Kiderült, kitől örökölte Zséda a szépségét: különleges képet osztott meg követőivel

Zséda most felfedte, kinek köszönheti, hogy ő az egyik legszebb magyar énekesnő.

zseda cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Zséda, azaz Zsédenyi Adrienn év végén töltötte be a 43. életévét. 15 éves korától énekel, de a köztudatba húszéves korában robbant be, amikor 1994-ben Szűcs Gabriellával, László Boldizsárral és Kovács Péterrel közösen megalapították a Cotton Club Singers-t. 

Több színházi produkcióban is játszott, musicalszínésznőként legutóbb tavaly decemberben láthattuk az Álomutazók című nagyszabású előadásban, melyben Tomi anyját alakította. Ő is azon 11 előadó között van, akiket meghívott a Fővárosi Önkormányzat, hogy írják meg Budapest dalát. Zséda igazán népszerű énekesnő, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy van olyan rajongója, aki róla nevezte el gyerekét. Már 18 éve boldog házasságban él Dr. Takács Szabolccsal, aki tudományos munkatársként dolgozik. Egy gyerekük született, a most 11 éves Nimród.

Édesanyjától örökölte szépségét

Az énekesnő a napokban osztotta meg a közösségi oldalán az alábbi képet, amin szülei láthatók a '70-es években. Zséda többször nyilatkozott róla, mennyire szerető családban nőtt fel, és azt is elmondta, a mai napig hálás szüleinek, amiért nyugodt családi hátteret biztosítottak gyerekkorában. Most már azt is tudjuk, kifinomult, szabályos vonásait édesanyjától örökölte: a felső képen a szülők, alatta pedig Zséda látható egy igazán nőies ruhában.

Szüleim❤️ #familyportrait #parents ‘70s #43years #together #bobbyewinghair ✌🏼

Zséda (@zsedavue) által megosztott bejegyzés,

Sunday #funday #polo 🏇🏻🍹🍭🍡🌸

Zséda (@zsedavue) által megosztott bejegyzés,

Ezt is szeretjük