3 tűzforró szextechnika, amivel egyszerre juthattok a csúcsra (18+)
A közös orgazmus nem a véletlenen múlik: tudd meg, hogyan élheted át a végső gyönyört pároddal egy időben!
Az a pillanat, amikor két ember egyszerre jut a csúcsra, a szex netovábbja. Valljuk be, a közös orgazmusban van valami romantikus, és nem csak azért, mert a filmekben, ha látni lehet egyáltalán az ágyjelenet részleteit, így történik.
Az első csók után sok lány fejében ez a forró pillanat veszi át a legdédelgetettebb vágy helyét, aki pedig át is éli a semmivel össze nem hasonlítható élményt, szerencsés.
Azonban nem feltétlenül kell a véletlenre várnod, hogy bekövetkezzen a nagy alkalom: tudd meg, milyen technikák segítségével juthattok partnereddel egyszerre a csúcsra!
Elnyújtott előjáték
Ha az előjáték során eléritek a megfelelő izgalmi szintet, és elég merész vagy ahhoz, hogy megkérd a pasit, hogy a kezével izgassa csiklódat az aktus alatt is, könnyen eljuthatsz a csúcsra. Ahhoz, hogy ez pontosan akkor történjen, amikor ő is átéli a végső gyönyört, nem kell több, mint kölcsönös figyelem és türelem.
Először is húzzátok el a bemelegítést, és egészen addig ne menjetek tovább, amíg nem kívánjátok egymást ellenállhatatlanul. Várj az árulkodó jelekre: az izzadság, a sebes lélegzet és a szenvedélytől elhomályosult tekintet egyértelműen azt sugallja, itt az ideje, hogy továbblépjetek.
Az aktus során olyan pózt válasszatok, hogy intim közelségben maradhassatok. A legjobb, ha egymás szemébe néztek, és kezedet párod csípőjére vagy fenekére helyezed, míg ő saját tenyerét a válladra vagy egyéb testrészedre teszi: így szeretkezés közben könnyen jelezhetitek, ha túl forróvá válna a helyzet, és egy kis lassításra lenne szükség, hogy valamelyikőtök ne menjen el idő előtt. Könnyen lehet, hogy több pihenőszakaszra is szükségetek lesz, azonban ezalatt se feledkezzetek meg az intim csókokról és simogatásokról, amennyiben pedig te még messze jársz a végső gyönyörtől, párod kezét vezesd a csiklódhoz.
Ha érzed, hogy te is közeledsz a csúcshoz, a csípőjénél fogva kezeddel hevesebb ritmusra ösztönözheted a párodat, így pillanatokon belül mindketten átélhetitek az orgazmus hullámait.
Vérforraló ízelítő
Ha az elnyújtott előjáték módszere nem válik be, próbálkozhattok azzal is, hogy partnered az aktus előtt kicsit forróbb ízelítővel ad neked egérutat. Akár az orális szex vagy egy kis kézi törődés is sokat segíthet abban, hogy a közös gyönyör összejöjjön, ehhez azonban a pasinak még az aktus előtt el kell juttatnia a orgazmus határáig.
Mialatt veled foglalkozik, sütkérezz nyugodtan a figyelmében, de amikor érzed, hogy testedet kezdi elönteni a heves kéj, állítsd le. Ha megfogod a karját, vagy elhúzod előle a csípődet, érti majd a jelzést, hogy ideje neki is bekapcsolódnia, azonban ahhoz, hogy tűzbe jöjjön, nem árt egy kicsit kényeztetned a szerszámát, mielőtt sor kerülne a behatolásra.
A 69-es pozíció alkalmas arra, hogy te is izgatott maradhass, és a pasi vágyát is életre keltsd, azonban csak addig kényeztesd, hogy harcra kész legyen. Ezt követően könnyebb lesz együtt haladnotok a csúcs felé, és párodnak sem kell visszafognia magát az aktus során.
A megfelelő szexpóz
Akármilyen hihetetlen, a közös gyönyörhöz néhány szakember szerint elegendő egy megfelelő póz. Sajnos azonban az orgazmus összehangolására kitalált helyzet, a CAT-póz nem a legkényelmesebbek egyike, ugyanis a misszionárius pózból kifejlesztett alaphelyzet lényege, hogy a férfi csípőcsontját a tiédhez illeszti, majd teljes testsúlyával rád nehezedik, miközben te lábadat a vádlijára kulcsolod. Ha képesek vagytok megvalósítani, a póz valóban hatásos.
Titka abban rejlik, hogy a lassú csípőmozgás fokozatos izgatást biztosít, ami elősegíti, hogy egyszerre éljétek át az orgazmust. Azonban annál kellemetlenebb lehet, hogy, ha párod túl magas, szex közben nem látsz mást, csak a vállát, és korántsem biztos, hogy hanyatt fekve gond nélkül elbírod a súlyát.
Nem csoda, hogy a gyakorlatban inkább a CAT-pozíció egyéb változatai bizonyultak sikeresnek, melyek a párok anatómiáját és az élvezethez szükséges intimitást is figyelembe veszik. Az egyik könnyített helyzet szintén a misszionáriusból indul ki, azonban annyit megenged, hogy a pasi a karjára támaszkodjon, így csak az alsó testének kell a medencecsontnál pontosan illeszkednie a te testedhez, és lábait kell mindvégig mozdulatlanul tartania.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A másik helyzetben neked kell felül lenned, úgy, hogy csípőcsontotok illeszkedik, és testsúlyoddal ránehezedsz, ő pedig lábával még erősebben magához kulcsol. A szoros illeszkedés korlátozza a heves mozdulatokat, a dörzsölődés pedig egyben a csiklódat is izgatja, ha tehát arra vágysz, hogy ugyanabban a pillanatban éljétek át az orgazmust, az apróbb nehézségek ellenére is megéri kipróbálni.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- szex
- orgazmus
Így lehet többszörös orgazmusod! (18+)
- szex
- orgazmus
Melyik a legjobb szexpóz a női orgazmushoz?
- szex
- előjáték