4 ártatlan előjel, hogy a pasi szakítást tervez

Vedd észre időben!

Ha odafigyelsz az intő jelekre, elkerülheted, hogy villámcsapásként érjen a szakítás.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A férfiak többsége hajlamos elhúzni a szakítást, mint a rétestésztát, akkor is, ha már felmerült bennük a gondolata. Olykor azért próbálnak meg úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mert bizonytalanok az érzéseiket illetően, és időre van szükségük, míg megérlelik, megfontolják magukban a végső döntést.

Ám néhány esetben inkább csak arról van szó, hogy a pasi bátorságot gyűjt a nyílt kártyák kiteregetéséhez. Azonban megelőzheted a hidegzuhanyt, amennyiben odafigyelsz az aprónak tűnő változásokra is, mert akár a viharokat és földrengéseket, a kapcsolat végét úgyszintén vészjósló jelek előzik meg.

Veled van, de fejben távol

A hosszabb párkapcsolatokban akadnak hullámvölgyek, amikor kissé ellaposodik és rutinszerűvé válik az együtt töltött idő, illetve alábbhagy a vágy és a szenvedély. Ez a jelenség még nem feltétlenül utal arra, hogy a párod fejében eltört a közös jövőkép. Ám, ha ráhangolod az antennád a rezdüléseire vagy azok fagyos hiányára, könnyen kiderítheted, hogy a megszokás által kialakult krízisről vagy egyfajta érzelmi válságról van szó. Egyáltalán nem mindegy, mert az előbbi általában még visszafordítható, az utóbbi azonban a menthetetlen elhidegülés előszele.

A szex hiánya a legnyilvánvalóbb előfutára a mélyben rejtőző problémáknak. Persze nem kell rögtön a kapcsolat végét látnod a pasi viselkedésében, amennyiben néhány alkalommal fáradtságra hivatkozva elutasítja a közeledésedet.

Sokkal inkább vészjóslónak tekintheted, ha a szexmentes időszakot az apró érintések elmaradozása kíséri. Amikor úgy érzed, egyedül te bújsz és cirógatsz, de a párod már nem igényli, hogy akár csak futólag is hozzád érjen - például megsimogassa a hajad, esetleg puszit leheljen a homlokodra -, akkor biztos lehetsz benne, hogy valami kifakadni készül.

15 jel, hogy elmúlt a szerelem

Nézegess képeket!

Elolvasom

Már nem tud örülni veled

Bár néha könnyű átsiklani a férfiak hasonló viselkedése felett, amikor minden mást ugyanúgy tesznek, mint korábban: elvisznek bulizni, vacsorázni, sőt, még a barátaikkal töltött estékből sem hagynak ki, a kihűlt érzelmeket ilyenkor is tetten érheted. Nem biztos, hogy a párod ugyanúgy együtt tud örülni veled, miután már sötét árnyként zuhant rá a szakítás tervezgetése. Meglehet, hogy úgy kezel, mintha teher lennél számára, annak ellenére, hogy ő hívott el. Ez az ellentét gyakran azt sejteti, hogy fontolgatja a végszót, és a döntésére keres igazolást, amit nem is annyira tőled vár, hanem a saját érzéseitől.

Többet lóg a barátaival

Mivel minden pasi különböző, a reakcióik is azok. Egyesek annyira megrémülnek attól, hogy nekik kell véget vetniük a kapcsolatnak - miközben a másik fél érzései semmit sem változtak -, hogy meneküléssel húzzák az időt. Amennyiben a párod minden szabad idejét a barátaival tölti, ráadásul fel sem hív, valamint a kedves sms-üzenetek hasonlóképpen elmaradoznak, több húzódhat a háttérben, mint az, hogy egy kis levegőváltozásra van szüksége.

Egyértelmű figyelmeztető jelnek veheted, ha a pasi szünetet kér tőled. A szabadságvágy hangoztatása legtöbbször azt fedi el, hogy nem akar magyarázkodni, vagy maga sem érti, miért, de egyszerűen nem tudja tovább folytatni veled. A külön töltött időtől talán válaszokat remél, ám sokszor csupán erőgyűjtést jelent számára, mielőtt végleg kimondja a szakítást.

Minden apróság miatt felkapja a vizet

Viták minden kapcsolatban előfordulnak, és az is tény, hogy jobban kell aggódnod a teljes csendtől, amikor már veszekedni sincs kedve a másik félnek, mert az általában az érdeklődés hiányáról tanúskodik. Ám az értelmetlen dühkitörések még a hallgatásnál is árulkodóbbak lehetnek. A szakítást fontolgató pasi érthetően feszültebb a kelleténél, mégis másképp vezeti le rajtad, mint amikor csak egy rossz munkanap áll a háttérben.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A kihűlt érzelmek legnyilvánvalóbb vázolói azok a piszkálódások, melyek olyan tulajdonságaidat veszik célba, amikért korábban odáig volt. Ha hirtelen idegesíteni kezdi a nevetésed, vagy folyamatosan szóvá teszi, mennyire irritálja, ahogy eszel, jogosan gyanakodhatsz. A legjobb, amit tehetsz, ha megpróbálsz egy komoly beszélgetést kezdeményezni, ezáltal kiderítheted, hogy csak átmeneti krízisben van a kapcsolatotok, vagy a párod már esélyt sem lát a folytatásra.

Ezt is szeretjük