Závodszky Noémi 51 évesen lett anya: „Mindig is éreztem, hogy érkezik hozzám egy kislány”

Závodszky Noémi közel harminc éve a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja, a tévénézők a Szomszédok, a Kisváros, a Patika, a Barátok közt vagy A mi kis falunk című sorozat, illetve a Gálvölgyi Show állandó szereplőjeként láthatták. Hangja alapján is rengetegen felismerik, hiszen népszerű szinkronszínész is, a Beverly Hills 90210-ben ő volt Kelly Taylor (Jennie Garth), az Így jártam anyátokkal sorozatban Lily (Alyson Hannigan), a Két pasi - meg egy kicsiben Courtney (Jenny McCarthy) magyar hangja. 

2020 nyarán megkapta azt a szerepet, amire nagyon vágyott: anya lett. 51 évesen, több év várakozás után örökbe fogadhatott egy kislányt. Anyák napja kapcsán a Femina interjújában az anyává válásról beszélgettünk. 

- Kislányként babázunk, szerepeket játszunk, sokszor tudattalanul is készülünk az anyaszerepre. Később azt is eltervezzük, hány gyerekünk lesz; akinek született testvére, többnyire két gyerekben gondolkodik. Neked milyen elképzeléseid voltak gyerekként, tiniként, később fiatal nőként?

- Kislányként csak általános, ami nem hiszem, hogy mérvadó. Anyukám mesélte, hogy egyszer benyitott a szobába, és a testvéremmel éppen eljátszottunk egy szülést. Később, ahogy figyeltem magamat, tudatosabb ember lettem, aki nem akarja becsapni magát, és egyszer beismertem, hogy szerintem én nem vagyok képes arra, hogy megosszam a figyelmemet, illetve annyira tudok egyvalamire, meg valakire fókuszálni, hogy nem éreztem azt, hogy több gyereket szeretnék.

Én mindig egyben gondolkodtam, vagy ikrekben, ha úgy hozta volna az élet - az utóbbit nem tudom, miért tudtam volna jobban elképzelni, biztos sokkal, de sokkal nehezebb lett volna két gyerekkel foglalkozni. Azt is láttam, hogyan változott meg mások élete egy és két gyerek után. Nekem van egy olyan életem, egy olyan munkaköröm, egy olyan igényem és annyira sok minden más is a szakmámon kívül, ami foglalkoztat, amiket tanulok, amiket szeretek csinálni, hogy azt éreztem, ha én százszázalékosan helyt szeretnék állni ezen a területen is, akkor csak egy gyerek jöhet szóba.

- Igazán központi témává akkor válik a gyerekvállalás, amikor lesz egy társunk, akivel el tudjuk képzelni, akivel együtt szeretnénk szülővé válni. 

- Igen, de nekem valahogy úgy hozta az élet, hogy nagyon-nagyon sokat kellett erre várnom, és nem azért, mert nem gondoltam volna komolyan a párkapcsolatokat. De amikor az anyaság kérdése megfogalmazódott bennem, onnantól teljesen mindegy volt, hogy egyedül éltem, vagy párkapcsolatban, már ott volt, és ott maradt. Mindig is hittem abban, hogy érkezik majd hozzám egy kis lélek, aki azt szeretné, hogy én legyek az anyukája, és nagyon-nagyon régóta éreztem, hogy lány lesz.

Nem tudom elmagyarázni, de egy nagyon régi érzés volt, hogy nekem lányom lesz. 

Más kérdés, hogy régebben abban reménykedtem, vagy úgy szerettem volna, hogy én hozom világra, de aztán másképp alakult. Hogy ebben hibás vagyok, vagy sem, milyen gyerekvesztésem vagy feldolgozatlanságok voltak ebben az életemben, igazából nincs már jelentősége, hiszen a múlt megtörtént. Én hiszek az előző életekben és az onnan hozottakban is. 

Sok mindent kellett magammal kapcsolatosan rendbe rakni, mire anyává válhattam. 

Valamiért az isteni időzítés így hozta, hogy viszonylag későn is mentem férjhez, már bőven negyven fölött, és későn is lettem anya. Azóta elváltunk, és egyedülálló anyaként nevelem a gyermekemet, de hiszek benne, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy lennie kellett. És semmit nem bánok, nem hiszem, hogy másképpen csinálnám, mert ezek a megtapasztalások kellettek ahhoz, hogy most az legyek, aki vagyok. 

