Feltűnő jelenség volt! Zséda citromsárgában állt a fotósok elé

Az utazási tanácsok mellett a szép fotók miatt is érdemes megnézni Zséda 2013-as kalendáriumát.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sűrű év végi hajrát tudhat maga mögött Zséda. Ötödik érzék címmel 2012. november elején került a boltokba a szólókarrierjének tízéves jubileumát ünneplő ötödik nagylemeze, de a 37 éves énekesnő, immár másodszorra, különleges kalendáriumot is készített.

2012-ben jelentkezett először a hazai könyvpiacon egyedülállónak tekinthető kalendáriumával, amelyben extraként a pesti nő stílusát mutatta be, megosztotta az olvasókkal divattippjeit, elárulta, hol vannak Budapesten a legkedvesebb helyei.

Zséda 2013 - Utazz velem! naptárban 12 európai nagyváros kapott helyett. A rendező elv az volt, hogy minden hónapra olyan várost ajánljon, ahol éppen akkor történik valami, vagy mert éppen akkor mutatja legszebb arcát. A legfontosabb események a naptárba is bekerültek, így segítve az utazások tervezését.

Zséda 2013 - Utazz velem! című kiadvány megvásárolható az Alexandra könyvesboltokban és könyváruházakban, valamint egyéb könyvesboltokban és a www.zseda.hu weboldalon.

Dobó Kata merész csipkeruhában érkezett a bemutatóra

Minden fotós Dobó Kata köré gyűlt, amikor mindössze kilenc héttel a szülés után egy merész csipkeruhában jelent meg a La Nerella divatbemutatóján. Nem a gyönyörű színésznő volt az egyetlen, aki csipkecsodával örvendeztette meg az olvasókat.

Összegyűjtöttük a 2012-es év legszebb csipkéből készült kreációit. Neked melyik tetszik a legjobban?

Dobó Kata merész csipkeruhában érkezett a bemutatóra

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük