Zséda ragyog ritkán látott vőlegénye oldalán: Szicíliában romantikáztak
Különleges fotókat osztott meg vőlegényével Zséda, amint Olaszországban romantikáztak.
Zséda korábban visszafogottabban kezelte a magánéletét, most azonban több közös szelfit is megosztott ritkán látott vőlegényével.
Zséda ragyog vőlegénye oldalán
Nem jellemző az énekesnőre, hogy túl sokat mutatna a magánéletéből a közösségi oldalakon, bár időnként büszkén posztol jóképű tinédzser fiáról, Nimródról. Az utóbbi időben azonban egyre több közös pillanatot oszt meg kedvesével, Márkkal is. Most például az olaszországi kikapcsolódásukba engedtek betekintést, ahol sorra készültek a hangulatos szelfik és közös fotók, amelyekből több az Instagramra is felkerült.
Zséda öt évvel ezelőtt vált el első férjétől, ezt követően pedig tudatosan óvta magánéletét a nyilvánosságtól. Tavaly derült ki, hogy egy párt alkot Moldovai Márkkal, akivel korábban munkakapcsolatban álltak. Az év vége felé a férfi meg is kérte az énekesnő kezét egy gyönyörű gyűrűvel, Zséda pedig nem titkolta, hogy ismét férjhez készül menni.
A ritkán megosztott közös pillanatokból jól látszik, mennyire harmonikus kapcsolatban élnek, és mennyire rajonganak egymásért. Az olaszországi képsorozatban először az ötödik fotón tűnik fel Márk, amint romantikusan magához húzza az énekesnőt, később pedig csónakázás közben és ölelkezve is látható a szerelmespár.
A rajongók természetesen odavoltak ezekért az őszinte és meghitt pillanatokért, a bejegyzést rengeteg lájkkal jutalmazták. Többen a kommentek között azt is megjegyezték, hogy Szicíliánál tökéletesebb helyet aligha találhattak volna a feltöltődésre.
Az énekesnőnek pedig valóban szüksége lehetett egy kis pihenésre, hiszen ahogy a posztjában is utalt rá, hamarosan turnéra indul, ami mellett minden bizonnyal kevesebb idejük jut majd a romantikus kikapcsolódásokra.
Az 51 éves Zséda dekoltázsa a melle alá ért: brutál kihívó ruhát vállalt be
Zséda lélegzetelállítóan nézett ki merész dekoltázsú ruhájában.
ElolvasomCover-fotó: Profimédia
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció















