4 árulkodó jel, hogy a párodnak más nő tetszik
Egy kis zavar és zárkózottság az első randin természetes. De, ha ezen túl vagytok, talán más nőnek szól.
A megcsalás - feltéve, hogy nem direkt a kalandok számának növelésére hajt a pasi - általában nem a derült égből érkezik. Megvannak a maga előjelei, melyeket sok nő szívesen tagad még maga előtt is. Ez azonban soha nem maradhat teljes titokban, hiszen akármit mond is a pasi szavaival, a teste nem hazudik.
Ha felismered annak a jeleit, hogy a párodnak más nő tetszik, lépj a tettek mezejére, próbáld átbeszélni vele a problémát, vagy vesd be nőiességedet, és csábítsd vissza - hiszen ne feledd, ekkor még a tiéd!
Zárt testhelyzet
Ha együtt vagytok valahol, kifejezetten meghitt helyzetben, azonban párod csak a szavaival árulkodik figyelmességről, intő jel lehet. Amennyiben nem keresi a közelségedet, inkább távolságtartó, és ezzel együtt még a karjait és a lábát is keresztbe teszi, egyértelmű, hogy valamit titkol előled: talán éppen azt, hogy más tetszik neki.
Az összekulcsolt végtagok ugyanis távolságtartásról árulkodnak, és, ha korábban ez a hidegség nem volt jellemző rátok, sőt, nagyon közel voltatok, ennek minden bizonnyal megvan az oka. Ha még a nyilvánosság előtt sem akarja fenntartani az összetartozás látszatát a partnered, annak minden valószínűség szerint az a mozgatórugója, hogy más iránt érzett vonzalma miatt akaratlanul is próbálja tartani tőled a távolságot.
Persze önmagában ez a zárkózottság utalhat arra is, hogy valamilyen ki nem mondott konfliktus van közöttetek, nem feltétlenül áll egy másik nő mögötte. Mindenképpen beszélj azonban partnereddel, és, ha egyéb intő jeleket is észlelsz a testbeszédén, legyél fokozottan óvatos!
Kalandozó tekintet
Azt, hogy a furcsa viselkedés mögött biztosan az áll, hogy más nő tetszik a partnerednek, és nem egyéb probléma, akkor döntheted el a legjobban, ha történetesen azzal a másikkal egy társaságba keveredtek. Erre akkor van lehetőséged, ha a baráti körben vagy a munkahelyén tetszett meg valaki a párodnak, és ráadásul adódik egy buli vagy céges parti is.
Ha itt azt veszed észre, hogy a párbeszédek során a partnered nem néz végig a szemedbe, ahogy szokott, de időnként akaratlanul is elkalandozik a tekintete egy bizonyos irányba, könnyen lehet, hogy mást tart szemmel. Persze a tömegben könnyen elterelheti bármilyen apróság az ember figyelmét, tehát csak azért, mert néha megakad egy-egy idegenen a férfi szeme, fölösleges gyanakodnod. Veszélyt abban az esetben sejthetsz, ha látványosan egy embert követ a párod a szemével, és láthatóan egyébként is nehezére esik rád figyelni.
Talán nem csak tetszik neki?
Ha attól félsz, hogy netán már több is volt párod és a másik nő között, figyeld a megcsalás jeleit is! Nézd meg videónkat, és szakértőnk segítségével tudni fogod, ha a párod félrelépett.
Mutató gesztus
Persze az, aki felkészül a hasonló alkalomra, minden bizonnyal megpróbál magára erőltetni annyi önfegyelmet, hogy ne tartsa szemmel azt, aki megtetszett neki. Az emberi viselkedés kutatói azonban megfigyelték, hogy lehetetlen teljes mértékben uralni a testet.
Ha tehát úgy érzed, van alapja annak a gyanúdnak, hogy párodban más iránt ébredt vonzalom, akkor sem árt egy pillantást vetned a testére, ha egyébként nem lehet panaszod a viselkedésére, hiszen kedves és figyelmes veled. Amennyiben mindezek ellenére más nő felé mutat a lába, és kissé mintha a teste is ugyanabba az irányba fordulna ahelyett, hogy irányodba lenne nyitott, könnyen lehet, hogy egy tudat alatti gesztusról van szó.
Zavart pislogás
Mindezt tetézheti, ha a legmélyebb zavar egyértelmű jeleit veszed észre párodon, vagyis elveszti időnként a beszéd fonalát, mert látványosan máshol járnak a gondolatai, illetve pislog, vagy éppen lefelé fordítja a tekintetét. Ha nem az első randevútokról van szó, mégis hasonló viselkedést tapasztalsz, könnyen lehet, hogy a jelen lévő hölgyek közül valaki okozza ezt a furcsa helyzetet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mielőtt azonban számon kérnéd a partnered, hogy mégis ki az illető, aki tetszik neki, gondolj arra is, hogy lehet, hogy a sok egybeesés csupán a véletlen műve, akármennyire is gyanús a helyzet. Ugyanakkor, ha még a női megérzésed is megerősít abban, amit a férfi gesztusai alapján gyanítasz, mindenképpen érdemes megejtenetek egy komoly beszélgetést, de a vádaskodás helyett jobb, ha közösen próbáljátok az okokat megkeresni, illetve a választ arra, hogy hogyan lehetne újra jó a kapcsolatotok.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- szex
- szerelem
A szerelmes férfi testbeszéde
- hazugság
- szex
4 árulkodó jel, hogy hazudik a pasi
- szex
- hűtlenség