Závodszky Noémi 51 évesen lett édesanya - A színésznő titokban elvált férjétől
Závodszky Noémi már egyedülálló anyaként neveli tovább kislányát, hivatalosan is kimondták a válását.
Závodszky Noémi 2020-ban boldogan újságolta, hogy 51 évesen édesanya lett. Férjével 2013-ban házasodtak össze, és nagyon vágytak egy kisbabára, ám a színésznő nem lett várandós. Úgy érezték, a lombik nem az ő útjuk, ezért jelentkeztek örökbe fogadó szülőknek. Öt évet vártak Blankára, aki nyílt örökbefogadással lett a gyermekük.
Závodszky Noémi elvált
A házaspár nagyon boldog volt, hogy szülőkké váltak. Závodszky Noémi azt sem titkolta, hogy nyolc évvel fiatalabb férjének köszönheti, hogy anya lett, ugyanis az örökbe fogadott gyermek és az örökbe fogadó pár fiatalabbik tagja között nem lehet több 45 évnél.
A színésznő mostanra egyedülálló anyaként neveli Blankát, válással zárult a házassága. A Best magazinnak azt mesélte, 2022 nyarán, a lányuk második születésnapján tudatosult benne, hogy nem működik a házasságuk, és ez ellen már nem tudnak mit tenni.
- Év végéig adtam magunknak haladékot. Ebben az időszakban mindent, amit tudtam, megtettem a házasságomért, de nem sikerült. 2023. január 2-án voltunk ügyvédnél, 16-án pedig közös megegyezéssel elváltunk.
Az 55 éves sztár sokáig őrlődött, jó döntést hozott-e, a kislányuk miatt nem kellett volna-e mégis együtt maradniuk, de aztán mégis a különválás mellett döntött.
- Rájöttem, hogy ha nincs harmónia és béke két ember között, az Blankának sem jó - vallotta be.
53 évesen született gyermeke a Szomszédok színésznőjének - Sztárok, akik érett fejjel lettek anyák
Nem Fehér Anna az egyetlen olyan hazai sztár, aki ötven felett szült.
ElolvasomCover-fotó: Facebook/Závodszky Noémi
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- ördög nóra