- Érdekes, hogy sok pár előbb belefog az inszeminációba, ha nem sikerült, akkor a lombikprogramba, ha az sem, akkor indítják el az örökbefogadást. Nálad ezek a lépések kimaradtak. 

- Soha nem éreztem. Soha. A leletek szerint mindketten egészségesek voltunk. Tudtam, hogy lelki és egyéb akadálya van annak, hogy nekünk végül nem született vér szerinti gyerekünk. Én nagyon-nagyon régóta az érzéseimre figyelek, és ez nekem soha nem volt benne a pakliban. Egyszerűen másként éreztem. 

- Amikor egy pár eldönti, hogy örökbe fogadó szülők szeretnének lenni, szakértőkkel kell beszélgetniük, a folyamat hosszadalmas papírmunkával is jár, aminek során azt is meg kell határozni, milyen gyermeket szeretnének, például csecsemőt vagy pár éveset is szívesen hazavinnének. 

- Mi nagyon leszűkítettük a kört egészséges újszülöttre, akire aztán tényleg nagyon-nagyon sokat kellett várni, több mint öt évet. A szívemre hallgattam, nem tudtam elképzelni, hogy másképpen legyen. Tudatos is vagyok. Gondoljunk bele abba, hogy a baba kilenc hónapig a vér szerinti anyukájának a hasában rengeteg mindent érez, hall, tapasztal. Már ott érheti egy veszteségélmény, amit nem tudunk, hogyan dolgoz fel, később lesz-e abból probléma, hogy lemondott róla az, akivel kapcsolata volt kilenc hónapon át. Ha a születés után nevelőszülőkhöz kerül, ott is érik élmények, ki tudja, azokat hogyan dolgozza fel, a kis lelke hogyan sérülhet. 

- Alapesetben az ember hónapról hónapra tud arra készülni, hogy szülő lesz, és biztos az időpont, a kilencedik hónap végén a kezében tarthatja a gyermekét. Nektek öt évet kellett várnotok, de a folyamatosság nem volt meg, hirtelen jött a telefonhívás. Hogy lehet ilyen gyorsan intézkedni, fejben és lélekben átkapcsolni - ráadásul úgy, hogy színésznő vagy, a szerepeket át kell adni?

- Furcsa volt az időzítés. Hiszek abban, hogy soha senkivel semmi nem történik véletlenül. Nekem Isten áldása volt, hogy a Covid alatt, 2020 nyarán született Blanka. Éppen online olvasópróbám volt, szerintem bemutató is csúszott, egy csomó változás történt, és nagyon ügyesen lehetett kezelni a helyzetet. Mivel nyáron jött a világra, meg tudtuk beszélni, hogy a következő évad úgy kezdődik, hogy nem dolgozom egy ideig. Akkor már Sukorón laktunk egy családi házban a csicsergő természetben, természetvédelmi területen sétáltam a gyerekkel boldogságban, egészségben. Ki tudtam zárni a külvilágot. Minden nagyon-nagyon jól alakult szerintem. 

Ettől függetlenül váratlanul ért a telefon, erre nem lehet felkészülni, de nyilván fejest ugrottunk az egészbe. A papírok miatt egyhetesen tudtuk csak hazahozni a kórházból, mert ilyenkor egy csomó mindennek ismét meg kell felelni, így egy új környezettanulmánynak is, és újra be kell szerezni frissen dokumentumokat. Mielőtt mentünk érte, előző éjjel semmit nem aludtam, mert kétségek voltak bennem: mi van, ha én erre nem vagyok alkalmas, honnan fogom tudni, hogy mit kell csinálni, mit fogok érezni, amit érzek, az jó lesz-e. Tele voltam kérdéssel és kérdőjellel.

Aztán a kezembe vettem a gyereket, és mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, mintha mindig is tudtam volna.

Hiszek abban, hogy a nőkben ösztönösen benne van, hogy milyen helyzetre hogyan kell reagálni. Mintha világéletemben ezt csináltam volna! Számomra is megmagyarázhatatlan volt az érzés, hogy kétségtelenül tudtam és éreztem, mit érez a gyerek, hogyan kell reagáljak, figyeltem minden rezdülését - annyira, hogy három hónapig nem nagyon aludtam, mert az éjszakai etetések közötti időszakot átsírta, illetve akkor nem sírt, ha ringattam. Emiatt nem nagyon aludtam, kicsit zombiüzemmódban léteztem.

