A boldog párkapcsolat 5 fontos alapszabálya

Egy párkapcsolat akkor működőképes, ha bizonyos szabályoknak kölcsönösen megfeleltek. Tudd meg, melyek ezek!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Rátalálni az igazira nem könnyű, ám megtartani sem kis feladat. Valójában egyetlen pillanatra sem lazíthatsz, hiszen elég egy-két rossz lépés, néhány tévedés, kis ellustulás, és máris kicsúszik a kezedből az irányítás. Íme, néhány fontos tipp a boldogságod megőrzésére!

Ne változtass!

Soha ne feledkezz el arról, milyen volt a kapcsolatotok eleje, és te hogyan viselkedtél akkoriban a pároddal. Ő abba a nőbe szeretett ugyanis bele, akivel annak idején megismerkedett. Ha az idő előrehaladtával túlságosan gyökeres a te változásod - akár külsőleg, akár belsőleg -, és ezzel ő nem tud, esetleg nem is akar lépést tartani, lehet, hogy külön utakra tévedtek.

Ha pedig elnéztél valamit, azaz menet közben derült ki számodra, valójában kivel is kötötted össze az életedet, ne a pasit hibáztasd. Legfeljebb azon töprengj el, vajon mik lehettek a kiválasztásod valódi szempontjai. Kísérletet se tegyél rá, hogy átformáld őt, mert még az is előfordulhat, hogy éppen azokat a tulajdonságait farigcsálod, amelyek a hozzád való kötődését biztosítják.

Az önállóság és egység harmóniája

A szerelemet és a párkapcsolatot olykor jelentősen túlértékeljük, és azt hisszük, ez a megoldás életünk problémáira. Ne ess ebbe a csapdába, és a belső bajaid megoldását ne a párodtól várd el. Mindig csak annyit követelj tőle, aminek ő biztosan meg tud felelni, ellenkező esetben bizony könnyen csalódhatsz. Ha viszont az önbecsülésed rendben van, képes leszel a másikat neki megfelelően szeretni a párkapcsolatodban.

A szerelem egyik legfőbb alappillére az önzetlenség. A kapcsolatok valójában nem holtomiglan és holtodiglan köttetnek, sokkal inkább csak addig a pontig tartanak, amíg mindkét fél - testi, lelki, érzelmi, anyagi - igényei maradéktalanul kielégülnek. Adni mindig érdek nélkül, ám nem mértéktelenül kell. Fontos ugyanis a kölcsönösség, hogy a másiknak legyen esélye a viszonzásra. Az elfogadás pedig az egymásra figyelés és törődés mozgatórugója.

Mire vágyik a férfi a párkapcsolatban?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Őszinteség és hűség

Lehetőleg mindig őszintén és nyíltan beszélj a pároddal. A problémák kényelmes elhallgatása elhidegüléshez vezethet. Ne feledd azonban, a kimondott szavaknak erejük van, ezért is óvakodj a sok és felesleges fecsegéstől, és ne mondj mást, mint amire gondolsz. Ne ravaszkodj, ne manipulálj szavakkal. A párkommunikáció olykor rejtett hadviseléssé változhat, kövesd inkább a következőket: a beszéd csak szándékot jelez, a megvalósítás az igazi értékmérő. Az a fontos tehát, amit a párod tesz, nem pedig az, amit kinyilatkoztat. Ez a megállapítás persze rád is ugyanúgy igaz.

A hűtlenségnek pedig komoly ára van, a félrelépés ráadásul nem old meg semmit. Legfeljebb azt jelzi, valami komoly baj van a kapcsolattal. Ne vedd félvállról a kikacsintást, ne provokálj ilyesmivel, ez ugyanis a végső eszköz, a legtöbb párkapcsolat nem - legfeljebb csak ideig-óráig - éli túl a megcsalást. A megrendült bizalom nem nagyon ragasztható meg ígéretekkel.

Konzervált szerelem

Persze mindenki követhet el hibát. Időnként bizonyára te is szoktál kiállhatatlan lenni. Nézd el hát a párodnak azt, ha mondjuk undok veled. Minden azon múlik, meg tudtok-e bocsátani egymásnak, azaz: működik-e ilyenkor is a kölcsönösség.
Sokszor nem elég, ha a sértett fél megenyhül, és rálegyint a történtekre. A vétkesnek is túl kell tennie magát rajta. Hagyd el tehát a hosszas önostorozást, ez ugyanis nem ment fel a tetted súlya alól, nem szabadít meg attól a rossz érzéstől, hogy fájdalmat okozták a társadnak.

Többet a családállításról!

A családállítás nemcsak a párkapcsolatban, hanem az élet minden területén a segítségedre lehet. Ha szeretnéd megtudni, hogy pontosan hogyan is zajlik egy ilyen csoportterápia, nézd meg videónkat!

A stabil párkapcsolat képes elviselni a változásokat. Még akkor sem élhetsz teljes állandóságban, ha már eljutottatok arra a pontra, amikor a kapcsolatotok szinte tökéletesnek tűnik. A szerelem varázsa idővel sajnos múlik, a kapcsolat frissességét pedig a változások garantálják. Az esetleges rossz időszakok ezért nagyon is fontosak, mindig azt jelzik, ideje valamin változtatni.

A vége is jó, ha minden jó

Egy párkapcsolatban mindkét fél felelős azért, amit tett, és bizony azért is, amit esetleg elmulasztott. Ne árulj, de ne is vegyél zsákbamacskát, tehát ne mutasd másnak magad, mint aki vagy, a lehetséges kockázatokat pedig már a kezdetek kezdetén fel kell mérned.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A belőled előtörő, sokáig elrejtett érzelmek, elvárások, no meg a másik fél nem várt viselkedése, meglepő kijelentései, riasztó tettei elvihetnek olykor egy holtpontig is. Innen csakis közös fáradozással lehet aztán továbblendülni. Az a legfontosabb szabály, hogy soha ne veszítsd el önmagad a párkapcsolatodban.

Ezt is szeretjük