Százezrekkel pótolja ki a képviselők juttatását a kormány

Az orvosoknak választaniuk kell a fizetés és a nyugdíj között, a képviselőknek nem.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A nyugdíjas országgyűlési képviselőknek nem kell attól félniük, hogy január 31-én elveszítik állásukat, mint az egyszerű orvosok, ápolók, tanárok vagy közszolgák. Sőt, még az sem fenyegeti őket, hogy ha tovább dolgoznának, elveszítenék nyugellátásukat - írja a Blikk.

A nyugdíjas parlamenti képviselőknél ugyanis a kettős juttatás tilalma sem érvényesül, vagyis ők a jelenlegi szabályozás szerint a tiszteletdíjuk mellett a nyugdíjukat is felvehetik.

50 képviselő érintett

A Blikk számításai szerint összesen 50 képviselő lehet érintett az ügyben: 45-en már öregségi nyugdíjasok, hárman idén fogják elérni a korhatárt, ketten pedig korkedvezményes nyugdíjasok. Közülük mindössze kilencen vallották be, hogy mekkora nyugellátásban részesülnek. Eszerint a legtöbb nyugdíja a KDNP-s Varga Lászlónak van, havi 330 ezer forint, párttársának, Harrach Péternek 214 ezer forint jár, a fideszes Mátrai Mártának pedig havi 200 ezret visz a postás - fogalmaz a lap.

De jól járnak a 62 évnél idősebb politikai vezetők - miniszterek, államtitkárok - is, még ha ők júliustól búcsúzni kénytelenek is a nyugdíjuktól. Hiszen nekik legalább megmarad a választás lehetősége, vagyis az, hogy dolgoznak-e tovább a milliós fizetésért, vagy megelégszenek 100-200 ezer forintos nyugdíjukkal. A politikai vezetők közül jelenleg öten nyugdíjaskorúak. Így Pintér Sándor, Martonyi János, Hoffmann Rózsa, Fónagy János és Naszvadi György élvezheti júniusig a kettős juttatást.

Nem helyes akadályokat gördíteni a nyugdíjas képviselők elé

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője a lap kérdésére, miszerint szándékukban áll-e a nyugdíjas képviselőktől megvonni a nyugdíjat, azt válaszolta: nem helyes akadályokat gördíteni az elé, hogy a nyugdíjasok közéleti szerepet vállaljanak. Az állampolgároknak joguk van nyugdíjaskorúakra is szavazni.

- Mi nem fizetést kapunk, hanem tiszteletdíjat - mondta a Blikknek az egyik jogász végzettségű képviselő. Több honatya ugyanakkor korábban úgy nyilatkozott a lapnak, hogy ha szükséges, lemondanának a nyugdíjukról.

Milliókat kereső képviselőink - Havi 1,5-1,9 millió forint

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nyugdíjügyben megszólalt a milliárdos birodalommal rendelkező Pintér Sándor is, aki szintén felvesz nyugdíjat. A miniszterhez az LMP-s Dorosz Dávid intézett írásbeli kérdést, arról érdeklődve, hogy vagyoni helyzetére való tekintettel korrektnek érzi-e, hogy felveszi a megítélt nyugellátás összegét.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Pintér közölte, igen, korrektnek érzi, mert 46 évig fizette a társadalombiztosítást.

Ezt is szeretjük