18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

A szerelmes férfi testbeszéde

Ismerd fel, ha odavan érted

Szerinted egyetlen meleg pillantás még nem jelent semmit? Pedig néha az apró gesztusok a legárulkodóbbak.

A szerelem sokszínű. Van, akinek az első villámcsapás lángra gyújtja a szívét, és ezt nem is igyekszik eltitkolni, ugyanakkor akadnak csendesebb férfiak is. Akik nem lepnek meg 50 szál rózsával az első randevún, és nem is mondják ki a bűvös szót, hogy bele kelljen pirulni, hiszen az ő szívüket lassabban kerítik hatalmukba a nagy érzelmek.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy őket hidegen hagyná, ami közöttetek alakul, csak éppen nem csinálnak nagy színházat a dologból, mert nekik az nem megy. Azonban a hasonló pasikat is könnyen tetten érheted, hiszen az érzelmeket lehetetlen eltitkolni: csak tudnod kell, mire figyelj!

Követő tekintet

(%box::gumi('linkgaleria(85905)')%)

A szerelmes férfi nem tudja titkolni, ha tetszel neki, annál is inkább, mert tudat alatt is magadra vonzod a tekintetét. Ha elmélyedtek egy beszélgetésben, természetes, hogy partnered téged néz, de, ha azt veszed észre, hogy az étlapot böngészve vagy a telefonodban nézegetve a képeket is folyamatosan rajtad felejti a tekintetét, az már nem egyszerű szemezés.

Ez minden bizonnyal komolyabb vonzalomról, talán már bimbózó érzelmekről is árulkodik, hasonló helyzetben tehát számíthatsz rá, hogy idővel egyértelműbb jeleit is adja szerelmének. Addig azonban fölösleges lenne elrontanod a varázslatos pillanatokat azzal, hogy gyanakvóan lesed a szenvedély bizonyítékait, hiszen ezek mind előtted vannak! Amennyiben ugyanis a pasi szíve kezd lángra lobbanni irántad, valószínűleg nemcsak a lopott pillantásai árulják el, de egyéb szerelmes gesztusokat is megfigyelhetsz rajta.

A legapróbb jel - a szem
Ha kíváncsi vagy, hogy partnered vajon őszinte vonzalmat érez-e irántad, vagy csak játszadozni akar veled, a legjobb, ha a pupilláját veszed szemügyre. Bár sötét tekintetű embereknél nehéz észrevétlenül megfigyelni, a pupilla viselkedése minden esetben őszintén tükrözi, hogy a férfi mit gondol rólad. A hazugságtól ugyanis összeszűkül, míg, ha felkeltetted a pasi érdeklődését, és fontos neki, hogy ő is jó benyomást tegyen rád, akkor a szembogara kitágul. A szerelmesek pupillája így sötétség nélkül is fekete lehet, ami tudat alatt az egymás iránti vágyat tükrözi.

Zavart mosoly

Talán, mert épp rajtakaptad, hogy titokban téged nézett, vagy, mert a saját érzelmei még számára is szokatlanok, a szerelmes férfi arcán gyakran megfigyelheted a zavart mosolyt is.

15 árulkodó jel, hogy bejössz a pasinak

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ha szíved választottjától azt is várnád, hogy magabiztos és határozott legyen, ennyit igazán elnézhetsz neki, különösen, ha te vagy az oka a pillanatnyi megilletődésnek. Amennyiben ugyanis az udvarlás kezdetén úgy tűnt, hogy a pasi az a típus, aki tudja, mit akar, később azonban a jelenlétedben mégis elfogja egy kis zavar, netán még a borospoharat is felborítja, kétségtelen, hogy nem hagyod hidegen. Hiszen ez a reakció annak a bizonyítéka, hogy szeretne megfelelni neked, és persze annyira igyekszik a legjobb formáját hozni, hogy néha éppen emiatt kicsit felsül. Ne gondold azonban azt, hogy talán nem is kellett volna elmenned a második randira, hiszen mindez a bimbózó szerelem jele lehet.

Mivel foghatod meg a pasikat?

Kíváncsi vagy, hogy a pasik milyen női tulajdonságokat találnak vonzónak? Nézd meg videónkat, melyből azt is megtudhatod, hogy vajon a külső vagy a belső a fontosabb számukra!

Falat emel

Ha partnered érzelmei lángra kaptak irántad, akkor nem csak azt veheted észre, hogy keresi a lehetőséget, hogy megérintsen, és közelebb kerülhessen hozzád. Gesztusai arról is árulkodnak, ha a többi férfi felé szeretné azt kifejezni, hogy te hozzá tartozol, és ők jobban teszik, ha más lányt keresnek maguknak. Ez a tudat alatti üzenet a testbeszédben tipikusan úgy nyilvánul meg, hogy a férfi beszélgetés közben nem egyszerűen közel férkőzik hozzád, hanem féloldalasan, falként próbál melléd húzódni, hogy amennyire csak tud, elhatároljon a többi embertől.

(%box::marketing()%)

Így persze az együttlét is intimebb lehet, hiszen mindenki számára nyilvánvaló, hogy valami van közöttetek. Neked sincs okod tehát kételkedni, de, ha túl szorosra veszi a férfi ezt a testhelyzetet, nem árt, ha óvatos vagy. Ez ugyanis nemcsak arról árulkodik, hogy valószínűleg gyengéd érzelmeket táplál irántad, de azt is sejteni engedi, hogy túlságosan birtokló típus.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük