Zámbó Jimmy fia 100 kilónál is több volt - Úgy lefogyott, most rá sem ismerni

Zámbó Adrián elképesztően sokat fogyott.

Zámbó Jimmy fia lefogyott
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amikor Zámbó Jimmy 2001. január 2-án tragikus körülmények között, hirtelen elhunyt, legkisebb fia, Zámbó Adrián mindössze hatéves volt. Ma már felnőtt férfi, aki kerüli a felhajtást, csak nagyon ritkán áll kamerák elé, akkor is inkább egyik vagy mindkét bátyjával. 2017-ben azonban kivételt tett, egyedül is nyilatkozott, mégpedig azért, mert látványos fogyásával szeretett volna másokat motiválni, a súlyproblémákkal küzdőknek erőt adni. 

Zámbó Adrián duci kisfiú volt, az édességet később is nagyon szerette, a csokoládé felnőttként is a gyengéje volt. Az elmúlt években többször is sikertelenül próbálkozott diétákkal, mígnem 2017 januárjában elhatározta, hogy megszabadul az életét megnehezítő plusz kilóktól. 

Az év elején még 113-115 kilóig is kilengett a mérleg nyelve, áprilisra viszont már közel harminc kilótól szabadult meg.

- Két-három tábla csokit simán megettem, ma már nem eszem édességet. Az összes ismerősöm, a családom büszkék rám. Biztosan édesapám is az lenne - mesélte a TV2 Ripost című műsorában.  

Nem dőlt hátra, az edzőtermek látogatása és az egészséges életmód már az élete része lett, így a nyár végére már közel negyven kilónál tartott. XXXL-es ruhák helyett már M-L-es méretűeket hord.

Ezt is szeretjük