De nagyon aranyos volt Blanka, és nagyon szerencsés vagyok, hogy három hónap után végigaludta, és alussza a mai napig az éjszakát. Valahogy ez átbillent nála, talán megnyugodott, vagy akkorra érezte biztonságban magát. Valószínűleg kellett ez a kis időszak nekünk összecsiszolódni, harmonizálni.

- Lehet, te is akkorra érezted magad anyaként teljesen biztosnak, és ez rá is hatott.

- Lehet. Ezt nem tudom, mert annyira nem volt idő akkor gondolkodni, cselekedni kellett. Amikor éjjel már nagyon fáradt voltam, és a nappaliban próbáltam volna leülni ringatás közben, ahogy leért a fenekem, rögtön állhattam is vissza. Nem lehetett egy pillanatra sem abbahagyni!

- Említetted, hogy foglalkoztatott, a kilenc hónap alatt, amíg a vér szerinti anyában növekedett a baba, milyen hatások érték. Az örökbefogadás és az előzményei miatt van benned egy erősebb megfelelési kényszer magad felé? Két anya felelőssége?

- Szerintem nincs. Inkább egyfajta kíváncsiság vagy izgalom, hogy majd amikor már őt is tudatosabban érdekli ez a téma, és erről fogunk beszélgetni, az hogyan fog elsülni, és hogy mindig a lehető legjobban kommunikáljam felé. Ezt tanították azon a képzésen is, amit elvégeztünk, hogy az első pillanattól beszéljünk erről. Én ezt meg is tettem, és nem hogy nem titok, hanem igenis kommunikálunk erről.

Tudom, hogy nem tudom megóvni őt mindentől, és nem is kell, de szeretném, ha tudnék segíteni neki abban, hogy minél kevésbé sérüljön a lelke.

Már most készülök arra, hogy nem tudom mindentől megmenteni, mint ahogy más szülő sem a gyerekét.

- Ha bekerül gyerekközösségbe, előbb-utóbb előjön az örökbefogadás témája, de a szakértők azt mondják, az a csúfolás fáj, ami fájó pontot érint. Ha a gyerek boldog, előtte nem titok az örökbefogadás, akkor a bántónak szánt megjegyzés is könnyebben kezelhető. 

- Remélem, hogy így lesz. Blanka nagyon érzékeny, de boldognak és kiegyensúlyozottnak látom, úgyhogy bízom benne, hogy mindig mindent meg tudunk oldani, és a lehető legjobban tudom kommunikálni azt, amit kell.

- 25 évadot töltöttél a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, amikor megérkezett az életedbe a kislányod. Mikorra tervezted a visszatérést? Az úgy alakult, ahogy elképzelted, vagy az élet módosította?

- Azt éreztem már az elején is, hogy ameddig csak lehet, szeretnék Blankával otthon maradni. Végül két és fél év lett belőle. Az élet egyszerűen így hozta, így tudtam visszatérni, és nagyon örülök, hogy ennyi ideig otthon voltam, mert ez idő alatt tényleg százszázalékosan csak ő létezett. Egy-egy alkalmi munkát vállaltam az első év után, amikor pár órára elmentem, és vagy az apukája vigyázott rá, vagy az édesanyám. Biztonságban tudtam, nem voltam feszült, ő sem érezte a hiányomat, mert nagyon-nagyon rövid ideig voltam távol, és abban az időben amúgy is még sokat aludt. Ez is jól és gördülékenyen alakult, a darabok száma, a munkáim, a terhelhetőségem is fokozatosan nőtt. Kívánni sem lehetett volna jobbat.

- Hogy érzed, az anyaság változtatott rajtad színésznőként? 

- Egy egészen más ember vagyok! Megváltozott a prioritás az életemben. Hiszek abban, hogy a fejlődés, a változás kihat az emberre - és így az anyasággal járó változások a színésznőre is. Azt gondolom, ez megmutatkozik a színpadon. Talán a külső szemtől kellene megkérdezni, hogy látja, de én maximálisan érzem magamon.

Cover-fotó: Kondás Andi

A cikkben szereplő fotók: Závodszky Noémi

• sztár
• závodszky noémi
• interjú
• exkluzív
• anyák napja
• színésznő
• örökbefogadás
• Hazai sztár