3 csalhatatlan jel, hogy a férfi szerelmes beléd: húsvéti népszokások szerint

A húsvéthoz számos szerelemmel kapcsolatos népszokás kötődik.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A húsvétot számos népszokás öleli körül, olyanok is, amik a férfi szerelméről szólnak.

Tudd meg, hogy hajdanán, a nagymamád idejében hogyan udvaroltak a férfiak a kiszemelt lánynak!

Piros tojást a zsebbe

A piros tojás mára a húsvét egyik legfontosabb eleme lett, holott évszázadokkal ezelőtt korántsem a locsolókat akarták megörvendeztetni vele. A vörös szín a keresztény egyházban Jézus vérét szimbolizálta, a tojás pedig az újjászületést és valami újnak kezdetét jelképezte. Tulajdonképpen úgy tört ki Jézus a sziklasírjából, ahogyan a kiscsibe kikel a tojásból, ezt fejezi ki a tojás.

Ám a népi hagyomány egészen átformálta mindennek a jelentését. Az a legény, aki a pirosat választotta a sok hímes tojás közül, egyértelműen a lány tudtára akarta adni udvarlási szándékát. Mindez nem véletlen, hiszen a vörös a szerelem és a szenvedély színe. Ha a te egyik locsolódnak is a piros tojásra esik a választása, az illető nagy valószínűséggel nem csak a barátod szeretne lenni.

Fürdetés a vályúban

Valószínűleg te sem örülsz, amikor a kölnik egymással keveredő, bódító illata szinte kőfalként vesz körül, de ilyenkor jusson eszedbe, hogy nagyanyáink idejében a fiatal lányok ennél sokkal rosszabbul jártak. Legszebb ünneplőruhájukat felöltve kellett várniuk a locsolókat, akik aztán a kútból húzott hideg vízzel locsolták meg őket.

10 természetes tojásfestő módszer

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ráadásul egyes tájegységeken az ifjak egy kicsivel tovább is mentek: a locsolás után az itatóvályúban is megmártották a lányokat. Egyesek szerint ennek a célja csupán a móka volt, illetve a babona szerint az, hogy a lányok termékenyebbek legyenek - még ha meg is hűltek, vagy rosszabb esetben tüdőgyulladást kaptak -, de olyan források is akadnak, amelyek szerint a nem túl finom gesztus valójában a vonzalom kifejezésének egyik módja volt. Ha csak arra gondolsz, hogy a szerelmes kisfiúk is meghúzzák a lányok copfját, talán van igazság az utóbbi feltételezésben. Sőt, az is lehet, hogy ha ismerőseid valamelyike nem a szokásos módon próbál megöntözni, akkor azzal a tudtodra szeretne adni valamit.

Húsvéti asztaldísz

Készíts ünnepváró asztaldíszt az asztalodra friss virágokból! Nemcsak szép, de finoman illatozik is.

A faág mint szerelmi zálog

A húsvéti tradíciók között nagyon sok olyan van, ami Erdélyből, illetve a környező - hajdanán magyar fennhatóságú - országokból származik, bár ezek kevésbé ismertek, mint az országhatáron belüliek.

Erdélyben például húsvét vasárnapján, hajnalban a legények zöld ágakat - elsősorban nyírfát és fenyőt - metszettek, majd ezekkel kívántak jó egészséget az ifjú hölgyeknek. Utóbbiak aztán színes szalagokkal és hímes tojásokkal díszítették fel az ágakat, ahogy nálunk a tojásfát szokás.

Természetesen a jó egészség csak egy újabb ködösítés volt, valójában minden legény annak a lánynak adtak a kezébe vagy tűzte a kapujára az ágat, akinek udvarolni szándékozott - egyfajta szerelmi zálogként. Ha efféle ágakkal nem is, de talán virággal téged is megajándékoz az, akinek fontos vagy.

Ezt is szeretjük