Zoltán Erika 12 kilót fogyott - Testhez álló ruhát is bátran felhúzhat
Zoltán Erika két év alatt 12 kilót fogyott.
Zoltán Erika februárban szenzációs formában ünnepelheti az 57. születésnapját, amit annak is köszönhet, hogy 12 kilót fogyott - árulta el a Borsnak. Magánélete is irigylésre méltó: Kátai Róberttel a múlt pénteken ünnepelték a 22. házassági évfordulójukat, december 20-án pedig lányuk, Zoé 21. születésnapján vigadtak.
- Egy nagyon kedves doktornőhöz járok, aki egy vércseppanalízissel térképezte fel a fizikai állapotomat két évvel ezelőtt. Kiderült, nagy ellenségem a tejtermék, úgyhogy teljesen elhagytam. Sokkal jobb fizikai állapotba kerültem, több mint 12 kilót fogytam fogyókúra nélkül - árulta el a lapnak.
A színpadi munkája miatt komoly ízületi problémákkal is küzdött, egy-egy fellépés után mozdulni is alig bírt, ezért műteni akarták a térdét és a szalagjait, ám az életmódváltásnak köszönhetően erre nem volt szükség, a problémái megszűntek.
Zoltán Erika szerint minden színpadi embernek ügyelnie kell a külsejére, fontos, hogy jól nézzen ki. Nem csak az alakját formálja, de kisebb szépészeti beavatkozásokkal is él, ugyanakkor kés alá nem feküdne.
- Élek én is a manapság divatos, vágásmentes kozmetikai beavatkozásokkal. Szinte mindent kipróbáltam, ám fontos a mértékletesség, és az, hogy ne vagdossanak szikével. Nem arra törekszem, hogy 56 évesen húsznak nézzek ki, hanem, hogy a koromhoz képest csinos legyek - mondta a Borsnak.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- zoltán erika
















