Zoltán Erika nem csak a genetikának köszönheti fiatalos arcát

Az 55 éves énekesnő elárulta, minek köszönheti szépségét.

Zoltán Erika arckezelés

Zoltán Erika mindent megtesz annak érdekében, hogy a színpadon rajongói a lehető legjobb formában lássák. Az 55 éves énekesnő nemcsak az egészséges táplálkozásra és az alakjára figyel oda, hanem arra is, hogy a bőre is szép maradjon. 

- Azt gondolom, köztudott rólam - de ha nem, itt az ideje, hogy lerántsam a leplet -, hiú nő vagyok, hiúságból ötös. Megpróbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy javítsunk az állagon -  mondta a Több mint TestŐr című műsorban. 

Az édesanyja és a nagymamája is mindig adott magára, utóbbi 85 évesen is szőke volt, és uborkákat pakolta az arcára. Zoltán Erika elárulta, hogy fiatalabb korában szerette volna plasztikáztatni a mellét és az orrát, de ahogy teltek az évek, egyre inkább elzárkózott a plasztikai sebészet lehetőségeitől, viszont az alternatív kezeléseket szívesen kipróbálja. 

 A mindennapi ápolásban hisz, így nemcsak arckezelésekre jár el, de amióta tájékozódott arról, hogy 30 év fölött a bőr rugalmasságának fenntartásához nemcsak hialuronsavra van szükség, hanem kollagénre is, annak visszapótlás is a napi arcápolási rutinja közé tartozik, emellett él az ultrahangos bőrfiatalító kezelés előnyeivel is. 

Liptai Claudia bevallotta, hogy plasztikáztatott - Szerinted látszik a mellein?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Segítünk megtalálni a legjobbat!

A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció

Olvastad már?

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük