4 felcsigázó sms, ha nem hív a pasi
Még nem keresett a pasi, vagy rég írt, de úgy érzed, lehet még folytatás? Tudd meg, hogyan kezdeményezz!
Ha a randit követően a pasi nem hív vissza legfeljebb három napon belül, akkor általában az a szomorú igazság, hogy az adott projektet a vesztesek közé kell elkönyvelned. Vannak azonban kivételes esetek is, amikor nem biztos, hogy érdemes lemondanod a pasiról.
Ha írt már neked, csak valami miatt félbemaradt a telefonflört, netán biztos vagy benne, hogy a találkozás alkalmával éreztél valamit a levegőben, és tapasztalataid alapján úgy gondoltad, ő lesz az, aki már rögtön másnap keres, bátran tehetsz te is egy lépést felé!
Természetesen akkor sem árt, ha akad egy felcsigázó sms a tarsolyodban, ha a sokadik találkozás után felejt el hívni a pasi: mindent összevetve, ha elég ravasz vagy, nem tilos a kezedbe venni az irányítást! Bár egyáltalán nem ciki, ha te írsz, amikor a küldés gombra nyomsz, nem árt, ha számításba veszed azt is, hogy nem érkezik válasz.
Ahhoz pedig feltétlenül tartsd magad, hogy csak egyszer érdemes kezdeményezni, a második lépést már feltétlenül a pasinak kell megtennie. Ha pedig szellemesen kacér sms-edre sem lép, talán jobb is, ha más után nézel. Amennyiben szívesen kipróbálnád magad kezdeményező szerepben is, meríts ihletet sms-tippjeinkből, és tudd meg, melyiket mikor érdemes elküldened!
Azt hiszem, nálad felejtettem a telefonszámomat. Cserébe megtartottam a tiédet: csak, hogy tudd, ha hiányzik, keress, és visszakaphatod.
Bár a szöveg kissé messziről közelíti meg a lényeget, kellően visszafogottan árulkodik szándékaidról. Ha nem vagy az a szókimondó típus, de amennyiben a pasira hagyatkozol, úgy érzed, sosem juttok egyről a kettőre, jól jöhetnek a szóvirágok.
Nem muszáj mindig mindent világosan kimondanod, hiszen részben már az a tény is önmagáért beszél, hogy sms-t írtál. Az üzenetet tetszés szerint felturbózhatod még egy mosolygós fejjel, bár biztos lehetsz benne, hogy nélküle is érti majd a pasi mondanivalódat. Ha nem is követeli vissza a telefonszámát, a találkozó lehetősége érdekli majd, feltéve, hogy ezúttal komolyabb zálogot is kaphat tőled néhány számjegynél.
Igazából azt akartam írni, hogy rád gondolok, de ilyesmit az ember nem ír, úgyhogy csak annyit kérdezek: mi újság?
Ha nincs jobb ötleted, ez az egyszerű és laza sms is megteszi. Nem feltétlenül kell, hogy üzeneted titokzatos és kibogozni való legyen. Néha egy kis nőies zavarral többre mész, mint azzal, ha szóvirágokat írsz, a pasik ráadásul értékelik a nyíltságot.
Ha nem szorítod sarokba, hanem egyszerűen csak finom jelét adod annak, hogy te nyitott vagy a folytatásra, ő sem érzi majd úgy, hogy csapdába akarod csalni, és könnyebben beadja a derekát. Ráadásul egy mosolyt biztosan az arcára csalsz betűiddel, az a nő pedig, aki képes jókedvre deríteni a pasast, legalább még egy randit megérdemel.
Hogy azután el tudod-e érni, hogy ne neked kelljen sms-t küldened három nap után, már csak rajtad múlik.
Ne tekintsd azonban úgy a dolgot, hogy kiszemelted szívességet tesz neked a második találkozóval: csak azért, mert te kezdeményezted, még lehetsz laza, és bátran bevetheted türelempróbáló flörttechnikáidat. Természetesen a pozitív visszajelzésekről se feledkezz meg, ám semmiképpen ne akaszkodj túlságosan a pasira. Ha azt látja, hogy elég merész vagy kezdeményezni, de nem mindenáron keresel párt magadnak, hanem csak ő az, aki ennyire érdekel, nagy esélyed van rá, hogy képtelen lesz ellenállni a vonzerődnek.
Szia! Szívesen találkoznék veled újra!
Nem biztos, hogy megéri órákat vagy akár napokat is agyalni a nagy sms-en. Hidd el, néha az őszinteség a legcélravezetőbb, ha pedig nem csavarod a szavakat, pillanatok alatt kiderítheted, hányadán álltok. Ebből az üzenetből ugyanis még az a pasi is kitalálja, hogy érdeklődsz iránta, aki nem annyira fogékony a szóvirágok és a humor iránt, ha pedig csak a bátortalansága tartotta vissza eddig attól, hogy keressen téged, ezúttal már merészebb és bevállalósabb lesz.
Egy dologtól azonban óva intenénk: az üzenetben a veled szócskát ne írd nagybetűvel. Bár sok pasi hajlamos kiemelni minden nőre utaló szót az udvarló sms-ekben, fordított esetben egyáltalán nem kell így tenned, másrészt pedig a férfiak részéről is kissé idejétmúlt ez a gesztus.
Szia! Van ma estére programod? Vacsorát főzök, de túl sok lett az alapanyag...
Ha garantált sikerre vágysz, még az első randin tudd meg, mi a kedvenc fogása, és azt főzd! Ennek az ajánlatnak kevés férfi tudna ellenállni, ha pedig már a lakásodban vagytok, a forró folytatás felől sem lehetnek kétségeid.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Vigyázz azonban, nehogy kiszemelted félreértse az ajánlatot, és csak egy könnyű estére gondoljon! Ha ugyanis felajánlod a meleg vacsorát a lakásodon, valószínűleg hamar a hálószoba felé terelődik a pasi gondolata, de ez még nem jelenti azt, hogy másnap ebédre is szívesen maradna. Csak akkor lepd meg tehát a kedvenc ételével, ha biztos vagy benne, hogy a kellemes este elcsavarja a fejét, illetve, ha te is benne lennél egy forró és gyors kapcsolatban.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- férfi
- szex
5 őszinte, árulkodó szerelmes SMS a férfitól
- férfi
- szex
Mikor hív vissza a pasi?
- szex
- telefon