6 ok, amiért nincs orgazmusod
Néha egészen banális dolgokon, máskor rossz beidegződéseken múlik, hogy eljutsz-e a csúcsra.
A nő és a férfi gyakran nincsenek egy hullámhosszon az orgazmus kérdésében. A férfi nem érti, hogy a nőnek mi tart ilyen sokáig, vagy kétségbeesik, mert nem sikerül. Néhány nő számára teljesen kiszámíthatatlan a saját orgazmusa, rejtélyes tényezőktől függ, esetleg már bele is törődött abba, hogy csak alkalmanként, szinte kiszámíthatatlanul van benne része. Ilyenkor lehet, hogy a nő a párját okolja vagy magát hibáztatja, pedig néhány könnyen kiküszöbölhető apróságon is múlhat, hogy a várt gyönyör elmarad.
Egy mondás szerint az orgazmus olyan, akár egy busz: nagy, zajos, és ha hátulról nézi valaki, ronda. De a buszokhoz hasonlóan ebből is minden sarkon találhatunk egyet, és néha alighogy elment, máris jön a másik. Ha kételkedsz ebben, lehet, hogy neked is adódtak már problémáid az orgazmussal.
A nőknek gyakran tanulniuk kell az orgazmust, mert számukra ez biológiai okoknál fogva nem olyan magától adódó, mint a férfi számára. Ezért ne gondold, hogy benned van a hiba, ha nem megy könnyen az orgazmus. Inkább kísérletezz minél többet, és ne add fel! Ha valami bevált, a párodnak is mutasd meg, hogy mivel juttathat a csúcsra!
Valószínűleg te is hallottad már, hogy a jó szex fejben kezdődik. Ez azt jelenti, hogy ha testileg orgazmust akarsz átélni, akkor gondolatban is nyitottan kell hozzáállnod. De mi az, ami megakadályozza ezt a nyitottságot és azt, hogy kellőképpen ellazulj?
Bűntudat
A bűntudat gyakran szinte mindennapos vendég a női agyban. Talán piszkosnak érzed magad, vagy úgy érzed, mintha valami illegálisat tennél. Erről gyakran a neveltetés tehet. A tudatalattiból felbukkanhatnak a stratégiai pillanatban olyan mondatok, mint hogy Takard el a fenekedet, kislányom! vagy Ne add oda neki magad teljesen! Ha ez a helyzet, dolgoznod kell azon, hogy elhidd, szexuálisan értékes személy vagy, akinek lehetnek piszkos gondolatai. Hidd el, hogy megérdemled az orgazmust, máskülönben az agyad kikapcsolja a testedtől érkező, a gyönyörhöz kapcsolódó jeleket.
Testkép
Sok nő túlzottan kritikus magával, és folyton talál valami kivetnivalót a testén. Nem csoda, ha ez megakadályozza abban, hogy ellazuljon és kellőképpen felszabaduljon, mert mindig újra előbukkannak a lelombozó gondolatok. Ha veled is gyakran előfordul, hogy elégedetlen vagy, akkor jobb, ha tudod, hogy nincs az a férfi, aki csúnyának látna egy meztelen, szexre hajlandó nőt! Míg te azzal foglalkozol, hogy nem elég lapos a hasad és vékony a combod, ő majd megőrül a testedért.
Biztonsághiány
A nők többségének ahhoz, hogy elérje a csúcsot, biztonságban kell éreznie magát. Ez egyszerre jelent lelki és fizikai biztonságot, azt, hogy bízol a párodban, és a helyszín is megfelelő. Persze vannak, akiket épp a veszélyhelyzetek vagy a lebukás veszélye csigáz fel. Természetesen egyénenként változik, hogy kinek mekkora biztonságra van szüksége, és mi jelenti azt számára. Van, akinek a kapcsolatba vetett bizalom a legfontosabb, míg másoknak a helyszín és a körülmények számítanak többet. Gondold át, hogy neked melyik faktor a legfontosabb, és melyikből van túl kevés! Ez az első lépés ahhoz, hogy az igényeidnek megfelelően alakítsd a szeretkezést!
Kérdések és válaszok
Nézd meg videónkat, mely a szexszel kapcsolatban leggyakrabban felmerülő, de kevéssé megválaszolt kérdésekkel foglalkozik!
Elkalandoznak a gondolataid
A túlzott megszokás viszont unalmassá válhat. Ha szex közben elkalandoznak a gondolataid, az azt jelezheti, hogy unatkozol - ha nem arra utal, hogy zavarban vagy. Próbálj meg arra koncentrálni, amit a párod tesz! A gondolataidat próbáld az érzésekre összpontosítani, melyek felmerülnek benned, és amelyeket a párod mozdulatai okoznak. Figyelj rá, és közben lélegezz lassan, egyenletesen!
Ha az unalom a párodnak szól, netán a kapcsolatnak, akkor sincs veszve a dolog. Ha kissé elkényelmesedtetek, a változást ne csak tőle várd! Először magadra koncentrálj, illetve arra, hogy te érezd magad szexinek és kívánatosnak! Ez változtatni fog a kettőtök viszonyán is, és esélyes, hogy felnyitja a szemét. A lényeg, hogy találjatok ösztönző erőt a rutinok megtöréséhez.
Visszatartott lélegzet
A lelki tényezőkön kívül fizikai okai is lehetnek annak, ha nincs orgazmusod. Az ember bármilyen izgatott állapotban képes elfeledkezni arról, hogy rendesen vegye a levegőt - például lélegzetvisszafojtva vár valamit. Lehet, hogy annyira koncentrálsz, hogy te is így vársz arra, hogy elérkezzen az orgazmus pillanata. Összpontosíts arra, hogy a légzésed lassú és egyenletes maradjon.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Közeledik a menzeszed
A hormonszint is befolyásolja a szexuális vágyat, ezzel együtt pedig az orgazmuskészséget. A ciklus tizenegyedik és tizennyolcadik napja közötti időszakban vagy a legtermékenyebb és a legbujább. A tizennyolcadik nap után viszont az ösztrogénszint egészen a menzesz előtti második napig csökken, és vele együtt a vágy is.
Láss hozzá a fantasztikus orgazmusok megéléséhez ezzel a pimasz és szexi útmutatóval, mely megmutatja, hogyan aknázz ki minden benned rejlő szexuális képességet. Válj te is magabiztos gyönyörkeresővé, aki eszméletvesztően csodás orgazmusokra képes. Jó szórakozás lesz megtalálni G-pontodat és A-pontodat. Próbáld ki legújabb játékszereidet, melyek elindítanak a mennyei boldogság felé vezető úton. Aztán hívd meg a pasidat, hogy elmeséld neki, amit legutóbb tanultál, és vele együtt is átélhesd ezeket a pillanatokat.
Kiadja az Alexandra Kiadó.
Ára 2699 forint.
A könyvet itt rendelheted meg!
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- szex
- orgazmus
Így lehet különleges, intenzív orgazmusod! (18+)
- szex
- orgazmus
A 3 leggyakoribb kérdés a hüvelyi orgazmusról (18+)
- orgazmus
- női szexualitás