Pedig most volt a legjobb! Negyedszer nem úszta meg a kiesést a Rocktenors
A tegnapi X-Faktorban a Rocktenors intett búcsút a műsornak.

beauty and style
Top olvasott cikkek

Az egyéni produkciók mellett duettekkel készültek az X-Faktor énekesei a tegnap esti, hetedik élő show-ra.

Az egyéni dalok a természetet, az évszakokat idézték mondanivalójukban és hangulatukban.

Különleges duettek

A duettekben nem mindennapos párosok alakultak: Muri Enikő Kocsis Tiborral, Kováts Vera Baricz Gergővel, a Rocktenors pedig Tarány Tamással lépett színpadra.

A versenyzők mellett a hangulat felpezsdítéséről Király L. Norbert is gondoskodott: a tavalyi széria harmadik helyezettje visszatért álmai színpadára és szinte felperzselte maga mögött a deszkákat.

A közönség szavazatainak összesítése után kiderült Geszti Péter még versenyben lévő csapata, a Rocktenors, illetve Malek Miklós mentoráltja, Tarány Tamás kapta a legkevesebb voksot.

A két nagyszerű párbajdal után a mentorok szavaztak, de csupán Geszti szerette volna, hogy az ő csapata folytassa a versenyt.

A Rocktenors esett ki

Az X-Faktor mezőnyétől a negyedik alkalommal párbajozó Rocktenors búcsúzott, pedig a mentorok szerint most voltak a legjobban a srácok.

Ezt is szeretjük