például reggeli bevásárlás, még akkor is legalább 84 óra marad belőle -, amit biztosan a pároddal együtt kell eltöltened.

És nincs egérutad a munkahelyre, konyhába, tévé elé vagy netán barátnőkhöz. A közösen töltött szabadság ezért is a párkapcsolatok egyik legfontosabb próbája. Teljes valójában van ugyanis melletted az az ember, akivel az életedet összekötötted.

Ő a párod akkor is, ha nem tolja alád a széket a vendéglőben, sután rendel a pincértől, és nem ad neki borravalót. Őt választottad, ha kis pocakot eresztett is az elmúlt időben, ellentétben a szomszédos pléden pózoló kockás hasú pasival, illetve nem krémezi be olyan szenvedélyesen a hátadat, mit a mellettetek édelgő nászutas pár ifjú férje az újdonsült feleségéét.
Ső, még meg is bámulhatja a nálad kicsit fiatalabb és hajszállal nagyobb mellű nőket a strandon, este táncolás, szórakozás helyett pedig inkább a meccset nézi sörrel a kezében. Hát igen, ez is ő.

Vedd le a rózsaszín napszemüveget!

Két kérdést tehetsz fel ilyenkor magadnak. Vajon miért sokkol, amivel a nyaralás szembesít? És mit is szeretnél valójában?
Ha az év nagyobbik részében álomvilágban élsz, egy általad elképzelt, szép, kedves, határozott, udvarias, okos, gazdag valakivel, azaz egy georgeclooney-johnnydepp-bradpitt-einstein-billgates-mix-szel, akkor itt az idő alaposan szemügyre venni ennek neked rendelt földi mását.
Ha pedig nagyon nem teszik, amit látsz, illene eltöprengened azon is, hogyan kerültél ilyen helyzetbe.

Mi vezetett téged ilyen kompromisszumokhoz? Vajon megszöksz a nyaralás végén, vagy adsz egy esélyt, és megpróbálod inkább megismerni azt a férfit, aki most melletted fekszik a strandon?

Az előretervezés fél siker

A hétköznapok kommunikációja a szabadság idején biztosan nem lesz elég. A mit főzzek, hol a kedvenc pólóm, és befizetted-e a csekket kérdések nem vethetők be napozás közben, az esti sétánál, illetve vacsora alatt sem. Így épp a nyaralás az az alkalom, amikor letesztelhető, vajon van-e közös témátok a mindennapok dolgain túl, érdekel-e a másik nézőpontja, véleménye a világról.

Mire vágyik a férfi a párkapcsolatban?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezért készülj fel előre a kínos, feszült csendek áthidalására. Vigyél magaddal könyveket, alkalomadtán mesélj arról a párodnak, hogy mi mindenről olvasol, esetleg ajánld fel, hogy kölcsönadod neki az egyiket. Még otthon nézz utána a helynek, ahol nyaraltok, tudj meg mindent az ottani különlegesebb ételekről, italokról, szokásokról, mindez remek témát adhat például a közös étkezéseknél.
És nyújts neki mentőövet, dobj fel pár olyan témát, amiben biztosan otthon van, egyszer az évben igazán végighallgathatod csillogó szemmel a lesszabályt, a kerékcsere rejtelmeit a Forma 1-ben vagy akár a régi nyaralásai emlékeit is, amikor még a haverokkal bulizott.

Pálmafás ingek versenye

Keress programokat azokra az órákra is, amiket a fürdés, napozás nem tölt ki. A szobában kuksolás helyett menjetek inkább sétálni, várost nézni, hajókirándulásra. A közös élményekről még napokig lehet aztán beszélgetni.
Ha gyerekekkel nyaraltok, ne maradjon otthon a társasjáték és a labda sem. Vond be őt is, és vonódj be te is, meglepődve láthatod, mennyire ügyesen fejel, ő pedig rácsodálkozhat, milyen jól megy neked a szókirakás.
A legjobb kovász két ember között a nevetés, összekacsintás, találj erre is alkalmat: kezdd el viccesen pontozni, például, a szomszédos asztaloknál ülők esti öltözékét. Nyugodtan felveheted a listádra a párod ingét is, a kedves ugratásért nem fog haragudni, sőt. Lehet, hogy így tudod elmondani neki, mennyivel jobban tetszik a hajszálcsíkos kékben, mint a lila pálmafás pirosban.

A szabadság nem párterápia

Ám tilos a nyaralást a közöttetek lévő ellentétek boncolgatásával tölteni. A vitáknak nem tesz jót az ilyen összezártság, a meglévő feszültség csak felerősödik, ha nincs hova elmenekülni egy kicsit se a másik elől. Nem megoldás barátok bevonása a játszmáitokba. Nagyobb társaságban sem tudtok elbújni kirakatmosolyok mögé és egymás elől, a vége az lesz, hogy mindenki benneteket figyel, illetve vigasztal, azaz pihenés helyett a többiek is kínosan érzik majd magukat.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezért, ha baj van a kapcsolatotokkal, ne menjetek el addig közösen nyaralni, amíg ezt nem tisztázzátok. Vagy, ha mégis megteszitek, mondjuk, a gyerekek kedvéért, akkor legyen ez a pár nap kellemes fegyverszünet a háborúban. Emelkedj felül a sérelmeiden, hagyj minden nyitott kérdést otthon, és mutasd meg a legjobb oldaladat. Vedd észre mindazt a párodban, amit vonzónak láttál, amikor összekerültetek.
Ha ugyanis sikerül legalább egy hétig, azaz a hétszer 24 órában jól érezned magad vele, talán van esélyetek átcsempészni ebből a hangulatból valamennyit az év hétköznapjaira is.

OLVASD EL EZT IS!

ferfi no
  • szakítás
  • párkapcsolati probléma

Túlságosan rátelepszel a párodra?

Ezt is szeretjük