Ferec pápa üzenete a világnak: mit mond a szeretetről a szegények és elesettek pápája?
Ferenc pápa tudja, hogy spiritualitásra van szükségük az embereknek, nem feudális egyházra.
A húsvét, Krisztus feltámadása a keresztény vallás egyik legnagyobb ünnepe. Krisztus nem csupán megváltotta bűneitől az emberiséget, de feltámadásával a halál felett is győzelmet aratott. Ferenc pápa egyik idei, ünneppel kapcsolatos üzenete a következőképpen hangzott: "A húsvét előtti böjt megszabadít minket a dolgainkhoz való ragaszkodástól és a szívet elaltató világiasságtól."
Ferenc pápa az egyik első katolikus egyházfő, aki egyértelműen nem csak a vallásos embereket szeretné megszólítani, hanem az egész világot. Mit tud a 2013 tavaszán pápává választott - sokak által liberálisnak bélyegzett - egyházfő, amit elődei nem?
Emberközelibb egyházat szeretne
Ferenc pápa megosztó személyiség, akit hazánkban az egyházi emberek nehezen fogadnak, hiszen a feudális szemléletű egyház helyébe egy emberközelibb intézményt képzel el. Ha úgy adódik, szelfizik a hívekkel, sokat utazik.
Nemrégiben az Egyesült Arab Emírségekbe látogatott, és olyasmit tett, amire nagy szüksége volt a világnak annak érdekében, hogy elkerülhető legyen - az ő megfogalmazásában - a „darabokban zajló világháború” végső kitörése. Szavai olyan embereket is megérintenek, akik nem kaptak vallásos nevelést, vagy épp kiábrándultak az egyházból.
Pápák a békéért
II. János Pál - utazó pápa
Az 1978 októberében megválasztott, lengyel származású II. János Pál pápa volt az első utazó pápa, aki 26 évig tartó pápasága alatt több mint száz országba látogatott el. Pápasága idején az egyház fiatalodott, ereje és tekintélye - az 1950-es években csúcspontját elérő egyházüldözést követően - jelentős mértékben nőtt a szocialista országokban és világszerte egyaránt. 1986-ban elindította az assisi vallásközi találkozókat annak érdekében, hogy a különböző vallások vezetői együtt mozdítsák elő a békét, hogy rámutasson, a vallás nem igazolhat semmilyen erőszakot, terrorizmust.
XVI. Benedek - emeritus pápa
A német származású XVI. Benedek csupán nyolc éven át töltötte be a pápai tisztséget, megromlott egészségi állapota miatt rosszul viselte az utazásokat, 2013-ban lemondott. Konzervatív szigora utódához, Ferenc pápához képest szembeötlő volt, kritikusai szerint XVI. Benedek pápa elméleti teológus volt, aki "keveset értett egy mai keresztény gyakorlati életéből". Elődje által kijelölt úton haladt, amikor 2006-ban azt mondta a muszlim országok vezetőinek: „szükség van rá, hogy a keresztények és a muszlimok, saját vallásuk tanítását követve, megtanuljanak együtt dolgozni”.
Ferenc pápa és a vallásközi párbeszéd
2019-ben Ferenc pápa - nyolcszáz évvel Assisi Szent Ferenc és Malik al-Kámil szultán találkozóját követően - az Egyesült Arab Emírségekbe utazott, vallásközi találkozóra. A pápa és Ahmad et-Tajjeb imám aláírtak egy dokumentumot, mely elutasítja az Isten nevében elkötelezett erőszakot, és kötelező érvényű megállapításokat tesz az iszlámra vonatkozóan.
Részét képezi még a dokumentumnak a vallásszabadsághoz való jog és a nők jogainak elismerése is. Kijelentették, hogy Kelet és Nyugat különböző vallásuk ellenére testvérként tekintenek egymásra, csak így kerülhető el, hogy pusztító erővel robbanjon ki a harmadik világháború. Az emberi testvériségről szóló nemzetközi vallásközi konferencia szövege angol nyelven itt olvasható.
A Vatikán január 1-jén kiadott nyilatkozata szerint Ferenc pápa május 31. és június 2. között apostoli látogatást tesz Romániában, a csíksomlyói kegyhelyen. Utazásának célja, hogy egységre hívjon, megerősítse a hitet.
A felszabadítás-teológia pápája
Ferenc pápa Latin-Amerikából, a felszabadítás-teológia őshazájából származik. A felszabadítási teológia lényege, hogy Isten a kisebbségi csoportok, a jogfosztottak, a megalázottak, a szegények pártján áll. Az Úr mindenkit egyformán szeret, bőrszíntől, szexuális irányultságtól, sőt, vallástól függetlenül.
A felszabadítási teológia a katolikus egyházon belül is sokáig vitatott téma volt, II. János Pál pápa például még üldözte, az osztályharccal azonosította. Az irányzat olyan merész dolgokat fogalmaz meg, mint, hogy első helyen nem az igaz hit, hanem az igaz élet áll. Emiatt hazánkban - főként vallásos körökben - sok ellenzőre talált, pedig lényegében ennek jelentése, hogy a szószékről való prédikálás, a bűnökkel, büntetéssel való fenyegetés elé kell helyezni a testvériséget, segítségadást.
Jól szemléltetni mindezt az alábbi videó, mely 2018 áprilisában a római Keresztes Szent Pál-plébánián készült. A pápa egy síró kisfiúval beszélget, aki tudni szerette volna, hogy elhunyt édesapja a mennybe került-e.
Az édesapa, bár nem volt hívő ember, mind a négy gyermekét megkereszteltette. Ferenc pápa, aki jól tudja, hogy spiritualitásra vágynak az emberek, de a többségnek a feudális istenkép helyett egy szerethető Istenre volna szüksége, a következő választ adta a kisfiúnak:
- Isten biztosan nagyon büszke volt az apukádra, hiszen egy hívőnek egyértelmű, hogy megkeresztelteti a gyermekeit, de egy nem hívőnek nem az. Isten biztosan nagyon-nagyon örült ennek.
Képek: Getty Images.
OLVASD EL EZT IS!