Ilyen rossz helyzetben még nem voltunk!
Az állástalanság átlagos ideje 2 hónappal emelkedett a KSH szerint. A kormány 3 hónapig nyújt támogatást.
Ha az idei évre jellemző tendencia marad, akkor jövőre egyáltalán nem lesz könnyű munkanélkülinek lenni. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idei év első negyedévében az előző év azonos időszakához képest közel két hónappal nőtt a munkanélküliség átlagos időtartama, ami így 18 hónap lett. A KSH adatai szerint az állástalanok 50,1%-a egy éve vagy annál régebben keresett munkát.
Ez az adat annak fényében érdekes, hogy a kormány jövő januártól az állástalanokat csak három hónapig támogatja, a munkanélküliek ennyi ideig kaphatnak támogatást, utána nem. A munkanélkülieknek a három hónap lejárta után két lehetősége lesz: vagy közmunkásként dolgoznak, vagy a piacon próbálnak meg munkát találni.
Eddig az állástalanok kilenc hónapig kapták az álláskeresési járadékot, melynek folyósítása két szakaszra tagolódott. Az első 91 napig tartott, erre az időre az utolsó bér 60%-át, de minimum 46 800 forintot kaptak havonta az álláskeresők. A folyósítás második szakaszában - a hátralévő 179 napban - ez az összeg egységesen 46 ezer forint volt.
Jövőre az összeg is változik: az első hónapban a korábbi bér 90%-át, a másodikban a 80%-át, a harmadik hónapban pedig a 70%-át kapják a munkanélküliek.
A ráta is magas
Rossz hír, hogy nemcsak az álláskeresés átlagos ideje emelkedett, a munkanélküliségi ráta is elég magas. A jelenlegi, 11,6%-os értéknél magasabbat az elmúlt években csak tavaly január-áprilisban mértek.
A 15–74 éves munkanélküliek száma 490 ezer fő, a férfiakat 12, a nőket 11,1%-os munkanélküliség jellemezte.
A munkanélküliek 16%-a a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki, és 26,8%-os munkanélküliségi rátájuk 0,9 százalékponttal volt alacsonyabb a 2010. január-márciusinál.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A 25–54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,8% volt, ami 0,3 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.