A 2 legveszélyesebb nő a párkapcsolatodra

Ne hagyd, hogy tönkretegyék!

Az anyák olykor észrevétlenül és akaratlanul is bajokat okozhatnak kettőtök életében.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az édesanyák mindig a legjobbat szeretnék gyermeküknek. Ebből fakadóan néha hajlamosak túlzottan védelmezni szemük fényét, még felnőtt emberként is. Hiszen ők - legalábbis a maguk véleménye szerint - a tapasztalataikból kiindulva jobban átlátják a gyermekük körül zajló eseményeket, mint ő maga, így a legapróbb gyanús jel esetén is anyatigrisként állnak mellé.

Mindez persze érthető és elfogadható, egészen addig, amíg mindez nem veszélyezteti a kapcsolatotokat. Amennyiben azonban ez fennáll, a legőszintébb szeretet ellenére, és függetlenül attól, hogy mennyire kényes a szituáció, érdemes pároddal karöltve felvenni a harcot az anyák ellen, hogy megvédjétek a szerelmeteket. Persze nem kell megtagadni a szülőket - ideális esetben emberséges és diszkrét módon is a tudtukra adhatjátok, hogy részetekről hol a határ.

Beleszólnak a dolgaitokba

Már régen kirepültetek a családi fészekből, megvan a hétköznapok rendje is, amikor azonban komolyra fordul a kapcsolatotok, jótékony segítőként léphetnek színre az édesanyák. Legyen szó a tiédről vagy épp az anyósodról, egyaránt veszélyesek lehetnek a túlzott tipposztogatások.

Ez már csak azért sem feltétlenül segíti a kapcsolatot, mert ha a két oldalról különféle tanácsokat kaptok, a békés hangulat érdekében kialakulhat bennetek a kényszer, hogy bármi áron megfeleljetek, esetleg apróbb titkolózásokba meneküljetek - akár egymás előtt is. A vágyott hatás helyett azonban így csak még inkább elmélyül a feszültség, ami idővel a kapcsolatotokban is bajokhoz vezethet.

Ezért sokkal célszerűbb egyértelműen tisztáznotok a határokat, hogy meddig engedtek beleszólási jogot a közös életetek formálásába. Hiszen, bár ez nehéz ügy, hozzátartozik a párkapcsolatotokhoz - ezt pedig a jó szándékú szülőknek is meg kell értenie.

15 szerelemébresztő női praktika

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ha nincs meg a szimpátia

Mindenképpen folyamatos támadásnak lehettek kitéve akkor, ha egyik vagy másik anya kifejezetten ellenszenvesnek találja a partnert. Talán ez az egyik legnehezebb helyzet: elfogadtatni magad vagy a párodat. Hiszen, még ha titok is ez a dolog, a rejtett feszültség könnyen érezhető, ha például anyukád nem szimpatizál a választottaddal, amellett, hogy szembesülsz negatív véleményével, észrevétlenül téged is ellene hangolhat.

Hasonló a helyzet a párod édesanyjával is, hiszen a fiús anyák gyakran esnek abba a hibába, hogy akármennyire is tündéri, szerető barátnő vagy, úgy gondolják, nálad jobbat is kaphatna a fiuk. Ez nem szól másról, mint hogy a legjobbat szeretné a fia mellett látni, és ebben a szellemben előfordulhat, hogy elérhetetlen mércét állít fel a leendő menyének. Ilyenkor a legjobb, ha nem tulajdonítasz nagyobb jelentőséget a rosszalló pillantásoknak, csak hozod a szokásos, kedves, szerető énedet, és az idő múlásával ő is kénytelen lesz belátni, hogy tévedett veled kapcsolatban.

Amennyiben azonban komoly ellenségeskedéssel kerültök szembe, mindkét esetben csak úgy óvhatjátok meg a kapcsolatotokat, ha kölcsönösen támogatjátok egymást: soha nem könnyű az anyákkal szembefordulni, de ha az ő meggyőződésük nem teljesen azonos a tiétekkel, néha lehet, hogy meg kell tenni.

Örökre együtt maradnál a pároddal?

A hosszú, boldog párkapcsolathoz elengedhetetlen, hogy mindketten kellő energiát fektessetek a szerelembe. Nézd meg videónkat, és megtudhatod, mi kell még ahhoz, hogy biztosan hosszú, közös jövőre számíthassatok!

Amikor csak a legjobbat akarják

A fiús és lányos anyák esetében, bár másként kerül kifejezésre, mindkettőjüket ugyanaz a szándék vezérli: a legjobb jövőt szeretnék a gyermeküknek. Ha a szüleid kapcsolata rapszodikus volt, esetleg válással végződött, anyukád már néhány gyanús jel láttán is képes lehet rémeket vizionálni arról, hogy milyen hónapok, évek várhatnak rád a választottaddal.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Természetesen őt csak az anyai szeretet vezérli, amikor óva int a komolyabb tervektől a pasiddal, ám nem árt tudomására hoznod, hogy mivel nem vagytok jóstehetséggel megáldva, az apróbb észrevételeket nem kell azonnal válóoknak tekinteni - már csak azért sem, mert egy jól működő kapcsolatba sok energiát kell fektetni, tökéletlenségek pedig mindenhol akadnak.

A pasid édesanyja szintén hajlamos lehet túlzott elvárásokkal akarni a fia javát, mely gyakran kotnyeleskedésben nyilvánulhat meg feléd. Ha például  átmenetileg csak a háztartással kell foglalkoznod kényszerből, munkahely híján, párod anyukája könnyen arra a megállapításra juthat, hogy neked ez így a legkényelmesebb, de a fia közben mit összekínlódik a napi betevőért, ezért haszonlesőnek tarthat. Hasonló helyzetben ki kell fejeznetek felé, hogy ilyen mélységekben már nem irányíthatja a fia életét, hiszen ez már a ti közös magánszférátok, amit, ha jó szándékkal is, de tönkretehet.

Ezt is szeretjük